Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)

1903-11-15 / 46. szám

BALATONVIDÉK 1903. november 15. tait és 65 írt. perköltséget, tehát összesen: 4800+864+65= 5729 forintot. A szt. Márton templom alapnak e visszafizetés dacára is az 1853. évben: 56.400—5729=50.671 pengő forintnak kellett volna lennie. Ha már most tekintjük, hogy a vá ros az 1886. III. 1-én kelt »rovancsoló< bizottsági jkönyvében foglalt jelentésében elismeri, hogy »deákok, rokkant katonák, árvák segélyezésére* tett alapítványokat, tehát csak árva pénzül 46.000 forintot, még az alapitó Fehér György életében, tehát 1861. jul. 2-a előtt vett kezelés alá s hogy az 1863-ban történt fönneb emiitett visszafizetés idején a szt. Márton templom alap is a város kezelésén lehetett; a város ez idő óta a két cimen: 96.671 (kilencvenhatezer hatszázhetvenegy) pengő forintot, a mostani százkrajcáros pénzláb szerint 101-504 frt. 55 krt. kezelt volna. Ez az összeg azonban ma, tehát körülbelül 50 év után csak romjaiban van meg, mint ez a városnak később idézendőleg utóbbi számadásai illetve kimutatásából kitűnik. Hogy ez az állítás nem légből kapott, hanem sajnos, nagyon is reális számításon alapszik, beigazolásul állapodjunk itt meg egy kissé s vessünk néhány történelmi visszapillantást ennek az alapítványnak viszontagságos múltjára. Tény, hogy az említett alapítvány a lefolyt 50 év alatt óriási csökkenést mutatott. Hogyan lehetséges ez? A város mint felelős kezelő, az ellenőrzésre hivatott felsőbb hatóságok hogyan nézhették volna tétlenül egy ily jószándéku alapítvány tőkéjének megdöbbentő pusztulását!?' Ezt mi éppenséggel nem állítjuk, mert tudomásunk szerint az illetékes hatóságok több alkalommal ós erélyesen érdeklődtek az alapítványok sorsa iránt anélkül mégis, hogy valamely pozitív adatot szerezhettek volna, vagy csak némi világosságot ís deríthettek volna ennek az ügynek homályos és fölötte szövevényes részleteire. A többek kőzt a vall. és közokt. miniszter 1881. márc. hó 1-én majd ugyanezen év szept. hó 12-én 27629 sz. alatt kelt leirataiban határozott fölvilágosítást s a számadásoknak sürgős fölterjesztését követeli ismételten is. Végül a volt Helytartótanácsnak 1867. II. 20, 12.810 sz. a. és a vall. és közokt. minisztériumnak 1873. VII. 9. 15.017. sz. a. kelt rendeleteire hivatkozva : a szükséges felvilágosításokat s a számadások fölterjesztését ujolag is megsürgeti — de mint látni való, eredmény nélkül. Azonban mégis csak ért valamit ez a beavatkozás! Nem mindjárt ugyan! De a mi halad, az el nem marad, hát 4 év, mondva négy év muiva a város mégis csak elhatározta magát valamelyes földerítő lépésre. Ennek következménye lehet az az 1886. III. 1-én kelt rovancsoló bizottsági jegyzőkönyv, melyre fönnebb hivatkoztam is. A rovancsoló bizottság működésének eredménye az, hogy az összes alapítványoknak 1885 jan. hó 1-én való állását: 44.396 frt. 24 krban állapítja meg. E szerint az eredeti alapítványi összeg: a 101.504 frt 55 kr. körülbelül 50 év alatt: 57.118 frt. 31 kr. csökkenést mutat ! De ennél is többet! Mert a rovancsolási jegyzőkönyv szerint a »deákok és rokkant katonák* alapítványa összesen: 5250 frt az 1885-ik év I. 1-én megle vén s a 44.396 irt 24 kr. maradványban benfoglaltatott, akkor ennek az összegnek t. i. az 5250 forintnak levonása után már csak 39.146 frt 24 kr. marad. Ez az összeg az árvák és szt Márton templom alap, összesen: 101.504 frt 55 krajcár eredeti alapítvány összegéből elvonva, még több, vagyis nem csekély : 62.35ö frt 31 kr. veszteséget mutat! Pedig az a többszörösen említett rovancsolási jkönyv csak 286 frt. 3f krajcárt, mint behajthatatlant s még 2976 frt 46 kr. kamatveszteséget bir fölmutatni, mint valami pozitívumot! Eme kisded összegeken kivül a törzstőke többi kamatairól stb. mitsem tudni. Valamint annak összes kamatainak semmi nyoma, vájjon a város a szt. Márton templomalaphoz tartozó részt tőkésítette e ? Mert lia ezt teszi a többivel egyetemben, akkor ma nem a legutóbbi számadásban feltüntetett összegnek kellene ott figurálni, hanem annak az öszszegnek ily hosszú idő alatt meg kellett volna nyolcszorozódnia s ily sáfárkodás mellett ma az alapítványi összegnek hozzávetőleges számítás szerint: vagy félmilliót kellene kitennie. De hogy van valójában ? Ugy, hogy a rovancsoló bizottság a szt. Márton templomnak 19.510 Irtot ós ezen felül még 12 kit is juttat, a másik részt az árváknak adja. Olyan formán tesz, mint az egyszeri végrendelkező, ki ugy intézkedett, ha meglesz a Riska tehén, akkor legyen a Pista fiamé, ha nem, akkor a sümegi barátoknak hagyom. Szegény barátok! Sztgény szt. Márton templom ! De menjünk tovább ! Tehát az a t. rovancsoló bizottság az árváknak szánta az alapítvány roncsainak másik részét, azoknak a szegény árváknak, kiknek a város saját beismerése szerint, Fehér Q-yörgy 35 évvel az akkor történtek előtt: 46.000 pengő forintot, uj pénzben 48.300 forintot adott át. Ebből az öszszegből is a mondott időn belül 28.789 frt. »8 kr. veszett el. Itt még nem állhatunk meg. Mert más érdekes ellenmondások is csak sebünös vagyok, hogy soh'se leszek boldog csapodár szivemmel, de te ne itélj el ; hiszen magad mondtad : csak addig mienk a föld s a menny, a inig szerelni bir szivünk. A/. enyém csak ezt, csak ezt az egyet tudja ! . . . Nekem napfény kell, mert virág a lelkem, s odahajlok, merre e fény vezet. Ha senki sem szeret, elfonnyadok, s ha senkit sem szerethetnék, a halált óhajtanám ! . . . — De te más világban jársz Esztikém, ott, a hol nincsen csók, nincsen ölelés, szererelem, pedig lány vagy te is, oh hát minő rejtély a te lelked ? Vagy csak bevallani át.alja ajkad, hogy igy érzesz te is ? ! . . . Eszti megfogta Lili fehér kezecskéjét, aztán megállott, s mintha imádkoznék, oly átszellemült arccal beszélt, lehajolva hozzá. — Nem rejtély az én lelkem Lili — tán te meg is érted — habár előtted is szokatlannak tetszik annak belvilága. De oly őszinte, s igaz leszek, mint te vagy én hozzám Lili. -- Jer, hajolj czak közelebb hozzám. Látod körülöttünk e virágos fákat, hallod amott a bokorból felszálló panaszos madáréneket. érzed e balzsamos illatot Lili ? Ugy-e megkapja lelked e csodás harmónia, valami névtelen öröm reszket tagjaidon által, s nem tudod, hogy a mi téged, a szivedet szeretni tanitja s csapodárrá teszi, az nem a te vétked, hanem az anyaföld örök törvénye. Ez nyitja fel kelyhét a tarka virágnak, ez lehel illatot a napfényes légbe, ezt érzi meg a porhüvely s az isteni szikra, mikor lelkünk szerelemre gyulád, Es ha gyönyörködtet a föld virága, mely a tav..sz ébresztő ihletére mosolyogva bontja ki üde szirmait, mennyivel inkább felemeli, megszépíti az embert, szivének napfényes tavasza : a szerelem ! Nem Lilikém, nem töröli pálcát tiszta, de csapodár szived felett. Majd ha az igazi eljő, azé lesz szivednek minden lüktetései Ugy-e azé? Lilike forró csókokkal felelt Esztike kérdésére, aztán gömbölyű karjaival átölelte nya.kát s félénken kérdezte: • Voltál már szerelmes Eszti ?» — Megszentségteleníteném e percet, ha azt mondanám, hogy nem. Hiszen nekem is vau szivom Lili, s ha most nyugalom s béke lengi is át, volt, pillanat, mikor megértette a tavasz ihletét. Ismerted, ugy-e Karcaghy Pistát? Ezt az embert hittem ábrándjaim megtestesülésének. Szépnek, nemesnek láttam őt, jellemét az acélnál szilárdabbnak, a legszebb erényekben gazdagnak a lelkét. Tűzbe tettem volna a kezemet érte, hogy a legtökéletesebb ember a földön. De csak ember volt — nagyon is ember ... — Es messze állott tőlem, mert Ettinek vőlegénye volt ; s én mégis az ő nevét hívogattam titkos sóhajtással, s panasszal telt el szivem, ha vidám nevetéssel Ett.ivel a karján beköszöntött hozzánk. Egyszer magunkra maradtunk a kis lugasban ; ő meg éu. Én hím- j zésem fölé hajoltam ő a pár percre távozó Et,t,i munkájával babrált s mindketten hallgattunk. Félremagyarázhatta szótlanságomat, mert egy önfeledt pillanatban megkapta kezemet,, hirtelen megcsókolta s azt suttogta. fülembe: szeress! Lilikem még most is éget e csók ! Más leányt boldoggá tett volna helyzetemben, de nekem, oh nekem sárba tiporta minden illusiomat; az emberi gyarlóságnak ez volt a Júdás caókja . . . Jiiszti elhallgatott, mint mikor fájó einlékekot törölget a lélek, s egy kis időre ismét folytatá : . . . Azóta uj képet alkottam magamnak lelkem társ-feléről . . . Megálmodtam őt az eszmék s erények tökéletes harmóniájában, s várom, mig előinbe jő. Várom, hogy rám ismer, én ő reá, várom, hogy lelkünk egybeforr, szivünk, gondolatvilágunk ölelkezik, s diadalmasan haladuuk át a föld rögén, az örök idők végtelenjébe ! Lehet, hogy soha sem jön el, hogy soha senki sem fog megérteni ideálisinusomban s egyedül bolyongok át ezen a léten, de akkor is béke van utamon, Lilikém s fel nem cserélem azt a tömeg mámoros örömeiért. A leány arca vágyakozva nézett a magasba, szemeiből végteleu tisztaság s béke sugárzott ki ugy, hogy Lili gyermekes naivsággal kiáltott fel. • Esztikém de szép vagy e pillanatban.' Tanits £e g u j a b b, ( Eegszebb és { Ílegclivaíosabb \ a szepesi lenvászon utánzatu i i mely különféle alakokban és színekben CSüSCPaPSK,™ I rendkívüli nagy választékban kapható @ w sasáNssK^ sósssf könyv--, papír--, író* és rajzszerkereskedésében Keszthelyen