Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)
1903-02-08 / 6. szám
VII. évfolyam. Keszthely, 1903. február 8. 6. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. M«»;JeIwnlk hetuukiiit egyszeri vuxaruti|i. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL • volt gazd. tanintézet éptlletében. Kéziratukat a szerkesztőség címére, Pénzesutalványokat. hirdetési menliizABokatés reklani&oiAkat a kiailAliivatallioz kériluk Kéziratokat nem adunU viasza I.APTUI.A.JDONOS BONTZ JÓZSEF. KKI.KI.ÖS SZKRK BMZTÖ NÉMETH JÁNOS. KIADÓ SUJÁNSZKY JÓZSEF. Előfizetési árak: Egész érre 10 ko r_ ^ Fél évre • J » — „ Negyed évre 2 „ §0 „ Egyes szám árt 20 „ Nyilttér petitsera alku szerint Olcsó a pénz. (N) A Magyar Földhitelintézet körözvényben adja tudtára feleinek, hogy a megváltozott pénzviszonyokra való tekintettel f. év február elsejétől kezdődöleg a betétekre csak 2 és fél százalékot ád. Ugyanezt teszik a fővárosi többi pénzintézetek is. Csekély kivétellel majd mind leszállitotta a betétként elhelyezett gyümölcsöző-tőkék kamatát. Ami nyilván annak a jele, hogy sok az öszszehalmozott töke. De jele ez másnak is. Annak t. í. hogy a magánfelek között a bizalom, a személyes hitel egészen megszűntnek tekinthető. Félnek az emberek egymástól. Többé már nemcsak a híres magyar parolákban, a kötelezvény gyanánt adott becsületszóban, de stemplis kötelezvényeikben s váltóikban sem igen biznak. A hires magyar bizalom nem a hajdani becsületszó erejében, hanem a takarékpénztárak acélfalai közt, a páncélos Wertheim-szekrények Között talál otthonra. A bizalmatlanság egyfelől s a válalkozási szellem hiánya másfelől, s a mi a legfőbb, a szükség, a nyomor mind-mind a pénzintézetek mentsvára feló üzik-hajtják az emberek nagy tömegét. Itt halmozódnak össze a megtakarított, az összekuporgatott garasok, itt a gazdagok aranyrudai mellett a megszorultak ezreinek keservesen kiizzadt kamatösszegei. Ez a körülmény érdemes az elmélkedésre. Főkép, mikor a pénzintézetek megnyitják a bőség szaruját s dus jutalékot, vagy mondjuk osztalékot juttatnak — boldog részvényeseiknek. És különös, mentül inkább terjed a szegénység s mentül nagyobb számban ostromolják a hitelre-szorultak a pénzintézeteket, annál nagyobb összegű osztalék üti a részvényesek markát. Oka e szépen gyarapodó osztaléknak: természetes a növekvő forgalom. Mert pénzintézeteinkhez még nem jutott el az a praktikus kereskedelmi elv: kevés haszon nagy forgalom. Náluk még a régi elv uralkodik: nagy forgalom — nagy haszon. Sok ok szól tehát amellett, hogy a pénzintézetek a betétek kamatainak leszállításával a' kölcsönadott összegek százalékát is leszállítsák, különben közel a gyanú, hogy a pénzintézetek a két félnek t. i. a betevőknek és hitelezőknek rovására a boldog harmadiknak: afrészvényes tagoknak, tehát az intézetek önmaguknak kívánnak busás előnyt biztosítani. Ami azután eme máskülönben hasznoscélu intézetek létjogosultságát helyezné kétes világításba. Kívánatos tehát, hogy a betétek kamatainak leszállításával a hitelezett tőTV A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA jJ nyitott ablak. Ilennj Wadsworth Longfellowtól. Az árnyas hársak hűvösén Csendesen állt az ősi ház; S kavicscsal hintett udvarán Fény, majd meg méla árny tanyáz. A kis szobának ablakát Láttam kitárva szélesen ; De fürgearcu gyermekek Ott rég nem voltak már jelen. A neufundlandi házi eb Ajtón kiviil ténferg vala • Fürkészi kis pajtásait, Kik vissza nem térnek soha. A hárs alatt nincs futkosás, Játéktól nem zeng a terem ; De árnyék, csend és méla bú Áradt el ottan mindenen. A fán madárkák zengenek Édes családi éneket! De hal/ni szép gyermekkacajt Ott majd csak, álomban lehet ! S ki vélem állt, a kis fiu Okát felfogni gyenge még'. Szorosban, oh, miért nyomatú Az ö meleg, harmat kezét \ Angolból ford. Sörsi 5® zs ef Cassandra ur. A főtiök csöngetett. — Küldje be Nagy az inashoz. Móric urat! — szólt Egy pár perc múlva Nagy Móric ur ott ál't a mindenható főnök előtt. — Nagy ur, kénytelen vagyok önt elbocsátani a szolgálatból. Ön oly kevíssó ért az ügynökösködéshez, mint én a bonctanhoz. Bár sajnáljuk, hogy éppen oly becsületes egyéntől kell megválnunk ; de az üzlet érdeke nem engedi, hogy továbbra is űzessük, mikor hasznát egyáltalán nem vehetjük. — Valami baja van? — Nincs — nyögte Nagy ur s a következő pillanatban ájultan roskadt őss/e. A főnök becsöngette az inast, a ki egy kis friss vizzel ós amoniakkal hamarosan magához térítette a szegény embert. Némi meghatottság tükröződött a főnöknek egyébbként rendkívül rideg vonásain. • — Boc3ás»on meg, főnök ur, — susogta rekedten Nagy, — a csapás lesújtott. Én és hat gyermekem, anyjukkal a koldusbotot vehetjük kezünkbe. — Jó ember, keressen valami más foglalkozást. — Hol találjak most, olyat, mikor egy irodaszolgai állásra ezrenkint pály'ázuak, — diplomás emberek ! — De kérem, Nagy ur, ezen nem vitatkozhatunk most; drága az időm. Isten öiidpI ! Simon Ernő dr. oki- gyógyszerész, f. 1903. évi március hó 1-sőnapján átveszi Gerö Izsó „őrangyalhoz" címzett gyógyszertárát
