Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)
1903-06-07 / 23. szám
4. BALATONVIDÉK 1908. junius 7, Bizonyos, hogy nemcsak erről, sőt anyagi haszna ebből a munkából neki nem is lesz Lesz azonban másaknak és felfordult, világ lenne, ha azok, akik a haszonnak nagy részét zsebre teszik, mástól várnák, hogy tegye meg a munkát. Ez ideig meglehetősen igy áll a dolog. Reméljük jövőben másként lesz. A munka megindításánál nemcsak a Balatonmellék állandó lakóira gondolunk. Gondolunk azokra a nyaralókra is, akik annyira tudnak lelkesülni az itteui vidék szépségeért, « Balaton vizének gyógyító hatásáért,. Miért ne tehetnének ők is valamit? Annak a sok müveit, jóravaló és vagyonos embernek, aki a fővárosból és más helyekről néhány hétre és hónapra a Balatonra kiszáll, nem nagy erőfeszítésébe kerülne, szerte a falukban megindítani az újjászületést, belecsöpögtetni az emberek lalkébe a haladás vágyát és azt a tudatot, hogy azon az uton, melyről itt szó vau, nagy eredményeket érhetnénk el. Egy fél vagy egesz órai beszélgetés a falu jobbjaival könnyen megnyerheti őket az eszmének, ós áldásos eredmények forrása, lehet. A haladásnak ós emelkedésnek ily módon uj forrásai nyílnának meg. Attól nem lenne szabad megriadni, ha eleinte nehezen meune a dolog és nehezeu érlelődnének az eredmények. Lassanként elkövetkeznék a bővebb aratás is és azok a tetemes pénzösszegek, molyek ma a mi kárunkra idegen országokba vándorolnak, megtermékenyítenék a kárpátalji sováuy mezőket, jólétet és vagyonosodást idéznének elő Erdély bércei között De a dolognak nemcsak az an}'agi haszon szempontjából van jelentősége. Uj kajiocs lenne ez az uri rend és parasz'ság között, ragaszkodásnak forrása ott., aüo! az tökéletesen hiányzik. Mindehez nem kell eg) eb, mint egy kis jóakarat ós az, hogy az illetők, ha maguk nem tájékozottak, kérjenek útbaigazítást a Magyar Gazdaszövetségtől Megsemmisített közbirtokossági gyűlés. A keszthelyi közbirtokosság f. óv március hó 15-án tisztújító közgyűlést tartott, melyen közbirtokossági ' Inökké Regensperger Ferencet választották meg. A közgyűlés határozatait azonban Schvarc Zsigmond dr. ügyvéd többed magával megföllebbezte. A közigazgatási-erdei bizottság a fellebbezésnek helyt adott s a közgyűlés határozatbit több alaki szabálytalanság miatt megsemmisítette s uj közbirtokossági közgyfllós megtartását rendelte el. Az erről szóló közit; az...... gatasi bizottsági hatarozatotalább közöljük egé«z terjedelmében: Határozat. Dr. Sclivarc Zsigmond és társai a keszthelyi 522 háztulajdonos birtokosságnak f. é. március hó 15-én megejtett tisztújítás elleni panasszal élnek, mert az erdőbirtokosság mint ilyen még meg nem alakult a közgyűlés határideje a szokásos módon s 15 nappal előbb közhírré nem tétetett a megválasztott elnök a közbirtokosságnak nem tagja, a végrehajtó közegek az eddiginél nagyobb számban választattak s mert az eddigi szokástól eltérőley kijelölő bizottság kiküldése mellőztetett. Az 1898. évi XIX. tc. 28. §-a értelmében a gyűlésen a szavazásra esupán a közösen használt erdőbirtok tényleges birtokosai jogosultak. Ebből kifolyólag tehát a 15217/99. sz. a. kelt végrehajtási rendelet 151. §-a szerint a közbirtokosságnak legelső feladatá vá tétetett, hogy alakuló gyűlésen a szavazásra jogosultak jegyzékét megállapítsa. Eltekintve tehát a felpanaszolt, s az idézett törvénycikkbe és végrehajtási rendeletbe ütköző szabálytalanságoktól, a közig. erd. bizottság a f. évi március hó 15-én megtartott közgyűlésen a közös erdőgazdasági ügyei intézőinek megválasztását már csak azért sem veheti tudomásul, mert a közbirtokosság még meg nem alakult illetve csupán a közös erdőre vonatkozó ügyekben szavazásra jogosultak jegyzékét, meg nem állapitotta. s ennek folytán a szavazás