Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)

1902-10-05 / 40. szám

VI. évfolyam. Keszthely, 1902. oktöber 5. 40. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Met;Jelenik hntenUint egyszer s vitNiirnii|>. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL • volt gazd. tanintézet épUletéban. KéBÍratokat, pín«o»utalvAnyoliHt. hirdetési metrliizAsoliat és r^kIHmAoirtknt a kiadóliivalaUior. kéi-Uilk KazIratoUal nam adunU vlnuza J.A PTUJ.AJDONOS SZERKESZTŐSÉG KICI.ICI.ÖS SZKHKICSZCA BONTZ JÓZSEF. KIADÓ SOJANSZKY JÓZSEF Előfizetési árak: egész érre 70 kor. — fill F

é> 5 „ - „ Negyed évre 2 „ 50 „ Egyes szim ára i?0 „ Nylittér petitiora alku izerínt. Holnap lesz ötvenhárom esztendeje annak, a mikor a megtorlás legjobbjait irtotta ki a mag}*arnak, mert fegyvert ragadott önvédelemből. Holnap lesz ötvenhárom esztendeje annak a gyászos napnak, melyen a magyar szabadságharc oroszlánjai, akik a csatákban félelmet nem ismerve keresték a halált a szabadságért elvérzettek. Holnap lesz ötvenhárom esztendeje annak a napnak, a mióta a gyalázat iája a dicsőség jelvénye lett egy nemzet szemében Október hatodika méltó az ünneplésre; a holnapi nap méltó az emlékezésre. Mert hiszen meggyérültek már a küzdő oroszlánok sorai; meggyérültek már a nagyidők tanúi ; megkevesbednek nap-nap mellett a nagy idők alakjai, a kik élő tanúi annak a gigászi küzdelemnek, melyet e nemzet legjobbjai: a szabadságért megvívtak, s melyért, igazságtalanul elvérzettek, s a melyet megbocsájtani igen. de elfelejteni nem lehet. Elfelejteni nem lehet, sőt ébren kell tartani, hogy a késő utódok, a kik e gyászos napokat át nem élték, az emlékezés világánál gyújthassanak fáklyát és fonhassanak koszorút a magyar szabadságharc vértanúinak nagy alakjai körül. Oh ! mert vértanuk özönnel voltak és mindnyájan a mult bűneiért és a jövő remén}"eiért haltak meg. Meghaltak sokan, szenvedtek még többen e mag3

7arvér áztatta, hantokért, de a nemes magyar karakter kimagasló alakja az a Tizenhárom, ott Aradon. Az a Tizenhárom, aki meghalt a magyar szabadságért, megdicsőítette, lepecsételte a multat és vérével megöntözte a magyar haza évezredes fájának gyökerét, hogy uj élet áradjon hajtásaiból. Emlékezzetek hát a Tizenháromra és gyújtsátok meg sziveitekben az emiékezes fáklyáit a magyar szabadságharc nagy alakjai előtt. Eszmények ők már. A hazaszeretet eszményei. Eszményei ők a hitnek ; eszményei az áldozatnak. Hittek a magyar feltámadásában és áldoztak nyugalmat, jólétet, boldogságot, vagyont ; áldoztak mindent: az életöket. És hozták ezt az áldozatot önzetlen szeretetből a szabadságért, a magyar faj szereteteért és asért a tudatért, hogy élni fog e nemzet, mert életre hivatott. Ez az áldozat megszenteli az emlékezetűket. hlz az áldozat, az életfeláldozása az, a mely újra és újra kivirul a sirhantjaikon. Ez az áldozat: a honfiúi vér feláldozása a haza jólétéért és szabadságáért, az az áldozat, a melyre az apa oktatta fiát századokon át és az, a melyet az ősök örökségképpen hagyA BALATONVIDÉK TA RCAJA JJ föld. — Nayyratörő beteg barátomnak. — Ha egy-egy titkos vágyad húrja rezdül, Szent borzalom fut lelkeden keresztül. Oly résxegítö édes áriája, A sírból is fölsírnál tán reája. Mig forró érzés vet lángot szivedben, Elfojthatatlan én megférhetetlen, Lelked, rabjává téve, el ne kapja A mérhetetlen ég királyi napjai Ha kórban égve fogy élted parazsa, Oh, meg ne ejtsen a sir mély varázsa: Embernek álom nagy mélység $ magasság, Ék5 üdvödnek végét ne szakaszszák. A föld szülötte vagy. Marad i a földön l Nagy messziség mély titka ne gyötörjön. Másutt testet nem ölt, mi benned eszmény : Csupán az ég és föld közötti mesgyén. Ne vágyj' elérhetetlen gyönyörökre, S nem öl sóvárgás kínja mindörökre. El ne tipord a végtelent kutatva, Ha fakadó szív s rózsa hull utadba. Azt, mi örökszép, órjás erejében, Nem érezzük, csak egy-egy percben éppen : Bár a megnyílt menny üdvét leigáznád, A földön jutva, villámként cikáz át. De mind benn'van, mi szép, nagy, halhatatlan, Egy tiszta, gyönyör-ittas pillanatban: Oh, hát ne vádold jó anyád, a földet, Halandónak a menny sem adna többet. Hol rezgő, sodró tánc, gyűrűkbe törvén, Magába szédít, mint szilaj, vad örvény, Szem szembe mélyed húr sírása mellett, S egymásba olvad páros sző, lehellet; Hol telt serleggel társa összecsendül, S a lélek lángja ki-kicsap a szembiil: Mint a bor gyöngye, <>tt fólszinre pattan, Halandó! a mi benned halhatatlan. Míg rád a lét tüzontó napja fénylik, Töltsd s»ínig a pohárt s ürítsd fenékig ! Én hajtogatom, mig rá zene zendül, Mig kí nem kapja a halál kezembiil! Patyi Istoán. Lótuszvirág. Együtt ülnek ma is, mint nap nap után, a tanitó és tanítványa. A tanitó husz ér© dacára komoly arcu, a tauitvány egy tizenhat éves, pajkos leányka, a ki tanul. MA