Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 27-52. szám)
1903-07-05 / 27. szám
12. BALATONVIDÉK 1903. julius 19. lelkiismeretes kötelesség teljesités tudatában találja. De nemcsak ez az, ami becses volt, ami lebilincselt az ünnepélyen. Nemcsak az becses, hogy egy középiskola tanártestülele nemes törekvésű vezérének szolgálata 80-ik éves fordulója alkalmából megfesttette igazgatója arczképét és az, liogy nevére, mint az intézet első igazgatójának az intézet érdekében mindenkor tanusitott önzetlen és áldásos tevékenysége elísmeréseűi alapitványt tett, hanem kétszeresen becses az a tanártestületi összhangzás a szellemben, mely felemelő azért, mert biztositéka a tanintézet helyes irányú haladásának. Azzal a tudattal távoztunk a falak közül, hogy szerencsés az ifjúság, melynek tanáritestületében ugy él a kölcsönös tisztelet, a becsülés ós a szeretet, amint azt a tanév végén tapasztaltuk, mert ott az emberi elme uemcsak az Isten áldását hinti az ifjúságra, hanem az igaz; önzetlen és az igazi becsületes törekvés megtisztelésével és elismerésé vei — a magvar társadalmi élet begyes irányú kialakítására is törekszik. Adja Isten, hogy a magyar ég alatt a, ti-z:e e munkálkodás megbecsülése mindig ilyen ti-zta érzelemből fakadjon! Az ünnepély lefolyása különben ugy történt, hogy a hálaadó mise után az ifjúság, szülők, tanügybarátok sürü csoportokban vonultak be az intézet tágas tornacsarnokába és azt zsúfolásig megtöltötték. A nemzeti fohász eléneklése után Buránv Geigely dr. kir. főigazgató tartotta meg évzáró beszédét. A tanévek hosszú sora alatt gazdag tapasztalatokból merített tanulmány volt a beszéd, a mely célját az ifjúság és a szülők kőiében sem tévesztette. Ezután a jutalomdijak kiosztása következett, mely láthatólag lekötötte ugy a tanulóifjúság, mint a szülök érdeklődését és sok komoly homlokra vont derűt, mikor a jó viselet és a szorgalom elismerése jutott osztályrészül. h felebiirá'i szeretni szolgálatába szeg £11 iiél |><}dig í.incs nagyobb. Nem, lehet, hogy üimyi erdeni, amennyi Bárány Gergely dr -rnilc városunk szellemi életébt-n jutott, osztályrészül, nyomát, valami nyomás ne láttassa a sajtó e városi orgánumokban Az utókor mél ián a háládatlanig vádjával illethetne érte. De az ö élete innuár nemcsak a inngaé : édes mindnyájunké, azoké, akik jóban követni, tt nemesben utánozni akarják. Eiete az Istenért s nemzetünk jólétéért vállait szakadatlan munkáiság s a szerénység bájával párosulva. Hadd okuljon rajta a munkátalan, a szerénytelen s liiuságos fényben hamisolló világ! Kevés a gyertyánk, s azt a keveset is sokszor sokszor szívesen rejtjük véka alá . . Most az egyszer hadd világoskodjék mindeneknek, mentől tovább, mentői épebben, mentől erösebben ! Áldja meg az Úristen ! És mikor a jelenvoltak mindnyája azt hitte, hogy bezárult az év. akkor voltunk csak a derekán. Ugyanis Pákor Adorján, a senior tanár emelkedett szólásra és a tulajdonát képező lendületes nyelvezettel, a tanári testület nevében a következőleg üdvözölte az intézet igazgatóját, szolgálata 30. éves fordulója napján : Nagyságos és Főtiszt. Főigazgató ur! Tisztelt közönség! A mai nappal, a midőn intézetünk egy szorgalmas munkában lefolyttanévnek szokásos záróünnepélyét üli, nemcsak az intézet falai közül végleg távozó ujabb kis rajnak, nemcsak a pihenőre térő gymnasiumi ifjúságnak, de ünnepe van különösen az intézet tanári karának is, amennyiben ez, ma tanintézetünk fejének és főgymnasiumunk első igazgatójának 30 éves tanári működése évfordulóját ünnepli. Jjl ismerjük igazgatónk szerénységét, mely a mily kész örömmel elismeri a mások érdemét, ép ugy iparkodik kikerülni mindenamaga személyét illető ünnepeltetést; tudtuk nagyon jól, hogyha neki előzetesen csak sejtelme lett volna is az őszinte tisztelet és ragaszkodás ama megnyilatkozásáról, amelyet neki a tanári kar elismerése szivéből szánt, azt ő valószínűleg megakadályozta volna. H<>gy tehát ez be ne következhessek, és mert mi, kik az ő önfeláldozó munkájának és ügyszeretetének legközvetlenebb vagyunk, önvád nélkül meg nem hetijük magunknak azt a mulasztást, hogj' neki. az igazán méltónak, az elismerés koszorúját ne nyujtsuk. csak titokban és a legbizalmasabb tanári körben