eem volt szabáiyszerü, mert mint, az az idevonatkozó jelentésekből kitűnik, az 1898. évi XIX. tc. rendelkezései szerint erdőügyekben illetékes közbirtokossági elnök és végrehajtó kö zegek f. ó. március hó 15-én megejtett válasz- I tásánál a legelőbirtokosok, mint ilyenek is szavaztak. A közig. erd. bizottság ennek folytán a fenti választást a közös erdőre vonatkozólag hatályon kívül helyezi és figyelmezteti a keszthelyi 522 háztulajdonos közbit tokosságot, hogy ezeu cólbó' összehívandó közgyűlésen az 1898. XIX. tc. és 15217/899. sz. utasítás idevonatkozó rendelkezéseinek szigorú betartásával, mint erdőbirtokosság megalakulni köteles, melyen miudeuek előtt a közős erdőben való részesedés aránya, illetve a szavazásra jogosultak jegyzéke és ez utáu az ügyviteli szabályzat lesz megállapítandó. Felhívja tehát Nagy István keszthelyi városbirór, hogy a zalaegerszegi m. kir. áll. erdőhivatal főnökének útmutatásai szerint emiitett célból a keszthelyi 522 háztulajdonos közbirtokosság erdőbirtokosait a zalaegerszegi m. kir. állami erdőhivatallal egyetértőleg magállapitaudó határidőben figyelemmel az 1898. évi XIX. tc. 45. §-ára mielőbb megtartandó közgyűlésre hívja össze. Ezen közgyűlés vezetésére a közigazgatási erdésze i bizottság Hangay Géza m. kir. erdőtanáasos urat küldi ki. A közgyűlésről felvett jegyzőkönyv ide 8 nap alatt beterjesztendő. HIVATALOS ROVAT. 2477/1903. Hirdetmény. Az 1897. évi XXXIII. tc. rendelkezései szerint Keszthely község részéről ae esküdtszéki szolgálatra képesített férfiak számára az 1904-ik szolgalati évre Összeállított alaplajstrom Koszthelyen a községházán 1903. évi június hó 1-től 15-ig közszemlére kitéve lesz. A lajstromot a hivatalos órák alatt bárki megtekintheti s a jelzett időben a uetáni felszólalások illetve észrevételek szóval vagy írásban az elöljáróságnál előterjeszthetők. Az elöljáróság. HÍREK. — llrnap Csütörtökön jun. 11-én tartja a katholikus egyház. egyik legmagasztosabb ünnepét — Űrnapját. Az Oltáriszentség üunepe e nap, melyen az egy.áz az »z Oltáriszentség szerzése fölötti örömének ad kifejezést s tesz egyszersmind hitvallást., midőn ünnepélyes körmeneten körülhordozza a legszentebbet. Az egyház az év legszebb szakát, a tavaszt választotta ez ünnep megülésére, melyben a tavasz teljes (szépségében, a virágdíszben pompázó természet is hozzája."ul a. mindenek Alkotójának szentelt ünnep külső fényéhez. — Kinevezés. A kath. legényegyletek orsz. szövetségének s a budapesti központi legényegyletnek nagyérdemű elnökét Schiffer Ferenc pozsonyi kanonokot 0 Felsége c. préposttá nevezte ki. — Fenyes esküvő lesz ma délelőtt, 10 órakor a helybeli izr. templomban, ahol Fischer Sándor, a Salgótarjáni Kőszénbáuya Részvénytársaság pénztárncka oltárhoz vezeti Bcck Sándor takaríkpénztári igazgató é* neje BaraDyi Lujza leányukat crzsi kisasszonyt. Ez alkalomból tegnap Beck Sándor Nagy István városbiróhoz 100 koronát ós Neumark Béla dr. hitközségi elnökh z ugyancsak 100 koronát küldött a városi szegények között kiosztás céljából. — Uj plébánia. Balaton-berényben özv gróf Hunyady Imréné sz. Győry Felicitász grófnő plébániát alapított. — Május 28-án vétetett föl ; erről a helyszínén a hivatalos egyházlátogatási jegyzőkönyv. — Jelen voltak az alapító grófnőn kivül Hornig Károly báró megyéspüspök ur megbízásából Rada István dr. prépost-kanonok, főesperee, dr. Hunvady József gróf, Bajzáth Ignác, marcili szolgabíró, Adám János apát-plébános, kerületi esperes, Molics József vörsi plébános, a hivek részéről megbízottak az iskolaszéki tagok. Az egyházlátogatási jegyzőkönyvet a jeleuvoitak mindayájnn aláirtak. Az uj plébánia első plébánosa Fruszt Eudre pápai káplán lett, ki is űrnapján foglalja el hivatalát. — Vármegyénk hivatala? lapja folyó évi július hó 2-án indul útjára a vármegyei ügyviteli sztbá'y^at érteim ébeu Z davármegye hivatalos lapja, amely hetenkiuc egyszer és pedig csütörtökön fog megjelenni. A hivatalos lapot vármegyénk alispánjának rendelkezése szerint Bödy Zoltáa ós Kauffmann Mátyás vármegyei aljegyzők fogják szerkeszteni. — Művészi s'rkápolna. Simssich Adolf gr. kivadári birtokán in mumeutálís sirkápolná", készíttetett. A remekalkotásu, faragott kőből készült, gránitoszlopokkal díszített , nagj^sierü márváuyoltárral ellátó',t, sirkápolua 80000 kor.