Balatonvidék, 1903 (7. évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-11 / 2. szám

2. BALATON VIDÉK 1908. január 11. Gyűlést, gyűlés követett, mig végre megalakult néhány héttel ezelőtt Budapesten a Gazdatisz­tek Országos Nyugdíj- és Államsegélyző Egye­sülete, melynek praktikus céljai nevében már benfoglaltatuak. Az egyesületnek a testületre kiváló fontossággal bíró ügyei vezetését oly kiváló egyének vállalták el, mint Szapáry Pál gróf elnök, Szluha István országgyűlési kép­viselő, Horváth József dr. kiváló gazda é« Merza Márton, a „Magyar Gazdák Lapjá"-nak felelős szerkesztője és tulajdonosa, az egyesület igazgatója minőségében. Az egyesület vezető­sége a nagy körültekintéssel készült s a szak­társak minden jogos érdekére kiterjeszkedő alapszabályokat megerősítés végett a belügy­minisztériumhoz már beterjesztette s most a legnagyobb szorgalommal az igazgatási előin­tézkedésekkel van elfoglalva. Mindent elkövet, hogy 6000 müveit magyar családot megment­hessen a sötét sors bizonytalanságától, sőt tán nagyon is valószínű mostohaságától. De a ve­zetőség nem bir el emberfölötti munkát, o«ak akkor lesz teljes sikere törekvéseinek, ha min­den veszedelemben forgó gazdatiszt nemcsak jajveszékel, hanem ki is veszi a maga részét a nagyerejü közös tevékenységből. A vezérfér­fiak fel is saólitják ezennel lapunk utján Ma­gyarország ősszei nem-okleves gazdatiszteit, hogy az egyesületbe okvetlenül belépjenek. Minden szükséges tudnivalóval, útbaigazítással, irásmintákkal szolgálatra áll ugy az egyes kar­társaknak, mint a körzeteknek a Gazdahisztek Országos Nyugdíj- és Álláselhelyezó Egyesüle­tének igazgatója : Merza Márton (Budapeat, VII., Baross tér 14. sz ) Kívánatos, hogy a ve­zetőség figyelmeztetését meghallgassa a 6000 családapa, a kik a maguk és övéik érdekében most cselekedni . . . kötelesek. A Balatoni Muzeum Egyesület közgyűlése. A B. M. E. január 4-én vasárnap délután tartotta 8-ik évi rendes közgyűlését Lovassy S. dr. elnöklete alatt, a városház tanác»termében — nagyszámú érdeklődő tag részvétele mellett. Elnök az egyesület kulturális hivatásának ecsetelése s az érdeklődő tagok üdvözlése ut#n a gyűlés határozatképességét roegállapi'ja. A jegyzőkönyv hitelesítésével Csanádv Gusztáv dr.-t és Vehap Ferencet bízta meg a közgyű­lés. Ezután a tárgysorozat pontjait tár­gyalta le a közgyűlés. A közgyűlés kiemelkedő pontját Csák Árpád titkári jelentése képezte. A nagy ügy­buzgalom és szakf.vatottsággal összeál'i' otrr. s az egyesület életét, működését, hiven visszatükröző titkári jelentés főbb pont­jait kivonatiiag a következőkben ismertetjük. A titkári jelentés bevezető soraiban rövid viuz­szapillautást vett a B. M. E. u.ultjára a fej­lődés útjában felmerülő akadályokra, az aka­dályok sikeres elhárítására s ama csendes mun­kálkodásra, melyet az egyesület •. mult ér­ben is kulturális missiójának tudatában ki­fejtett. Jelenti, hogy a B. M. E. helyisége a vá­rosi elöljáróság intézkedése folytán 2 tágas ter­met nyert a mult évben, egyik a történelmi, másik a természetrajzi tárgyak elhelyezésére. A B. M. E. céljának megfelelő bútorza­tot szerzett be 517 kor. 20 fillér költséggel. A történelmi és régészeti osztály bútorzata ezzel teljesnek mondható, mig a természetrajzi osztály még bútorzat tekintetében kiegészí­tésre vár. A titkári jelentés szerint az archeoló­giai osztály működésében a Mogentianu területén fekvő népváudorlás korabeli temető felásatása engedélyezésére a tulajdonos ez ideig még felhatalmazást nem adott. De reniénylí, hogy ennek megnyerése , után a munka ismét megindulhat e téren is. Ep ez okból a kormány által e célra kiutalt 300 koronát a takarékpénz­tárban helyezték el kamatozás végett. Ennek dacára az archeológiai osztály mű­ködése nem szünetelt Megszerezte az osztály az egregyi római éremlelet összes példányait, számra uézve 180-at. Megszerezd a fenéki part mentén talált 30 drb. neolit korbeli kovp.