Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-29 / 48. szám

1903. szeptember 27. BALATONVIDÉK 29. kiknek élethivatása elsó sorbau a kis emberek­kel való foglalkozásra kötelez : ne uagy eszkö­zökkel, ne nagy eszmékkel közelítsetek a nép­hez, melyet az ö egyszerű gondolatvilága ugy sem fog fel, melyektől ő fél ; hanem kicsiny eszközökkel, egyszerű okoskodással, de legfőkép jóakarattal é» oly módon közeledjetek feléje, hogy kiérezze a módból, a hangból, az eljárás ból, a modorból, hogy ember ö is ! Lejárt az a kár, mikor rabszolga a föld­mi velő, lenézett és megvetett volt az iparos, s a kis emberek címeiket nem az erkölcsi és jel­lembeli megbeosültetés szótárából, hanem az — — állatsereglet különféle régióiból kapták ; ezen időnek vége. Ma érzi a legkisebb ember is, és ez talán & legjobban, hogy joga van az élethez és az életben — a joghoz! A csendes, hitbeli meg­győződésből fakadt, nyugodt munkálkodásnak is vége. Felzavarták a nyugalmat, hanyagság is sok történt; ki kell tehát a cselekvés terére lépni, és tenni, tenni kell! Elvek, eszmék elle­nében elveket ós eszméket, szavak ellenében szavakat, tettek ellenében tetteket kell felmu­tatni, és nem szabad csak mindig a multak az • lmult idők ábrándjain élni, hanem megértve a jelen kor intő szavát, tenni kell. Ezt kellően ismételni, gyakran ismét,elni úgyszólván nélkü­lözhetetlen. Nem szabad várni, mig a mai társadalom alatt meging a föld ; nem szabad bevárni, hogy Pompeii és Heroulauum sorsára jusson a társa­dalom, hanem menteni kell mindent, mig iehet, amig nem késő. Hadd legyen a jellem újra szi­lárd, a hit újra erős, az akarat újra rettenthe­tetlen, a tett újra nemes ! Ha forranak az esz­mék, tudjunk igazi jellemekre, igazi erős fér­fiakra rámutatni, kiknek élete, tettei, példája maga az erő, maga a jellem, maga a munka, maga a férfiasság! Ha a hazának minden fia ilyen, kik megértik és méltányolják a nemzet­fenntartó kisemberek szükségleteit és bajait, kik tudják, érzik azt, hogy a kis ember nemcsak adóalap, de az egész nemzetnek is éltető, lüktető vére, kiktől az egész nemzet, újra fel-febijul, akkor ugy fognak velük bánui hivatalos ós nem hivatalos órintk"zésl-eu, mint ember az ember­rel, mint vérünkből való vérrel, mint szeretet a szeretettel. S ha nem hoz össze velünk az élet vagy annak viszonyaiban való közösség, méltá­nyolnunk, támogatnunk, elősegítenünk kell, bár áldozatok árán is, azok munkáját, kik akár hi­vatásukból kifolyólag, akár még ezen felül is, felismerve a kis emberek szükségleteit, tudnak, akarnak és szeretnek önzetlenül működni ! E kÍ3, és mondhatjuk, alapjában a legjobb és mindig csendes emberek, a földmíves, az ipa­ros- é.s ti kisi.i vatalnokos/.tál v. Ezekről egyen­kint a jövőben. A szíves érdeklődők és olvasók figyelmét oiőra is felhívjuk. E'öfizelöinket, kiintek előfizetése október hónap régével, vagy már előbb lejári és még eddig nem újították meg, bizalommal felkérjük hogy a megújítást eszközölni szíveskedjenek, ne hogy kénytelenek legyünk a lap küldését be­Szüntetni. „Balatonaidék" kiadóhivatala. — Személyi hirek. Ö Exoellentiájának Fes­tetics Tassilo gróf urnák e héten vendégei vol­voltak : Festetics Pál gróf és neje, Drasko­vich Dénes grf. Eszterházy Alajos grf. Fair­holme őrnagy, Hohenlohe Kriszt,jKraft herceg. — Az a bizonyos »8zubvencló< és »mellőzés.* A mult szombaton tartott városi képviseleti közgyűlés, hol a hely komolyságához nem egészen méltó szavak is röpködtek a levegőben, töb­bek közt azt is határozta, hogy a vá­rosi >szubvenciót* megvonja lapunktól és >mellőzi* a lapot. A tisztelt képvi­selőtestület nagy felháborodásában ugy látszik nem tudta, hogy- a szubvenció nem szubvenció s a lapot tulajdonké­pen mi »mellőzhetnők« a városházáról. Mert az a 100 K., mit oly ünnepélyes komolysággal vontak meg, nem más, mint jól megérdemelt ellenszolgálat a városnak teljesitett hirdetések- és hír­szolgálatért. A »mellőzés< pedig