-ba került. Remeke nemcsak a művészetnek, hanem a mély vallási érzületnek, A sirkápolna megáldását a közszeretetnek örvendő görgetegi esperes-plebános végezte Rokszándits György, Horváth Ágoston, Boiitz József ós Czónáth C Jestin plébánosok és Töreky Árpád láhodi udvari káplán segédkezósével. Az alkalmi beszédet Doby Vince háromfai adm. tartotta. A felejthetetlen emlékű ünnepséget, a grófi kasté^'ban nagy ós fényes ebéd követte, melyen a grófi család tagjain kivül részt vettek az ünnepi szertártáson segédkező papok ós Kiszely László dr. atádi járásbiró. Ebéd utáu Eszter grófnő a grófnak jótettekben kifoíjyhailan kt-dves leánya körülbelül 150 oselédgyermek közlött sajátkezüleg süteményeket, osztott ki. Ezzel a szép tettel koszorúzván meg az atyja által szerzett szép emlékünnepet és főúri vendégszeretetet. — Halálozás, A zala-csáuyi plébánia hivsinek gyásza van. Lelkipásztoruk Erdős Ignác plébános rövid szenvedés utáu életének 71-ik évében junius hó 3-án maghalt. Temetése a kerületi pipság, a vidék intelligenciájának s gyászoló hivők sokaságának nagy részvéte mellett junins hó 5 én délután 6 órakor ment végbe. A megboldogult, halaiáról kerületi paptársai a következő gyászjelentést adták ki: A pacsai ejperest kerület papsága szomorodott szívvel jelenti, hogy szeretett paptársuk Erdős Ignácz zala csáuyi plébános folyó hó 3-án éjjel fél 12 órakor életének 71-ik, áldozó papságának 47-ik évében példás megadássá 1 elviselt rövid szenvedés és a végső szentségek ájtatos felvétele után az Úrban csendesen elhunyt. A drága halott földi maradványai folyó hó 5 én d u. 5 órakor fognak a zala-psányi rom. kath. temetőbe örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szeutiniseál^oz^t ugyauaz nap r jgge! 9 órakor fog az Egek Urának bcmutatt.atní. Zala-Csány, 1903. június hó 4-én Ad| Uram n«ki örök nyugodalmat ós az örök világosság fényeskedjék neki ! — Koronázási évfordu'ó. Hétfőn jun. 8 án lesz a magyar király koronázási évfordulója. — E napot kegyelettel ünneplik meg az iskolák nö vendékei. — Majális — júniusban, Az elemi iskolások junius elsejen kora reggel dobpergés, cigánybanda kísérete mellett vonultak ki Hévízre s nagy vidámság mellett élvezték estélig a szabad természetet. Oskoiapor ugyan nem volt,, de annál jobban porzott az ut, amelj'nek porát lemosta a már jó meleg Hévíz fürdeje. Kit a fürdő, kit a tánc, kit a társas szórakozás s a megifjult természet gyönyörűsége szórakoztatott. Rengeteg volt a nép, mintha segíteni akarták volna a kis diákokat, mikor az iskola szürkeségét szép zölddé igyekeztek átváltoztatni ezen a napon. — Tiz éves talalkozó. A keszthelyi gazd. tanintézetnek 1893-ban végzett hallgatói május 31-én 10 éves találkozóra jöttek ossza városunkban. A végzett 20 hallgató közül azonban csak 4 jelent meg — azok is a legtávolabbi vidékről nevezetesen : Sárközy Aladár Budapestről, Dedínszky Károly Selmecbányáról, Veniss Gyula Szamosujvárról és Jaross tivadar Bácskából. A jL • m - Téli ruháinkat, szőrméinket, függönyeink és szőnyegeinket moly-kár és por ellen, VW1UK H1G&L • me ly et u&y érhetünk el, ha azokat Schweiger Sándor molykárelleni intézetébe J ® nyári gondozásra adunk, hol azok igen jutányos áron biztosan lesznek gondozva.