Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-11-23 / 47. szám

VI. évfolyam. Keszthely, 1902. november 23. 47. szám. A községi választások. Olvassuk, hogy megindulnak mindenfelé. Halljuk, hogy nemsokára járásunkban is kezdetét veszik. Ugy tudjuk, hogy nagyobb emóciók nélkül fognak lefolyni mindenfelé. A falvakban sorosok, a városokban meg közönyösek vannak. Mikor a napokban szóba került a városi választás, egy sokat, sokfelé látott polgártársunk, a kit »nagy bolondnak« szoktunk cimezni, jóizü humorral beszélgetett tapasztalatairól. Az mondta: »A vidéki városok jó része ugy van a községi választásokkal, mint az egyszeri királyfi a sárkánynyal. Tiz fejet leüt és a 11-ik olyan mint az első. Prüszköl, lángol, vicsorít, de nem eszik királyfit, — mert nem a dologból él, hanem egy szeivezetböl, a mely önmagából adja a fejet, nyakat, lábat.« A rébusztnem értettük. Ugy fejtette meg, hogy elmondta, amint itt következik: A vidéki városok 5—6000 lakóst számlálnak többnyire és van egy csomó intelligentiájnk, egy csomó iparosuk, egy csomó kereskedőjük. A paraszt, a katon cl, 8/ diák nem számit. A három csoport tagjai közül a legtöbb dolgozik és kenyér után fut napestig, tehát a közügyek intézéséhez szükséges gondoskodást sem az idejük, sem az elfoglaltságuk nem engedi meg. Azok a kevesek pedig, a kik szerencsések a kenyér után való futás sportját nem gyakorolni, azok másféle passióknak élnek és a bemélyedő fontolgatást cl, clZ ellenőrzésre. a kezdeményezésre, de különösen valamely közérdekű ügy kivitelére nincs bennük törekvés, nincs kedv, nincs kitartás; de annál nagyobb fokban van meg bennök az a felfogás, hogy mi a fészkes fülemiiének is kell egy boldog halandónak olyannal törődni, a mi másnak esetleg kellemetlenséget is okozhat, Ezek a boldogok ugy gondolkodnak, hogy minden közügy ugy is csak bliktri, mert akár ide, akár oda néz is az ember ezen a nagy Magyarországon, mindenütt, csak azt tapasztalja, hogy a közéletet hirdetők legnagyobb része csak ^prédikálni jár.« Rá hagytuk az elbeszélőre a mondottak igazságát és ő folytatá: »De nemcsak ezek befolyásolják hátrányosan a közügyek iránt az ily értelemben számbavehető városi lakosságot, hogy nemcsak ily okok és felfogás okozzák a közönyt, hanem az is, hogy a »békés munkálkodás« hosszú évei alatt, nagy körültekintéssel altatták el a városi publikumot, és mig ez csöndesen szunyókált, az alatt egyes ügyesek megcsinálták a »klikk«-et, a melylyel hermegtice elzártak mindent, a »nem a mi emberünk előtt.« Így csinálódtak meg az egyhangú községi választások sokfelé, igy csinálódtak meg a lehetetlen és hihetetlen helyzetek szintén sokfelé. A hol pedig a »tekintély« nem hatott, a klikk kipróbált rendszere hatástalanA BALATONVIDÉK TÁRCÁJA' Jl mull emléke. Emlékszel-e ? Vasárnap volt, A mezőben jártunk, A rét nyíló virágait Szedni meg-meg álltunk. Szótlan, némán szakítottunk Egymásnak virágot; Isten tudja, gondolatunk Hol járt ? merre szállott ? Elmerengő tekinteted Mintha mondta volna : Miért is megy ? minek is száll A nap nyugovóra ? Miért nem tarthat igy örökké?! Minek is van vége?\ . . . Jó szivecskéd az életet Oly rózsásnak vélte. Csak virágot láttál benne ; S hamar elfelejted Hogy biz' szúró tüske is jár Minden rózsa mellé ! Én meg úgy szerettem volna : Ott az utunk mentén Csipke rózsának születni Holdvilágos estén. Milyen könnyű, milyen édes Lett volna halálom, Ha kis kezed szakította Volna le virágom. Úgy hervadtam volna lassan Égő szived melleit. Vagy tán örök éltet adott Volna hű szerelmed ! ? . . . Nemzeti liránkfejlödésénekalapjai. „Atossággal kérem a t. c. Nagyságos Közönséget, fessen elolvasni." Varga Pál. csizmadiamester a Bpesti Hirl 1898. évf. Mintha a magyar költés szekere megfeneklett volna . . . A szemlélődő és vizsgálódó ember önként keresi az okokat, s eltűnődik rajta, vájjon micsoda sár enger okozta megf^neklését s olyan-e ez a megfeneklés, melyből feltámadás nincsen. Én hiszem, sőt magamra nézve meggyőződés ez a hitem, hogy a magyar költés olyan szépen virágzásnak indult fája nem állhat meg fele virágjában . egészeu ki kell hajtania, ki kell fejlődnie, ki kell virágozuia, elébb vagy utóbb. Tán időszerű egypár gondolat papirra vetése, mely a fejlődés irányát iparkodnék megvilágítani. Jogosultnak szó sincs, hogy nem jogosult. Lehet, hogy e pár gondolat más embernek mozdítja meg az elméjét, a ki tán világo•abban mutatja meg a fejlődés útját. Ezt megköszönöm. Lehet, hogy a csekélységemtől felhozott okok egyik másik működő költőnket nemzetibb, igazibb irányba terelik. Ennek megörülök. Talán irágom nem lesz más, mint egy uj irányért tapogatódzó tehetség lelkében for-