Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1902-08-10 / 32. szám
1902. augu sztus ^ 10. ^ terséges halszaporitásra vonatkozó előterjesztést szintén tudomásul vették, mégis azzal a hozzáadással, hogy a hátralékok 2700 darab pontyivadék ós 8 ós fél millió sűllőikra pótlólag helyezendő a Balatonba. 8. Landgraf János országos halászati felügyelő indítványára elhatározták, hogy a Siózsilip közelében, a veszprémi káptalan terűletóu 60 millió ikra termelésére berendezett logassüllö fiasitótelepet Létesítenek 18.000 K. költséggel, melynek részbeni fede zetóse a földmivelósügyi minisztertől állaoii hozzájárulást kérnek. A. költségek egyébként a bérlő részvénytársaságot terhelik. 4. A Balatonnal kapcsolatos halat tartó vizekre a nyiltviz minőség hatósági megállapítása végett lépéseket fognak teuni, hogy az ivás végett odavonuló balatoni hal kellő védelemben részesüljön. Az ügy előkészítésével a társulati igazgatót bizták meg. Ezzel az ülés véget ért. — Páiyázat a siófoki plébániára Rosos Istvánnak murakereszturi apáttá történt, kiiieveztetése folytán megüresedett plébánia javadalomra a megyéspüspök ur aug. 10-óre pályázatot hirdet. — Kinevezés. A m. kir. posta-, távírda- ós távbeszélő elnök-igazgatója Ring József ós Neuvirt Gábor budapesti uosta- ós távírda tisztképző tanfolyamot végzett és alapvizsgát telt keszthelyi illetőségű hallgatóit ideiglenes m uőségü pos!a- és távíró gyakornokokká kinevezte. — Excursio F. hó 4-én délelőtt a gópkezelési tanfolyamot hallgató gazdászok Schadl János tanár vezetése mellett megtekintették a helybeli Reischl V. ós fia cég sörgyárának gépházit. Szakszerű magyarázatokat Reischl Imre és Soliadl tanár szolgállak. Megtekintették • a hallgatók egyúttal a Meyer-féle gőzgép által hajtott többi munkagépeket is, melynek megtörténte után a szives házigazda tízóraira hívta meg a gépész jelölteket. Tizenkét óra már rég elmúlt, mikor félbe szakították a sör mellett folytatott eszmeoserét. A hallgatók nevébeu Molnár Pál mondott a barátságos gyártulajdonosnak köszönetet a szives fogadtatásért s azután egy kellemes nap emlékeivel távoztak a gépész jelöltek. — Primicia. Gjönyőrü, fényes ünnepség színhelye volt f. hó 6-én Barcs községe. E napon mutatta be a Mindenhatónak első szentmiséjét Bak Bálint barcsi állomásfőnök és neje, Kovács Karolin fia, Bak József, az erdélyi egyházmegye áldozópapja, a ki Insbruckban vé gezte theologiai tanulmányait s ugyanott szenteltetett is föl áldozópappá. D. e 9 órakor vonult be az impozáns menet a barcsi plébániatemplomba, mely gyönyörűen föl volt díszítve. A menetet 62 fehér ruhás baiebi leányka nyitotta meg ; tizennégy oltártestvére kisérte az ujraisést az Ur hajlékába, mely a nagy munkaidőbe eső hétköznap dacára is zsúfolva volt. »Veui Sanc'.e« után a pnmiciáns megkezdé a legszentebb áldozat bemutatását, melynél a manuduotor szerepót Mélt. és főt. Troli Ferenc trebinjei vál. püspök, a pécsi káptalan nagyprépostja vitte; segédkeztek még, a péosi egyházmegyéből: Ujdits G \ ul«, c. kanonok, lelkiigazgató, Rézbényay József, theol. tanár, Körmendi Károly vicerector, Buzsáky Imre, mágócsi káplán ; a veszprémi egyházmegyéből : Kavulák János c. kanonok, berzencet