Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 27-52. szám)
1902-09-21 / 38. szám
BALATON VlDEK 1902. szeptember 21. kozó 80 drb. 16 gyertyás izzólámpával évi átlagos 600 órán át, lámpaóránként 2 fillérnyi kedvezményes áron, tehát évi 960 korona általány összegért fogja a szükséges electromossággal ellátni. Az itt részletezett közvilágitás évi költsége tehát összesen 11,400 (azaz tizeuegyezernégyszáz) koronába ál lapitta tik meg a városháza áramszolgáltatásával együtt, mely összeget Kosz'hely városa 50. éven át é. p. ez 1897. évi XXXII. t. c. 2 §-áuak 2 pont 2 bekezdése intézkedései szerint vállalkozónak, i letve egy a vállalkozó által megjelölendő budapesti banknak — mely a fentebbi t. c. értelmében községi kötvények kibocsátására jogosítva van — feltétlenül fizetni tartozik és az erről szóló, a bank által megkívánt nyilatkozatot, külön okmányba foglalva, a törvényhatósági jóváhagyástól számítandó 16 nap alatt tartozik kiállítani és válla kozónak kiszolgáltatni. A városnak jogában van az utcai világításnak a fentebb megjelölt mennyiségű izzólámpán és ivlámpán tul, vállalkozó költségén való kiterjesztését követelni, mihelyt és valahányszor 100 méter hosszúságú vezetéken 2 drb 16 gyertyás, 36 vattos utcai izzólámpa egyenkénti évi 2400 átlagos órával biztosíttatik. Az utcai világításnak ez6ii többletéért 16 gyertyás lámpa óránként 1.5 fillért az ivlámpákért pedig lámpa óránként 15 fillért tartozik a város vállalkozónak fizetni. VIII. A villamos áram ára magánosok részérő. Kötelezi magát vállalkozó cég, hogy a villamos áramot az azt megrendelő magánosoknak szolgáltatni fogja s az ehhez szükséges berendezéseket a fogyasztó költségén fogana*ositandja. Vállalkozó cég a niaganosok által igénybe vett villamosság szolgáltatását meg nem tagadhatja mindaddig, míg HZ illető fogyasztók az erre nézve általában érvényes és a város közönsége által helybenhagyott szabályoknak eleget tesznek és a fogyasztott áram árát pontosan megfizetik. A villamos áram ára 100 watt — óránként világítási célra 6 fillér, erőátviteli célra 4 fillér. Az egy-egy fogyasztásnál átlag évi 800 órán tu! fogyasztott áram ára — akár világítási, akár erőátviteli célokra alkalmaztatik — 100 •watt óránként 4 fillér. A magánosok által fogyasztott áram fizetésének módozatai a fogyasztók és vállalkozó közt esetról-esetre történő szabad megállapodás tárgyát képezik ; ennek hiányában a fogyasztott áram menuyiség megállapítása árammérők illetve áramórák segítségével fog történni. Ezen órákat vállalkozó cég engedi át kölcsöukép, de használatukért évenként 20 koronánál magasabb bér nem szedhető. Ha a fogyasztó a vállalattal a villamos fogyasztására nézve évi általány összegben egyedik ki, ez esetben tartozik a vállalat által szállított és felszerelt lámpákat használni, de viszont nem köteles árammérőt felállítani. Ily egyeség s annak időtartama magánalku tárgya. Ellenkező írásbeli megállapodás hiányában jogosítva van a fogyasztó a villamos erő használatát bármikor is 4 havi előzetes felmondás után beszüntetni. Ez esetben felmondó a főhuzaltól számított berendezések költségeit, a mennyiben az még nem történt volna meg, a vállalkozónak megtéríteni köteles ; és ezen bereudezés, a mely a főhuzaltól megszakítandó, a felmondóé lesz. A mennyiben esetleg uj találmány, avagy az electromos erőátvitel előállítására szükséges anyagok árhanyatlása az electromosság fejlesztésének költségeit tetemesen leszállítaná, a vállalkozó köteles ezen uj módszert is alkalmazni a felszóllitástól számítandó két év alatt: a) ha ezen uj módszer Budapesten, vagy Magyarország két