inkább a mi részünkről történhetnék, mert Keszthely város nem fizetett elő alapra, hanem oda ingyen járt . . . Ezt olva­sóink tájékoztatására tartottuk szüksé­gesnek megjegyezni. Más megjegyzé­seink is volnának, de eg} TelŐre ennyit. Vájjon a tárgyi igazság mindig ily ala­pos odafenn ?! — Segély- Báró Hornig Károly veszprémi püspök ur ö Excellentiája 300 koronát küldött Nemes Dénes márkói plébánosnak, hogy azt a márkói szegényebb sorsú ttirká'.'osultak között — károsodásuk és szorultságuk arányában — ossza ki. — Ál andó választmányi ülés. A fennálló szabályrendelet értelmében folyó 1903 ik évi deoember hó 14-éu tar'andó törvényhatósági bizottsági közgyűlésben felveendő ügyek köz­gyűlési tárgyalásának előkészítése végett az ál­landó választmány ülése Zala Egerszegen folyó 1903-ik évi december hó 5-én délelőtt fél 9 órakor a megyeház gyülósterinóben fog meg­tartatni. — Egyházmegyei hirek. Szita János Ke­recsenybe kántortanítónak, Yinkler Elemér Jásdra, Knezics Sándor Hibáidra osztálytaní­tóknak kineveztettek. — Az ujonan alakult is­kolaszék megerősíttettek Szepezd, Murakeresz­tur hitközségekben. — A kiskoináromi esperesi kerületben ós Zalamegyóben levő galamboki kántortanitói állásra folyó évi december l-re pályázat hirdettetik. -- Legényegyleti mulatság. Vasárnap, f. hó 22-én volt a helybeli kath. Legényegylet, mu­latsága. Az Iparos Dalkör a capella négyes kara nyitotta meg a programmot egy pompásan sike­rült, énekszámmal: Vutskics Jenő marosvásár­helyi főgymu. tanár »Bordal»-ával, mely viharos tetszést, aratott a megjelent nagyszámú közönség előtt. Ut.ána Hölter L'ijos adott eló egy víg j monologot., a • Legénybucsu»-t, melynek előadá­sát sűrűn félbeszakította a közönség vig kacaja. Hölter megmutatta, hogy rövid egy hát alatt mire képes egy iparos, kinek egész napi fárad­ságos munkája után van elég akarata ilyen ne­héz ós hosszú darabot oly hibátlanul betanulni, E szorgalmat méltáii3'olta is a közönség elisme­rése. Majd Peér Leo egyleti elnök szépirodalmi felöl-ásása után Kóber Miklós egyleti dékán ás Heidecker Ferenc egyleti tag kettős szavalata következett,. Kóber drámai egyéniségével reme­kül adta Garaynak »Kont« c. szép drámai köl­teményét, általános feltűnést keltve előadásá­val; mig éles ellentétben állván a költ<'inóuynyel Pákli Albert »(Lout,« c. paródiája, melyet Hei­decker jókedvűen, de a költemény természeté­ből kifolyólag kwsé gyorsan adott elő, jókedvre hangolván a közönséget. A szavalást követte a programm utolsó pontja, az Iparos Dalkör által előadott •Bal«toni nót.ák«, melyet oly precízen adott elő Garay Sándor karmester vezetése mellett, hogy meg is kellet újráznia, illetve még egy ciklussal megtoldani. Előadás után jókedv, táuc volt reggelig. — Áthelyezés. Molnár Ede, a helybeli posta ­és táviró hivatal főnöke, ki hosszú idő óta volt városunk általános tiszteletnek örvendő polgára, miut, sajná'attal értesülünk, saját kórelmére Bu­dapestre helyeztetett át. Kívánjuk, hogy uj állomásán is megelégedett és szerencsés legyen. — Gazdászaink Szegeden. A keszthelyi gaz­dasági tauintézet hallgatói — mint mult szá­munkban említet'ük — vasárnap megkoszorúz­ták a sz«gedi Kossuth szobort. Szombaton ér­keztek S/.egedre s vasárnap d. e. egyesülve a kassai gazdászok küldöttségével, a Kossuth szo­borhoz vonultak, a hol már nagy közönség várta őket, s ott, Tóth Sarolta urleáuy a sze­gedi lányok nevében miudkót tanintézet kül­döttségének egy-egy gyönyörű, fehér őszi rózsá­ból készült csokrot adott át. A koszorú letevé­sekor Barthodeiszky József a kassaiak elnöke beszólt mindkét küldöttség nevében. Ebédre Polczn'M' Jenő orszgy. képviselőhöz voltak hi­vatalosak a küldöttség tagjai. Hétfőn indultak el Szegedről s kedden már itthon voltak. — Uj gazdasági tanársegéd. A földmive­lésügyi miniszter Tillman Ákost, a magyar­óvári gazd. akadémia végzett hallgatóját a keszthelyi m. kir. gazdasagi tauiutózetkez őszt,, dijas