­tárgyat, 25 drb. római bronz érmet, nagyrészt a Constantinusok koraiból. Összesen 330 drb. régissgtárgyat, 52 drb. magyar és osztrák ezüst érmet. A régiségi osztály a mult évben 580 da­rabbal szaporodott — az ajándékokkal együtt. A természetrajzi osztály e mult évben ör­vendetes gyarapodást mutat. A somogyi Mike község határában levő gróf Somsich-féle tölgy­erdő madárvilágából a balatoni vizi szárnya­sokból gyűjtött állomány 50 értékes darabbal gyarapította az osztályt, a példányok Lendl Adolf dr. bpesti preoparatoriuuiábau tömet'ek ki 516 kor. költséggel. A tájrajzi osztály balatoni vonatkozású metszetek ós képes levelezőlapok gyűjteményé­vel gyarapodott. A bibliográfiái osztály több értékes könyv éi kézirattal gyarapodott. E tekintetben jelen­tékeny támogatásban részesítette a B. M. Egye­sület, a muzeumok és könyvtárak fő­felügyelősége és a Nemzeti Muzeum igazgató­sága. A titkári jelentés szerint, a 4 osztálya között az aroheologiai osztály mutat legnagyobb gyarapodást és fejlődést, különösen népvándor­lás korabeli tárgyak gyűjteménye tekintetében. az egyesületnek a második, évben volt 505, a 3-ik évben 554 tagja. Es pedig: 78 alapító, 476 r. tag. A tagsági dijak nehezen folytak be. E körülmény mind az egyesület érdekeire, mind a tagok Kényelmére való tekin'ettel kívánatossá teszi, hogy a vagyonosabb tagok egészben, vagy részben fizetendő alapító tagsági dij (h1 mint alapító tagok legyenek az egyesület tag­jai torában. Az egyesület bevétele volt az 1900 ik évi államsegély cimen 1100 kor. alapítványokból 470 kor. tagsági dijakból 420 kor. tagsági hát­ralékból 34 kor., alapítványok kamatai citnán 157 kor., multévi pénztári maradvány 19 kor., összesen 2601 korona. A bevételi többlet tehát a mult évhex ké­pest 393 kor. A 470 kor. alapítvány össaeg tőké­síts tett. A muzeumot a mult évben közal 7000 lá­togató kereste föl. A muzeumi osztály a jövő tavasztól fogva vasár és ünnepnapok délután­jain is nyitva lesznek. Lelkesen emlékezik m^g a titkári jeUii­tés a Muzeumok és könyvtárak orsz. főfelügye­lőségének támogatása kö vetkeztéb*n nyert 24.000 kor. államsegély engedélyezéséről, mely adomány lehetővé teszi egy alkalmas muzeumi épület telkének megszerzését. A titkári jelentés az építendő egjesületi ház alkalmas helyéül a kórháztelket jelöli meg. Majd az egyes osztályok jővő működését és feladatait vázolja. A természetrajzi osztály egy alosztá ylyní a balatoui halászati oaztalylyal fog kibőwtetni, mely felfogja tünte'ní a Bala­ton összes halfajait és a halárak fejlődési foko­zatát, valamint a Bala'onon dívó halászati mó­dokat és eszközöket is. A lájrajzi osztályban lesznek elhelyezve a Balaton vidékének legszebb pontjait, je'ző föl­vételek, rajzok és képek. A bibliográfiái osztály az összes vonat­kozó nyomtatványokat, könyveket, lapokat fogja magában foglalni. _ Fel fogja állítani az egyesület a néprajzi osztályt, is. A fejlődés előmozdítására alkalmas egye­sületi ház építését jelöli meg. Lmeri a nehéz­ségeket, mely k e terv megvalósításának útjá­ban állanak, de bízik a tagok lelkesedésében és a főfelügyelőség valamint a kormány tárgyalá­saiban, melyek lefogják győzni a felmerülő aka­dályokat. A minden részletre kiterjedő titkári jelen­tést a közgyűlés osztatlan figyelemmel, halgatta és meleg elismeréssel adózott Cfák Árpád fá­radhatatlan ügybuzgalmának s lelkes éljenzés­sel tudomásul vette a jelentést. A titkári jelentés után Biicbler S. dr. r. tag meleg elismeréssel adózott a tisztikarnak az egyesület fej!esztése érdekében kifejtett mun­kásságáról. Tárgyalásra került a kórháztelek megvá­sárlásának kérdése. Elnök előterjeszti az igaz­gató választmánynak ama határozatát, mely szerint a kultuszminisztérium által kiutalt 24.000 koronát a telek megvásárlása fejében a városnak felajánlja oly képpen, hogy addig, mig a 6000 kor. részletekben kifizetendő 24.000 kor. vételár kifizetve nem lesz, l'etve mig a város a telket s épületet az egyesület tulajdo­nába nem bocsátja (ami 1905. óv folyamán tör­ténhetik meg) a 24 000 kor. vételár kamatai a B. M. Egyesületet illetik. A várossal kötendő szerződés szervezé­sére bizottságot küldött ki a közgyűlés, mely­nek tagjai: Lénárd ,Ernő, Lovassy S. dr., Ini­rik János és Csák Árpád lettek. A tárgysorozat 3-ik pontja a 3-ik évi pénztári számadások előterjesztése s a szám­vizsgáló bizottság erre vonatkozó jelentése volt. E szerint: Kiadás: Házbér 200 kor. — fill. Bútorokra 517 » 20 » Régi«égtár gyarapítására . . 104 « 8 « Term. gyűjt, gyarap. . . . 516 < 39 « Vegyesekre 289 « 90 « Befizetett alapítványi összegek tőkésítésére 470 « — < Az 1901. évi államsegély fel nem használt része . . 495 « 92 « Pénztári maradv. a 4-ik évre 8 * 10 « összesen . . 2601 kor. 69 fill. A számadást a közgyűlés tudomásul vette, s a pénztárosnak a szokásos telmentvéuyt meg­adta. A közgyűlés ezutáu a 4-ik évi költség­vetést állapította meg s számvizsgáló bizottsá­got küldött ki. Költségelőirányzat: • Bevétel: Péuztári maradv. a 3-ik évről 8 kor. 10 fill. Alapitv. kamatok 190 « — « Tagdijakból 750 « — c Taghátralékból 50 « — « 1901. évi régészeti államsegély fel nem használt része . . 495 « 92 « 1902. évi államsegély a régé­szeti oszt. gyarapítására . 600 « — « Ugyanaz a term. osztály gyara­pítására . • 500 « — « Ugyanaz a néprajzi osztály gyarapítására 300 « — « Összesen . . 2894 kor. 02 fill. Kiadás: Házbér ........ 200 kor. — fill. Muzeumi bútorokra .... 80 « — « Régészeti ásatásokra és régiség­tárgyak vételére .... 1095 « 92 « Term. gyűjt, gyarapítására . 600 « — « Néprajzi gyűjteményre . . . 300 « — « Évkönyv kiadásra .... 600 « — « Vegyesekre 200 « — « Remélhető fölösleg .... 18 « 10 » Összesen . . 2894 kor. 02 fill. a közgyűlés a költségvetést tudomásul vette s a 4 ik évi számvizsgáló bizottságba Hoffmann Miksa, Puly János és Reischl Venzel tagok választattak meg. Ezt követte a tisztújítás. Elnök és a tisz­tikar lemondása után a közg3'ülés jegyzőkönyvi köszönetet, szavaz a Mípő tisztviselőknek s korelnöknek Csauády elnöklése mellett újra megválasztattak : Elnök : Lovassy Sándor, dr., ale'nök : Illés Ignácz dr. Titkár : Csák Árpád, pénztáros: L'hrmann Ferenc. A régiségtan és könyvtári osztály vezetője: Csák Árpád. A lerrn. rajzi osztály vezetője: Barna György. A tájrajzi osztály vezetője: Sági János lett. A 36 igazgató választmányi tag közül a régi 30 s a még be töltve nem volt 6 állásra : Fenyvessy Ferenc dr. Veszprémvármtgye iő­ispáuja, Keresztes József, C/.akó Béla, Büohler Sándor dr., Schadl János ós Dunst, Ferenc dr. Az indítványok során Beck Sándor indít­ványozta, hogy Wlassics Gyula dr. kultuszmi­niszterhez és a Muzeumok és könyvtárak fő­felügyelőségéhez atyai gondoskodásukért kö­szönő fölirat intéztessék. A közgyűlés e szerint, határozott s elnök ar. ülést a tagok lelkes éljenzése mellett bezárta. A mi föntart minket. (A kafh. legényegylet előadása). Várakozást felülmúló sikerrel, igazi ered­ménynyel játszott, a Keszthelyi Kath. Legény­egyesület minden tagja az elmúlt színi eléadá­son. A darab maya, hogy npy szóljunk »előrc» V

Next

/
Oldalképek
Tartalom