hasonló áram mennyiséget termelő városában — mint Keszthely — sikeresen alkalmaztatott; b) ha ezen módszer a keszthelyi fogyasztási viszonyoknak megfelelőnek fog találtatni; c) ha ezen módszer berendezése olj befektetéseket nem igényel, melyek a vállalat jövedelmezőségét veszélyeztetik. Ezen olcsóbb fejlesztési módszer folytán az üzemköltségeknél is tényleg mutatkozó megtakarítások esetében az áramért fizetendő dijak ezen megtakarítások 50°/ 0-á.uak megfelelő arányában fognak leszállitatui és ezen árleszállítás az azt meghatározó tanácsi végzés jogerőro emelkedése napja utáu 15 nappal lép életbe. Azon esetre, ha jelen szerződés tartama alatt oly lámpák találtatnának fel, melyek egyenlő fogyasztás mellett a jelenlegi izzólámpáknál tetemesen nagyobb fényerőt adnak, tartozik vállalkozó ilyeneket, a város kívánságára az utcai közvilágításnál alkalmazni, megállapíttatik azonban, hogy ebből kifolyólag vállalkozót sem uj befektetés, sem pedig fentartási költségtöbblet ciméii kiadások nem terhelhetik. IX. A város részesedése. Vállalkozó kötelezi magát az üzembe hozatal 3-ik évétől kezdve a Keszthely' területén fogyasztandó magán világítás áramszolgáltatása után befolyó évi bruttó bevétel 5°/o-át, mely 6°/ 0-nak legkisebb összegét vállalkozó a városnak évi 2500 koronával biztosítja, még azon esetre is, ha ezen összeget az 5"/ 0 el nem érné — éveukiut készpénzben a város pénztárába befizetni és e célbM tartozik vállalkozó a keszthelyi magánvilágitás bevételéről itt Keszthelyen külön lutelas könyvet vozetni, melybe a város megbízottja bármikor jogosult betekinteni. X. Szabályok az áramszolgáltatás megszakításánál. Ha a villamfejlesztó telep megsérülése következtében, vagy más ismeretlen okból a világítás egészben vagy részben megszakittatuék, akkor köteles vállalkozó cég a megszakítást okozó akadályokat késedelem nélkül, szükség esetében a városi mérnök ós a vállalat szakértőjéből álló mUszaki bizottság által meghatározandó határidőben eltávolítani, de mindenesetre köteles vállalkozó 24 órán tul való megszakítás esetén az utcák megvilágításáról másként (petróleum stb.) gondoskodni. XI. Magánosoknál eszközlendö berendezések. A szerződési időtartam első 5 azaz öt évében a viliamvilágitási ós erőátviteli szerkezetek előállítása és fentartása csak a vállalkozó munkásai által, e célra meghatározott időben ós a vállalkozó és a város tanáosa által közösen megállapított árszabás szerint fog eszközöltetni és ha e részben egyezség nem sikerül, a Budapesten érvényes árszabás nyer alkalmazást. Az első öt év leteltével bárki végezheti a 1 szerelést és szállíthatja a világításhoz a szükségeseket, de a mások által történt szerelések a vállalat és a város szakértői által felülvizsgálandók, mely vizsgálatért vállalkozó H. W.-onként két korona dijat beszedni jogosítva lesz. A mi a telek előtt a földben fekvő, vagy a föld felett vezetett sodronyvezetékeket illeti, előre meghatároztatik, hogy azon magánosoknál, kik házaikba vagy telkeikre vezetendő világításra, vagy erőátvitelre nézve a bejelentést ós megrendeléseket a vállalkozónál a vezeték lerakása előtt megteendik, a szárnyvezetékeket 100 méternyi távolságon belül a vállalkozó, egészen a ház telkéig saját költségén elkészíteti ós folyton jó karban tartandja. Tartozik a vállalat a villamvezetékeket a II. fejezet utolsó előtti bekezdésében körülirt korlátokon belül annyiszor kiterjeszteni, valahányszor minden 100 folyóméter hálózatra 30 dr. tizenhat normál gyertyaerejü 55 wattos lámpa felállítása — egy lámpát 600 óra évi égéssel számítva — biztositatik. XII. A szerződés tartama és a