Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1903-12-06 / 49. szám
Vil. évfolyam Keszthely, 1903. december 6. 49. szám. BALATONVIDÉK Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. MEGJELENIK HETEN KINT EGYSZER: VASÁRNAP. SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL a volt £6zd. tanlnié£b> épületében Kézirat okiit a szerkesztőség címére, pénzesatalvAnyokat. hirdetési inetíl'i/.t^snkal ét) r.li1 KIUán i Ak kt h k l a<l Ah i v at h I Itn?. kArlInli . l.A PTl LAJD0NOS U O y •!• 7. J <> 7. S f »". Kéziratokat nem adunk vissza. K-KJ.m.ös szkukiísztA NÉMETH JÁNOS. KIADÓ HIIJ ANS2KV JÓZNtit Előfizetési árak. Egész érre 10 kor. — Fé l «w« 5 „ _ „ Negyed évre 2 ,, 50 „ Egyes szám ára te , Nyllttér petitsora alku szerint. Felekezeti kezelés. (*) Megígértük, hogy a Fehérügy aktáit lezárjuk. Állunk is szavunknak, mert ez ügy folytatása már a megindult vizsgálat föladata lesz. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy erre az ügyre más szempontból vissza ne térjünk. Emiitettük, hogy a rovancsoló bizottság 1886-ban az eddig összesítetten kezelt alapokat elkülönítette s az árvaalap javára, 19.510 frt. 12 krt a szt. Márton-templomalapra 19.510 frt 12 krt. állapított meg. Ez utóbbi összegre nézve 1886. márc. 6-án akként határozott a képviselőtestület, hogy az »részben nevelési célokra lenne fordítandó.* E hatáiozathoz 9155 1890. sz. a. leiratában elvileg a vall. és közokt. miniszter is hozzájárult, ha az egyházmegyei hatóság is beleegyezik. Tudvalevőleg a város ebből az összegből a mostani plébánia templom renoválására kerekszámban 80 ezer frtot fizetett ki. A BALATON VIDÉK TÁRCÁJA. Hurcolkodni... hurcolkodni, én Istenem ®e 6orzászló állapot \ Q)e szívesen átaludnám £ fözetyő szép napot ! S fölébredve elmúlt volna ^Keveredés, HajcihÖ — 6/S fia aföor esne^ ís már Vagy szabadna az es& . . , j£m nem azért vagyof{ verve ZBolygással e sárte^én, Jíogy ne tegyen osztályrészem J^Z a furcsa érzemény DUety az öröf\ bolygó zsidó Mellén is mint vész borong — Vágyó sziwel fúthoz érte S vem leli meg az ottfiont. A megmaradt s ma is a város kezelésén levő szt. Márton alap tehát, az 1886-íki határozat szerint »részben nevelési célokra lenne fordítandó.« Hogy a városi képviselőtestület a »nevelési célok« alatt nem érthetett mást, mint katholikus nevelést, az, ugy hisszük az alapítvány természetéből önként következik. De nem is képzelhető más. Ez a kath. nevelési kérdés pedig a Fehér üggyel egyetemben régóta vajúdó kath. hitoktatás kérdése. Es ha a képviselőtestület akkor a nevelési cél alatt a városi hitoktatás rendezését értette, igen helyes uton járt. Mert a városi hitoktatás ügyének rendezése is immár elodázhatatlan. Igaz ugyan, hogy a város azóta e kérdésben már állást foglalt, igaz az is, hogy e célra jóakaratulag évi 1200 koronát megszavazott; igaz az is, hogy a reménybeli hitoktató részére a kegyuraság és a város áldozatkészségéből a lakás már keszen áll s több mint egy Sn is viszem egyszer ide Egyszer oda sátorom • falunap egyiij részén Dlfíég alig Rogy megszokom : Háziúr förgeteg fent í"Beront, a 6ért fevesli . . . Difiit tefiet a szegény z s e^ér ? Sátorfáját felszedi. ^anem véget fog ez érni, J2em lapdázna^ igy velem ! J2e([em is lesz nemsokára Szép s állandó lakhelyem. S amit eddig nélkülöztem : ÜRajd virág, fa, ott virul. Jjl tniSöl meg ágy is sof[ volt: J2em lesz, nem lesz •— Háziúr . Frászt Lujza. éve lakóra vár, de az is igaz, hogy mindez még mindig nem elég a kérdés sikeres megoldásához. Mert 1200 kor. fizetésből egy nagy munkában fáradó hitoktató meg nem él. Annyira nyilvánvaló ez, hogy fölösleges dolognak tartjuk részletezésekbe bocsátkozni. Ha tehát a város komolyan akarja a kérdést elintézni, alap után kell nézni, ami a kérdés sikeres megoldásának kiinduló pontját ké pezheti. Meg vagyunk győződve, hogy az az 1886-iki képviselőtestületi határozat ide célzott. Eggyel több ok. hogy a Fehérügy mielőbb tisztáztassék az alapok természetük és rendeltetésük szerint elkülönittessenek s azon célra fordíttassanak, amire az alapító szánta s mit a város érdeke is leginkább megkövetel. Ha már nincs szt. Márton-templom, ha remény sincs arra, hogy egy második templom építtessék — ami pedig szintén fontos és égető Egy szó miatt . Kedélyes tár-mság ült együtt az «Ottlion» vendéglő egy félreeső asztalánál ós sürü kvaterkázás közben élóuken tárgyalták a kis városka legújabb szenzációját, hogy Bán Albert a gavallér és közkedvelt földbirtokos válni készül nejétől, egy feltűnő szép assacnytól, ki állítólag bizalmas viszonyt folytatott egy fess hadnagygyal. Az eset annál nagyobb feltűnést keltett, mert házasságukat mindenki a legboldogabbnak tartotta ós uaeg volt győződve, a házastársak kölcsönös szerelméről. Általánosságban Bán Albert igazát kétségbe vonták, mely oly alig számba vehető jelekből következtetett, neje hűtlenségére, melyeket csak roppant féltékenysége fogadhatott el gyanúja alapjául. Bán Albert es»te egy válópert juttat eszembe, — szólalt meg dr. őry Dénes a társaság legkedveltebb tagja, — melynek folyama alatt a nő ártatlansága a legfényesebben látszott kitűnni s a férj mégis, egy szóra alapítva gyanúját, azt beigazolva látta. Igen ; s az a szó — egy megrendítő tragédiának lő n okozója. vosoktói mint hathatós szer • tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos baA legkiválóbb tanárok és or jainál, ügyiét idült bronchitis, szamárhurut és különösen lábbadozóknál ÍnflllPI17a II ff) n fliánltatik Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a IIII lUUIIZct Uldll ajanitatl-K. köpetet és m(tg8 Zünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga e«ji ize miatt a gyermekek is szeretik. A gyógyszerárakban üvegenkint 4.— kor.-ért kapható. Figyeljünk hogy minden 6»eg a'att eégatl legyen ellátva: F. Hoffnann-La Roche & Co vegyészeti gyár BASEL Svájcz.;