Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-10-19 / 42. szám

VI. évfolyam. Keszthely, 1902. október 19. 42. szám. Még egy pár szó! Azt ígértük, hogy a villámos közvilágításra visszatérünk. íme: Ganz és társa, a vasöntő, gépgyár és elektromostelepek berendezése által is világhírű nevességet és megbízhatóságot elért, az üzleti életben pedig, a viszonyainkhoz mérten >Os«-nek mondható magyar részvénytársaság, amely villámos telepeket Temesvárt, Karánsebesen, Fiúméban, Herkulesfürdőn, Budapesten, Pécsett, Egerben, Szegeden, Zentán és még 25 magyar és 115 idegen nemzetségbeli városban, mind az öt világrészben létesített, Keszthelyre is eljött és a villámosvílágításnak a behozatalát célzó törekvést, még ez év ápril havában, ajánlat benyújtásával szolgálta. Amint tudva van, ez az első ajánlat. a tanulmányozásra nagy körültekintéssel egybeállított 1 izottság asztalfiókjában elkallódott és e helyett azután érkezett be más két ajánlat is, a melyekről az »előnyősség« szempontjából, az ügy komolyságát illető őszinteséggel nyilatkoztunk. Arról nem tehetünk, hogy közügyeink intézése körül, ugy látszik, az esély é3 a meglepetés nincs kizárva és hogy ennek következtében a mult héten érkezett »uj régi< ajánlat miatt kénytelenek vagyunk fordítani egyet az álláspontunkon és ezután a villámos világítás berendezésének az ügyét nem elakasztani, hanem szolgálni akarjuk. A múltkori ajánlatokra vonatkozólag irt utolsó közleményünkben azt mondjuk : »Mi is elismerjük a villámosvilágitás összes előnyeit« és »ha ezt a városi lakosság összességének a megterheltetése nélkül tudják előállítani, akkor, ha éppen tetszik : világítsanak villámossal.« — Ezt akkor irtuk, mikor a beadott Siemens és Halske, meg a Schuckert müvek ajánlataiból nem tudtunk kihámozni mást, mint azt, hogy az azok] tói való, a kik a saját kényelmük és jövödelmük gyarapítására nem sajnálják feláldozni az ezrek, a szegény, kisemberek anyagi károsodását sem. De ime most, hogy az elkallódott ajánlat helyett egy, a Granz és társa cégtől küldött és inkább kioktató és felvilágosító levélnek, mint ajánlatnak minősíthető irat megérkezett, a véleményünk megváltozott, mert abban világosan ki van fejezve, hogy *a házi kezelésben szolgáltatott elektromos közvilágítás, a Ganz és társa által javasolt módozat elfogadása esetén, csupán 100 korona tényleges több költséget okozna, mint a mostani. — Vagyis: hogy ha a város tisztelt közönsége a villámos közvilágitásről maga gondoskodik, akkor a mai petroleumkorszakra csak 50 frtot = egyszáz koronát fizet rá; ha azonban ezt »más«, például az eddigi ajánlatot tevők bármelyike látja el, akkor évenként 3000 frtot, szóval: A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA Isten Deled. Jobb is ez igy ! Ugy váltunk meg Ifjan, üdén május hóban ; S azóta csak egy-egy dalban, Üzenetben hallott rólam. Jobb is ez igy! Sohsem látjuk TJgymáson az elhervadást; Sohse lássam ösz hajadat, S vénülésem soha se lásd. Virágaink egyre hálnak, De szerelmünk épen marad ; Fagy nem bántja, dér nem éri, léiben éli majd a nyarat. Lázas arccal, égő s»emmel Hoznak eléd majd az álmok, S megmaradsz te énelőttem Fehér ruhás kis leámjnak. Geöbel Béta. Oszi délutánok, Irta: Faics Irén. Paula kisasszony kitárta az aprószeraü ablaktáblákat, aztán közelebb vonta az ablakfülkéhez az ósdi karos széket s kényelembe helyezkedett a kopott jószágon. Igy szokta megkezdeni a nap második szakát, a délutánt.. Az ablak az utcára nyilt, de mivel a szemközti házsor még a jövő kérdése volt, a látóhatár pereméig frissen szántott, hosszú barázdákat lehetett csak látni. A fekete hantokon apró pókooskák milliárdja mesteri hálót szövöget s a felhőtlen égboltról alászökő fónyhasábok tarkabarka színekkel sugározzák által. Olyan e hullámzó fátyol mint a leányálmok délibábos, édes, szép meséje . . . Ezer benne a szin, millió a szál, s ki tudja mennyi a boldog ábránd?! Paula kisasszony merengve nézte az őszi tájat. Tán rég áttaposott bakfisoh kora tartotta varázsban emlékeit? , . . Fekete hajfonataiban siirün titkolódzott az ezüst, aroán valami fakó szin sápadozott, s szája körül, a homlokán is mind mélyebbre vésődtek az él«t barázdái. Egyedül volt. Mint mindig. . . Szundikálva hanyatlott előre, majd oldalt hajolt bóbiskoló feje. Mellette a Peppo nagyokat vakkantott olykor-olykor élénk fantáziájú álmában. Idegesen riadt fel ilyenkor gazdája. >Csuf Peppo te! Mit zavarogsz mindig? Le veled innen«. IJjra szemére kerül a szendergés. Most meg Baby, a papagály, hagyja oda fényes lakását, s csendesen oda kúszik Paula kisasszony vállára. >Herr Pepi kommt.« ismétli vagy hatszor éles rikácsolással. Medressy urat, a megboldogult házigazdát hivták igy. Paula kisasszony most nem neheztelt meg a madárra, hanem kezébe fogta s'csókot hintett felé. A madár mindanynyiszor hízelkedve felelt; »szeretlek«. Úrnője tovább incselkedett vele, mig egyszerre csak, a madár szájából hallott »szeretlek« olyan fájó gúnyként érintette lelkét. Eszébe jutott mikor még azt más mondogatta, mikor azt mások suttogták fülébe. . .