készítettük elő a mai ünnepet és választottuk a mostani alkalmat, hogy öt egyrészt élete e nevezetes pontján szivünkből üdvözöljük, másrészt, hogy még leendő áldásos működésére az Isten bő áldását kérjük. Harminc év! Nagy idő a parányi lét határai mozgó emberi életben, sőt maga egy egész emberkor, a mely alatt nemzedékek serdültek fel és váltak az ő nevelői működésének áldásos hatása alatt a, haza hasznos polgáraivá. Es ha helyesen mondja egyik nagy iiónk, bog}' nemcsak korának, hanem az egész emberiségnek élt az, ki kötelességeit híven teljesité; mennyivel nagyobb elismerés illeti meg azt, a ki a neki osztál}-részül jutott pályán, az ember-nevelés és tökéletesítés rögös és nehéz, de annál nemesebb pályáján sohasem elégedett meg csak a puszta kötelességgel, hanem aki e munkába belevitte lelkének és testének minden erejét, nemes szivének egész melegét?! És igazgatónk ezt cselekvé munkás élte egész folyamán, ezt e hosszú 30 éven át. Mint tanár, kezdettől fogva azon volt, hogy a rábízott ifjakba ne csak a tudomány elemeit csepegtesse, hanem őket minden igaz, jó és szép iránt is lelkesítse, hogy bennük az Istennek tetsző embereket, a hazának áldozatra kész hű polgárokat neveljen. És hogy miként működött 13 évi tanúi engedigazgatósága alatt itt, azt váljon kell-e bővebben fejtegetnem Keszthelyen? Ismeretes mindnyájuk elölt, hogy évekkel ezelőtt városunkat az a veszély fenyegette, hogy az, akkor még csak 4 osztályú gimnáziumát el veszíti: az isteni gondviselés erről ugyan másként határozott, de amidőn intézetünk főgimnáziummá fejlesztetett, a szervezés, a beren* dezkedés nagy munkája jórészt Burány igazgatónk vállaira nehezedett és ő e feladatát nemcsak megoldotta, hanem az intézetben meghonosított szeretettel párosult fegyelem, a tanulmányi és erkölcsi ügyek minden izére kiterjedő atyai gondoskodásával azt, mint merjük állítani, a Dunántúl egyik legjobb hírnevű intézetévé, igazán virágzó állapotúvá emelte. Igen, mert igazgatónk valódi jóakaratú barátja és vezetője az intézet tanári karának, szigorú, de szerető atyja a gondjaira bizott ifjúságnak. Mi, a, kik az Ő életét és működését a legközvetlenebbül szemléljük, igazán elmondhatjuk, hogy ő egész életét csak intézetünknek és csak a gondjaira bizott ifjúság test-szellemi jólétének ós boldogulásának szenteli ; és epen azért, mert tudjuk, hogv neki minden gondolata csak az iljuság java. iránta va'ó tiszteletünknek és önfe áldozó tevékenysége elismerésének emlékeül a tanári kar a mai napon Burány jrergelv dr. cim alatt egy 500 koronás alapitványt tesz, amelynek évi kamatait a tanári kar határozatából mindenkor egy jó viseletű és jól is ta* nuló ifjú a. záróünnepély alkalmával fogja megkapni. Hadd hirdesse e szerény jutalomdíj állandóan az ifjúságnak igazgatónk lángbuzgalmát é- az ifjúság nevelese körül kifejtett áldásos tevékenységét. Hogy pedig intézetünk is állandó tanuja legyen a mi őszinte tiszteletünknek is a buzgalommal teljesített önfeláldozó tevékenység elismerésének, a tanári kar intézetünk számára megfesttette igazgatónk arcképét is. Tettük pedig ezt azon legjobb szándékkal, hogy ha évek során át, amiket a jóságos Isten, még élted hivatásának betöltésére szánt, kedves diiector ur pillantásaid e képre esnek, emlékeztessenek annak \ onásai a mai nap; érzelmeire, emlékeztessenek a mai napon szellemben átfutott 30 év nehéz küzdelmeire és e gondolat adjon erőt a még következő évek hasonló fáradalmaira és kitartást a munkára. Ifjúságunknak meg leg} 7en ez a kép állandó figyelmeztető és példa arra, liogy az Istenbe vetett élő hittel és áldozatra kész szeretettel teljesített önfeláldozó tevékenység mindig megtalálják őszinte méltánylásukat a jók és igazak szivében. Engedd meg végre Nagyságos uram, hogy szavaimat a jövőbe vetett reménynyel és bizalommal fejezzem be és az egész tanári karnak, mint a te munkád részeseinek azon őszinte szívből fakadt óhaját tolmácsoljam, hogy az isteni gondviselés téged intézetünk és a haza javára, tisztelőid és az ifjúság örömére, teljes erőben és egészségben még igen sokáig tartson meg! confeíti 12 fillértől feljebb igen nagy választékban íw továbbá szerpentin a legolcsóbban k&pható ánszky József és papit kereskedésében Keszthelyen.