plébános, Reiuer Gyula szuloki c. apát. Vass Ferenc görgetegi esperes plébános. Kenyeres Lajos babócsi, Vesztergom János németujfalusi, Huber Gyula barcsi plébános,Teller Vince babócsai,Hajós Eudre barcsi, Kollarik Kálmán szuloki káplánok. Evangélium után a szószékre lépett Huber G^ula barcsi plébános s pyönyörü szentbeszódben fejtette ki a pap méltóságát. Commiunio után az ujmisós megáldoztatta szüleit, nagyauyját, nővérét és rokonait, mise végén Te Deum volt, azután pedig a primioiáns áldását adta a manuductorra, a segédkező paptársaira, szüleire, rokonaira ós a népre. Délben a barcsi állomás vendéglőjének nagy termében gazdag és barátságos szeretetlakomára gyűltek össze az üuneplők. Felköszöntökben természetesen nem volt hiány, főkép Troli püspök ur cáfolt hajtott korára sziporkázó ötleteivel, friss kedélyével ós ifjú vidorságával. Rézbányay József theol. tanár pedig fönséges szép alkalmi költeményével gyönyörködtetett. Mi is az örök Főpap bőséges kegyelmeit kívánjuk a boldog vallásos szülök boldog, buzgó és tehetséges gyermekére, kinek föpásztora, Majláth Gusztáv gróf táviratilag is áldását küldötte. Halálozás. Mély fájdalom érte Korodi MiBALATONVTOÉK hály helybeli iparost. Mult évbeu hunyt el hosszú betegség után szép reményekre jogosított, a gymn.VIII. oszt. végze t Lajos fia, ós újra elveszte Erzsi leányát, a ki a m. kir. pozsonyi állami tanítóképző 4. évfolyamát befejezte. Temetése julius 8-án a Közönség uagy részvéte mellett ment végbe, a mi a sújtott szülők mély fájdalmát euyhitette. Nyugodjék bókében. — Gépészeti VÍZ8ga. A gözgépkezelök és kazánfűtők vizsgáló bizottságának tagjai : Vágó Bertalan kir. iparfelűgyelő, Sirnay Tódor felügyelő ós Gangéi Ferenc niiihely főnök tegnap reggel erkeztek Sopronból a helj beli gazd. tauiut. gépészeti tanfolyam hallgatói vizsgájára. A vizsgát, Schadl János tanái és Szerdahelyi Jenő előadó dicséretére, igen szép sikerrel tették le a hallgatók. — Városuuk előljárásaga a következő hirdetményt, bocsátotta közre : Keszthelyen ós Polgárvároson előfordult veszettségi esetekből kifolyólag az ebzárlat az egész ebállományra elrendeltetik. A zárlat aug. 8-án kezdődik és 40 napig fait, vagyis bezárólag f. ési szeptember 17-ig. Ezen idő alatt az ebek kötve t.artandók és csakis pórázon vezethetők ós azonfelül szájko sárral látandók el. Mindazon ebek, melyek szabadon talál tatuak, még ha szájkosárral el is vanuak látva, avagy pórázon vezettetnek ugyan, de szájkosárral nincsenek ellátva, a gyöpmester által elfogatnak és azonnal kiirtatnak, azonkívül az ebek tulajdonosai az 1887. évi VII. t. c. alapján meg fognak büntettetni. — Kellemes meglepetés A Hulláin és Balaton szálló ftirdőveudégei Stiausz jóuevü vendéglős iránti elismerésük jeléül, nejének születésnapja alkalmából igen díszes csokrot nyújtottak át. Ugyanakkor a szállók alkalmazottjai iagaszkodásuk jeléül szintén igen szép szalaggal díszített csokorral kedveskedtek. -- Az iparostanulók kiállításának bezárása. Augusztus A án d. e. 11 órára az ipartestület elöljárósága, többen a közönség köréből és a kiállító tanulók teljes számban megjelentek a kiállítási helyiségben. Csathó Alajos kiállítási elnök helyeslésekkel kisért és éljenzósstl jutalmazott bezáró beszédet tartott, mely után a jutalmak os tattak ki. Kiállított 86 tanuló. Jutalmat kapott 81 tanuló. 40 korona alapítványi kamatot nyert, Porpits Fereuo rézműves tanonca Csendes Jeuö, 10 korona alapítványi kamat jutott Keskeny János tanulónak Szerdahelyi Jenő gyárából. A többiek 4, 2, 1 koronát kaptak ösztönzésül. — Adakozások. 1902. juh 7 t.öl aug. 3 íg tartott iparos tanoncmunka-kiálütás céljaira adakoztak. Ipartestület 60 kor., Soproni iparkamara 30 kor., Keszthelyi Takaprékpénztár 20 kor., KeszLhelyvidéki Takarékpénztár 10 kor., Ullinann Vencel 6 kor., Hajdú János 3 kor., Cságolyi István, Oppel Károly, Rác/. János (Brassó), Steider Lajos, Czikliu József, Galba Károly ós M^rei Ignác 2—2 kor , Kövér Gyulánó ós Brauu Rudolf 140—1 40 fill. Reiuhold Lijos 1 kor. 20 fill., Izer József, Neuvald Adolf, Molnár Iguác, Haiasztovits István, Regeusperger Ferenc. Sujánszky József, Hermaun Lajos, Zitterbaoh Kálmán, Szabó Béla, Szukk Antal, özv. Szabó Elekué, N. N., Mfizler Károly, ifj. Hoffmann Miksa, Papp Ferenc, Szerdahelyi Jenő, Salamon János ós Böröc Péter 1—1 kor., Király Lajos 80 fill., Bóry Imre, Rácz János, Perpits Fereuo, Gerstl Károly, Károlyi Gábor, Bakonyi Péter, Pintéi János, Simon Lajos, Hampó József, Papp Lajos, Bernáth József, ós Hagyó István 60 — 60 fill.. Kenyeres József ós Láng József 60—60 fill., Sárváry Zoltán, Baksa István, Bognár József, Klein Lajosné, Szalay Ignác, Kény res Józsefué, és Stiksz Károly 40—40 fill., N. N., Bognár István, Varró Pál, Palanky István, Záboiazky Béla, Garay Jenő, Fodor István, Takács Elek, Neiger Pál, Grüuvald Adolf ós N. N. 20—20 fillér, N. A.-nó 10 fillér. Az adomáuyok összege 169 kor. 10 fillér. Fogadják az ,gen tisztelt adakozók nagylelkű adományaikért, a kiállítást, rendező bizottságnak hálás köszönetét. — Előléptetés. A kir. posta- és távirdain tézet elnök-igazgatója Szeiffort János keszthelyi posta ós távírda segédtisztet a XI. fizetési osztály II-ik (1200 kor.) fokozatába léptette elő — Huszáraink őszi gyakorlata A helybeli honvéd huszár osztály által a folyó évi öszi fegyvergyakorlatok Keszthelyen fognak megtartatni. — Felkérettünk a következő sorok kőzló6. sére : Tökintetes Szerkesztő ur ! Becses lapjának legutóbbi számábau megjelent azon hírre vonatkozólag, hogy én Klein Joláukát a Balatonból kimentettem, bátor vagyok megjegyezni, hogy Klein Joláuka nem forgatott életveszélyben csak elfáradva nem tudott egyedül kiúszni, továbbá az óu ténykedésem mindössze abban állt, hogy a közeli uszodából egy uszóholyagot vittem neki, a melynek segítségével ő önerejéből kiúszott. Tisztelettel Hofifmann Miklós. A >Salvátor< légi utja. A bécsi katonai léghajós-osztály Salvalor nevü léghajója aug. 4-én Bécsből Keszthelyig 6 és fél óráig tette meg légutját. A léghajók Wlassich Gyula 23. gyalogezredbeli főhadnagy vezetése alatt Scherb Hugó tüzérföhadnagyot az 1-sö tüzérezred törzsétől és Kuhu Hermau hadnagyot a 14-ik tüzérezredből hozta. A léghajó íeggel 8 órakor szállt fel és d. u. félegykor a keszthelyi szőlőhegyekben szállt alá, az egybegyűlt hegyilakók nagy b imulatára. A bátor lóghajósok atakart.ak szállni a Balatonon is, de a nagy szélcsend miatt, a melylyel egész utazásuk ideje alatt küzködtek, lemondtak tervükről. A leereszkedés uián a léghajót összecsomagolták és parasztszekéreu szállították Keszthelyre. Este 10 órakor pedig vasúton tértek vissza Bécsbe a bátor katonák. — Egy női fürdővendégnek. Jastinián császár 117 számú novellája szerint: »ha egy nő fürdik valamely férfival egyszerre, ez elegendő ok a térjnek a válási a. < Hogy Jusztinián császárnak ily törvényt kellett hoznia, az azt mutálja, hogy visszaélések voltak a fürdőkben. Ha Justinián korában élnénk, akkor ez a törvény talán módot adna arra is, hogy követeljük, mikép a mi fürdőházunkban előforduló tolakodókat is, a kik a férfiak feléről a nők részére fentartotc helyekre átúsznak, (s azokat a szemtelenkedő 12—14 éves gyermekoket, is ideértve) ott nézegetnek s megjegyzéseket tesznek, büutessík meg. De most. nem Justinián korát, hanem a fürdőbizottságét éljük, arról pedig tudva van, hogy panaszköuyvet boosátott a fürdőközönség rendelkezésére, amelyben mindenki beleírhatja sérelmeit. Midőn a t. női vendégünket, a ki panaszával már kétizben keresett fel bennünket, erről értesítjük, egyúttal arra kérjük, hogy szíveskedjék ez érdemben a [ürdöbizottság segélyét, igénybe venni, mert mi, — sajnálatunkra — egyesek tolakodó magaviseletén nem vál oztathatunk. — Szölöojtvány eladás. A zala-koppányi államilag s. közs. népiskolával kapcsolatos >gazdasági ism. iskolát telépén e folyó évben termelt ós az ősz folyamán kiadaudó, mintegy 80,000 drb. gyökeres szőlőojtváuyra. mely készlet angol nyelves párosítással ripária portaliszra oltott olasz rizling, mézes fehér, oportó, fehér és piros chasselas s több jeles bor- és csemegeszőlőből áll, az előjegyzés már most elfogadtatik. Ara : az I-ső osztályú, szokváuyminőségü ojtványnak ezrenkint 90 frt (180 korona), a válogatott Il-od osztályúnak 36 frt (70 korona). A 10"/o foglalóval biztosítandó megrendelések e címen küldendők : Bék-sfi Elek gazdasági ism. iskolai igazgató-tanítónak Zala-Koppány (Zalam.) — A kereskedeími alkalmazottak kongreszszusa, mint lapunkban már emlitettü Szt.-Istvóu napján fog megtartatni. A kongresszus sikeróuek biztosiiása végett 3 bizottság fog működésbe lépni u. m. intéző, fogadó ós elszállásolási bizottság. Az elsőnek elnöke Linzer Béla, a másodiké, Hirscliler Ödön, az utolsóé Weisz Bódog. Az iutézö bizottság működését már aug. 10-én megkezdi. A kongresszus programmja nagyjából a következő: az eddigi megállapodások szerint 19 én este ismerkedési estély a Polgári Egylet kertben, 20 án reggel 8 órakor találkozó a Központ kávéház emeleti helyiségében 9-től d. u. 2-ig a kongresszusi tárgyalások — ezt követi ebéd, rósziut a Korona, részint a Szarvas vendéglőkben, délután résztvétel a felső templom javára rendezendő ünnepélyen, este bankett. — Uj állami iskolák vármegyénkben. A vallás és közoktatásügv i m. kir. miuister az 1902 —3-ik iskolai évben vármegyénk területén Csáktoiuján, Drávaszeutinihályon, Orehoviozán, Vullárián, Podbreszteu ós Turnisohán állit fel uj állami elemi uépiskolát. — Ankét a balatoni hajózás ügyében. A kereskedelemügyi ministeriumban nagy fontosságú tanácskozás lesz a napokban a balatoni hajózás ügyében.