gazdasági segéddé kinevezte ós a növény­termelési tanszékhez osztotta be. — Változás a sümegi tanári karban. A vallás- ós közoktatásügyi minister Czunya Sán­dor sümegi áll. reáliskolai rendes tauárt saját kerelmére az egri állami főreáliskolába helyezte át. A sümegi reálban Czunya helyét Zombori Andor helyettes tanár foglalja el, — Anyakönyvi kinevezés. A belügyminisz­ter Kovács Béla körjegyzőt a felsőhahóti, — Végele József körjegyzőt az orosztony-baksaházi anyakönyvi kerületbe anyakönyvezetőkké kine­vezte. — A zaiaegerszegl kath. legényegylet. Szép és lélekemelő ünnepélyt, tartott e hó 22-éu. Ekk or leplezte le az egylet elnökének főt Kun Vil mos főgymnasiumi hittantanárnak arc­képét. Az ünnepélyt Mentes György alelnök nyitotta meg, szép és lendületes szavakkal tu­datta a szép számban egybegyűlt közönséggel az ünuepély célját. Mikor az elnök megérke­zett, szűnni nem akaró éljenzés fogadta; melynek csillapultával alelnök rövid üdvözlő beszéde után, felkérte Kauffmau Mátyás megyei aljegyző, egyleti választmányi tagokat az ün­nepi beszéd megtartására. A beszédben rá lehe­tett, ismerni Kauffmanra; az a beszéd méltó volt az ünnepélyhez, A szemek köuybe lábbad­tak; a szivek elszorultak; a fel-felhangzó éljen és taps volt kifejezője, a lelkek ós szivek hul­lámzó érzésének. Mikor vázolta a vándor éle­tet, mikor a szülők aggódó szeretetét emiitette: az iparos ifjak lelkükben azt mondták »tényleg ugy van ;« az anyák arcáról leolvasható volt, hogy eltalálta azt,, amit érez a sziilö, mikor egyetlen, drága gyermeke, a nagy világba ván­dorútra keh Szóval, Kauffmann beszéde méltó — tükre és kifejezője volt egyrészt az egylet működésének, másrészt a tagok ragaszkodásá­nak, elnökük iránt,. A remek beszéd végeztével Lukács János egyieti tag alkalmi szavalata kö­vetkezett, utána Oti H. Imre egyleti tag sza­bad beszédben üdvözölte az ünnepeltet, szép ós lendületes beszédével. Beszéde elhangzása után Kun Vilmos ünnepelt felelt, az Összes beszé­dekre. Szép ós szivhez szóló volt igaz ós őszinte beszéde. Este fél 8 órakor bankett volt, az egyleti tagok rószóre; a melyen n felköszön­tők sorozatát az ünnepelt nyitotta meg ki örömmel ragadta meg az alkalmat, hogy sze­retett munkatársaira ürítse poharát. Utánna az egylet titkárja Vörös György az egylet részé­ről ismételten biztosította az ünnepeltet a tán­toríthatatlan szeretetről. Majd Kauffmann Má­tyás mondo't magas szárnyalású beszédet, melyben az alelnök, titkár é-i azon iparos mes­terek egészségére üríti poharát, kik az egylet, vezetésében részt vettek. — Tanitógyülés. A sümegi r. kath. tanító kör évi rendes közgyűlését f. hó 21-én tar­totta Németh János plébános és Bánfi Alajos igazgató közös elnöklete alatt. A gyűlést Pap József, sümegi kántortanító gyakorlati tanítása kozdte meg, aki az első leányosztályban mutatta be az eredményét, amelyet, a fanamimikai ta­nítással az olvasásban elért. Az e'even, ügyes tanítás á talános tetszést aratott. A pénztári számadásokat Tamási István terjesztette elő. Bevétel 158 K. 69 f., kiadás 12 K. 88 f., ma­radt tehát vagyon 145 K. 81 f., Minthogy a számadások rendben voltak, a közgyűlés Ta­mási pénztárnoknak a fölmondást megadta smükö­dóseárt köszönetet mondott. Szabka Etelka de­áki tanítónő gyönyörű felolvasásban fejtegette, hogyan orvosolja a tanitó a gyermekek hazu­dozásait,. A kör tagjai élénk 'etszéssel fogad­ták a kitűnő értekezést s a veszprémi központ­nak kinyomatás végett figyelmébe ajánlják. A jövő gyűlésen gyakorlati előadást Csigó Mária, felolvasást Tulok Eliz sümegi tanítónők tarta­nak. A gyűlés végén Németh János egyházi elnök alapos megokolás után indítványozta, hogy a kör keresse meg a megyés püspököt, hogy a sümegi ós devecseri esperesi kerületek tanítói külön-külön alkothassanak egy-egy > kört. Az indítványt a közgyűlés elfogadta s az elnökséget utasította, hegy a szétválasztás ér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom