Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-22 / 47. szám

1908. november 22. BALATONVIDÉK 3. A tisztelt Figyelő ur (vagy asszonyság — azt nem tudjuk biztosan — de tisztelet adassék neki).igen helyesen jegyzi meg, hogy annak, mikép szakcsoportosulás még máig sincs, más oka nem lehet, mint a7, hogy a mi kisiparosaink, szörnyen széttagoltattak és e miatt, félnek, nem is annyira a szövetkezeti szakcsoporttól, mint inkább egymástól, azaz önmaguktól. Van valami a dologban. De mégis nem ez az igazi oka annak, hanem a viszonyokban is van valami, különösen abban, hogy a közönség jórésze nincs tisztában még a szövetkezeti eszmével sem és nem csoda, ha egyesek ezt bizonyos ördöngös dolognak tartván, idegenkednek tőle. Az ipari hitelszövetkezet nem egy esetben alakított már ipari szakcsoportot azért, hogy az iparosokkal megkedveltesse az egységes vállalkozást, például a vármegyei ruha és egyéb szállításoknál. Szakcsoport tehát mindig létesült, valahányszor a vármegye valamely nagyobb szállításra hirdetett pályázatot. Emlékezzék csak vissza a tisztelt Figyelő ur, hogy tavaly a vármegyei utkapatók 150 drb. bundáját felső magyarországi vállalkozók vitték el, mert a tisztelt vármegye nem azt tartotta szemelőtt hogy adjon is valamit vissza azoknak, akiktől eddig csak kapott, az adókban, hanem, hogy ki adja olcsóbban. Es mivel a felsőmagyarországi uagy vállalkozó olcsóbb ajánlatot tett, mint a zalamegyei iparosok és egyéb ajánlattevők: azoké lett a munka. E miatt azután a szakcsoport ós vele együtt az ipari hitelszövetkezet sok tagja is arra a megszívlelendő dologra jutott, hogy első sorban azokat kellene kioktatni bizonyos magasabb szempontokra, a kik a munkát kiadják és nem mindig csak azokat vádolni, akik azt kivenni óhajtják. Egy másik példával is szolgálhal.uuk. Az idén a vármegye 151 pár csizma szállítására hirdetett pályázatot. A körözés megjött; azt nem tudjuk, hogy a vármegyei hivatalos lapban a feltételekkel egyetemben közzé volt-e téve. de azt már igen is bizton állithatjuk, hogy hz ipari hitelszövetkezet ez alkalommal is megtette a magáét. Összehívta a kötelékébe tartozó csizmadiamestereket és megalakította az ipari szakcsoportot. Négy kisiparos vállalkotott, akik megbíztak maguk közül egyet és akit a szövetkezet, is megbízott és bánatpénzzel ellátott, hogy az ajánlatot az árlejtés napján tegya meg az államópitészeti hivatalnál Zalaegerszegen. Meg is töri ént. De im a tisztelt vármegye ! Mit tett? — Volt három ajánlatot tevő és az egész munkát elosztotta 3 egyenlő részre és két egyedül álló vállalkozónak éppen annyik adott a munkáb 1, miut. a szövetkezet ipari csoponjának, azaz ötvenegy mondd 51 darabot, Mi ért tette igy ? Valószínűleg azért, mert nem tudta a tisztelt vármegye, hogy a keszthelyiek többen vannak és azért csoportosultak, hogy igy jó minőséget, jó munkát tudjanak adni a keszthelyi áraknak és megélhetési viszonyoknak megfelelően, mert a szövetkezet a vállalati nyersanyag összegét rendelkezésükre bocsátja és igy olcsóbban jobbat produkálhatnak. A vármegye azonban, lár a keszthelyiek készítményében elismerte a legjobb munkát, mégis levont 30 kr. páranként és, ami a fő, 4 keszthelyi kisiparosnak adott annyit, mint a másik kettő közül egynek, akik mivel nagyobbra vállalkozhatott, bizonyosan módosabbak is lehettek, mint ezek. Mindebből az világos, hogy a szövetkezeti intézménnyel ugy van a vármegye is, mint az, aki a keszthelyi hitelszövetkezetet elkeresztelte péppárti banknak, pedig — igen sokan vannak olyan tagjai is, akik nem tartoznak olyan politikai felekezetekhez. Azaz a vármegye nem is igy van! A vármegyét nem érheti gáncs! A vármegyén ugy gondolkodnak, hogy nekik mindegy, egyesek vállalkoznak-e vagy szövetkezet. S ez a szegény kisiparosra a legnagyobb baj ; pedig bizonyos szociális dolgok megfigyelése körül, a tisztelt vármegyének is kellenék szorgoskodni. De tisztelt Figyelő uram, más is volt már. A szabóink, akik szövetkezeti tagok, próbáltak is csoportosulni. Kezdetben voltak négyen. Egy elrebbent, mert, ugy tetszik, félt a társaitól. A másik három, — kitartott; de — mert hogy az egyiknek a saját, szavaival éijek : cSzegény embernek szegény a szerencséje is», a szövetkezet nein állíthatott fel akkora bolthelyiséget és nem szerezhetett meg annyi szövetet, mint a mennyivel a sikeres versenyt felvenni birták volna és mivel ugyanezek, bizonyos formájú erkölcsi segélyezó-sért magasabb helyre is hiába fordultak, a dologból, sajnos ! nem lehetett semmi. Ez

:>k tehát, nem azt mutatják, hogy nem tesz a szövetkezet semmit, sem azt, hogy iparosaink nem próbálkoznak, hanem azt, hogy komoly okok miatt, nem valósulhat meg az, amit mi éppen ugy óhajtunk, miut a tisztelt Figyelő ur. Mi az igazi ok ? Az, igen tisztelt Figyelő ur, hogy ezek a keszthelyi kisiparosok, akik mindnyájan és egyenként is igen becsületes, megbízható és jó indulatú emberek — félnek. Félnek egymástól is, de leginkább félnek attól, amitől van is okuk félni — attól a rosszindulattól, t. i. amelylyel őket e tisztelt munkaadók uzonual illetnék, ha megtudnák, hogy ők azok, akik önálló üzletben szövetet akarnak raktáron tartani és az eddigi munkaadóikkal a versenyt felvenni. Igy van az tisztelt Figyelő uram! Mig tehát egyrészt a társadalom nem érzi a kötelességeit a társulásokkal szemben, addig másrészt a fent emiitett széttagoltság és az eddigi munkaadók kíméletlensége - - (tisztelet adassék a javának) az, ami a legnagyobb akadátya annak, hogy szövetkezeti szakcsoportok állandó együttmaradásra, nem alakulnak. De a jövőben lehet azért remélnünk. Mert a jégkéreg felolvadásához is mtensiv meleges idő kell, azonképpen ahhoz is, hogy bizonyos széttagoltság egységessé váljon. Reméljük, hogy kisiparosaink 10 —12-je nemsokára be fogja látni, hogy 10—12-nek könnyebben szerezhető a raktár, könnyebben a munka, mint 2—3-nak. Tehát már ez a mai állapot is eredménynek mondható, mert ezelőtt 3 évvel mindezekről a dolgokról beszélni ugyan lehetett volna, de hallgatóra nem igen akadtunk volna. Addig is tehát, mig másként lesz, arra kérjük a tisztelt Figyelő urat, hogy szíveskedjék tovább is azzal a jó indulattal kisérni a kis iparosok érdekeit, mint azt cikkéből kivettük. Egy másik figyelő. Honi ipar pártolása. A ki hazája javát szivén hordja; a kinek lelkében egy parányi .jó érzés van tz ország közgazdasági föllendülése iránt; aki a haza fölvirágzása iránt csak egy szemernyit is érdeklődik, annak első ós főkötelessége: a honi ipar pártolása. Mert a magyar ipar föllendülése a közönség pártolása nélkül nem lehetséges ; azért mindnyájunknak elengedhetetlen kötelessége, hogy a magyar ipart pártoljuk és másokat is erre buzdítsunk. Mondjunk le már egyszer arról a hóbortnak is beillő szokásról, hogy mindig ós mindenben külföldi ipartermékeket, keressünk ós vásároljunk. A posztó nem jó nekünk, ha nem Csehországból való, a csipke, ha nem brüszeli, a poroellán, ha nem sévresi s igy tovább. Ez csak kópzelődés. A gácsi vagy brassói posztó, a felvidéki csipke, a herendi porcellán csak van olyan jó, mint vetélytársai. Miért adjunk mi olyan árucikkekért a külföldnek pénzt, hizlaljuk az ő iparát, a mit nálunk éppen olyan minőségben megkaphatunk P Mert, tessék elhinni, hogy nem egyéb puszta képzelődésnél, hogy a külföldről hozzánk importált árut jobbnak, tartósabbnak tartjuk a hazainál. Mert habár a magyar ipar nincsen anny.ra kifejlődve, mint a külföld bármelyik á'lamáé

1 a az ipartermékek előállítása — egyelőre — valamivel költségesebb, minőség, szolid tartósság tekintetében határozottan kiállja a versenyt akármelyikkel. De nem ís annyira a közönség indolenciáján múlik a hazai ipar pártolása — noha ez is nagy szerepet játszik ebben — mint inkább a kereskedelemnek nem eléggé hazafias szellemben való vezetése oka annak, hogy honi ipartermékeinket nem tudjuk kellőképpen értékesíteni. Megmondjuk miért. Azért, mert a magyar ember túlságos mértékben szerény, termékeit nem ajánlja, nem hirdeti. A külföld élelmesebb. A hol csak teheti a hol mód és alkalom kínálkozik— ilyen pedig mindig és mindenütt elég van, — hirdeti, kikürtöli s agyondicséri a portékáját; fűnek fának küldözgeti a reklámokat, szépen megirt ajánló leveleit, képes árjegyzékeit. Ilyen módon könnyen tesz szert megrendelőre. Vaunak gyárak és kereskedők, a kik óvenkiut egy vagyont kitevő összeget, áldoznak reklám-célokra. A néhány évvel ezelőtt elhalt, Török József budapesti gyógyszerész 34—40000 frtot, az angol Cook 100.000 írtnál többet áldozott hirdetésekre és hasznát látták. A mi kereskedőinknek, főleg gyárosainknak is hasonló eljárást kell követelni. Hirdetni ajánlani^ kell az árukat; a fogyasztó közönség figyelmét rá kell irányítani a honi iparcikkek bevásárlási forrásaira; meg kell értetni a közönséggel, hogy önmagának, hazájának, nemzetének tesz hasznos szolgálatot, ha honfitársai munkásságát pártolva csak olyan árut vesz, a mely itt e hazában, e haza gyermekei által állíttatott elő.- Lehetővé kell tenni azt, hogy a közönség kényelmesen hozzájuthasson a'neki szükséges áruhoz; tehát mindenütt legyen mindazon cikkekből raktáron, a mik kőzsziikségletet képeznek. Hassunk oda, hogy kaszinók, közművelődési egyesületek, törvényhatóságok, egyházak, iskolák, községek, városok, takarékpénztárak s egyéb pénzintézetek, kórházak, fegyintézetek s a. t. határozatilag mondják ki — és eme határozatukat szigorúan hajtsák is végre, — hogy a mely cikkekben megfelelő minőségű és áru ipartermóny bevásárlási helyén kapható, szükségleteiket ebből fedezik. A kerületi kereskedelmi ós iparkamarák pedig hassanak a kereskedőkre, hogj' versenyképes hazai ipartermékeket, főleg ruházati házbe rendezési es háztartási, gazdasági ós irodai szükségleti cikkeket, tartsanak üzleteikben, i Ennyit joggal követelhetünk meg kereskedőink hazafiságától és üzleti életrevalóságától. Még abban az esetben is hazai árukat szerezzenek be kereskedőink, ha az előállítással összekötött költségek nagyobbak lévén, valamivel kevesebb haszonra lesz kilátásuk. Csak idő kérdése, hogy iparunk fölvirágozzék s akkor éppen olyan jutáuyosan fognak az egyes árucikkek közkézre jutni, mint most a külföldiek. Minden magyar ember magyar gyártmányt, honi iparterm éket hasznaljon. Ezen a téren legyünk soviniszták, a szélsőségig éppen ugy, a mint más országok lakossága is elsősorban hazafi és sovinista. Nézzünk szót az országban s szomorúan tapasztaljuk, hogy mezőgazdaságunk hanyatlik és iparunkat sem tudjuk föllenditeni. Ezrével mennek tönkre az iparosok a hazában, mert nincsen munkájuk, nincsen keresetük és mi bécsi rongyot, külföldi csecsebecséket vásárolunk, más országok kézműveseit biztatjuk, mig a saját vérünk idehaza éhezik, fázik. Csak magyar gyártmányt vásároljunk mindenben. Igy menthetjük meg a tönk szélén álló iparos társadalmunkat. Járjon elől jó példával az intelligens elem, a tömeg követni fogja csakhamar. Senki ne menjen külföldi fürdőkbe, haFerencz József keserűvíz

Az ,a

r'