város közönségének megváltási és átháramlási joga. Ezen szerződés tartama a viliamvilágitási tel ep üzembe hozat.alátol sza.mitaudó 50 az&s ötven egymásután következő évre terjed ; ezen idő letelte ut-m a villamos világítás és erőátvitel céljaira szolgáló összes gépek, berendezések és felszerelések ellenérték nélkül a város tulajdonába menek át, mely jogot a város a telepre be is kebelezheti. Jogában áll a városnak a villamtelepet, ós most említett tartozékait az első 15 óv leteltével, még pedig a 15, 30 ós 40-ik években, a szerződési idő lejárata előtt is megváltani és ez esetben a szerződést legalább 2 évi előleges felmondás után beszűntetni és bekebelezte tni A megváltási ár kiszámitásának alapjául szolgál a magán áramfogyasztás évi összbevételének a megváltást megelőző 5 évi átlaga. Az így kiszámí'ot.t összegnek 15 év utáu háromszorosa, 30 óv utáu kétszerese, 40 óv után egyszerese fizetendő megváltási ár fejében, 50 év után ingyen jutván az egész villamos telep tartozékaival együtt a város tulajcTöuába. Bármikor jut ezen vádalat a város tulajdonába, vállalkozó köteles arról gondoskodni, hogy az minden tartozékaival együtt teljesen üzem képes állapotban legyen. Megjegyeztetik, hogy a jelen szerződós VII. pont.ja értelmében feltétlenül fizetni kötelezett évi 11400 korona értékesítése fejében az illető banktól nyert összeg vállalkozótól nem követelhető vissza. XIII. Óvadék. Köteles vállalkozó jelen szerződés aláírása alkalmával a város házipénztárába készpénzben, vagy letétre alkalmas értékpapírokban, esetleg a helyi pénzintézetek betétkönyvében 5000 K, azaz ötezer korona ovadókot letenni. A vállalkozó, illetve jogutóda megengedi, hogy minden, az ezan szerződés alapján ellene esetleg kirótt kötbérek, bírságok, vagy a városra hárult teljesítések költségei abból minden bírói eljárás mellőzésével rövid uton levonassanak. Ilyen levonás, apadás vagy árfolyam hanyatlás esetében köteles a vállalkozó a csökkent óvadékot a tanács felhívásának vételétől számított 8 nap alatt újból kiegészíteni. XIV. Bűntető határozatok. Ha az áramfeszültségben 5%-nál nagyobb ingadozások fordulnának elő, vállalkozó a hiba elhárítására felhivaudó. Ha ezen felhívásnak 24 óra alatt eleget nem tenne, akkor első esetben 20 korona büntetést fizet a városi péaztárba. Ha ezen hiba egy hónapon belül ismétlődnék, akkor vállalkozó esetenként minden napért 40 korona büntetést köteles a város javára fizetni ós pedig minden felszól 1 ítás előre bociájtása nélkül. Ha azonban ezen hiba az első év letelte után 3 hónapon át egyfolytában tartana, akkor a város jogosítva lesz jelen szerződést megszüntetni. Rövid zárlat ós ehhez hasonló okokból származó hirtelen ingadozások, ha körülbelül 16 perc alatt kiegyenlítettek, birság tárgyát nem képezik. Ha valamely utcai közlámpa a világítás megkezdésére és kioltására meghatározott időn belül nem égne és vállalkozót vagy személyzetét e részben mulasztás terhelné, akkor vállalkozó miuden ilyen utcai kőzlámpa után, ha a hibát a vett értesítés után a következő estéig helyre nem állította, minden egyes esetre 50 fillér büntetést köteles a város javára fizetni. Ha a vállalkozó, avagy személyzetének mulasztása folytán valamely közlámpa egész estén át nem égne, akkor a fizetendő büntetés mindenkor azon járandóságok ötszörös összegében állapitatik meg, mely a vállalkozót a kérdéses égőnek egész estén át való égése esetén illette volüa. Ha vállalkosó valamely magánosnak a szerződés határozatainak ellenére villamos áramot szolgáltatni vonakodnék, akkor az áramA divatú őszi és téli kész férfi és gyermek ruhák már megérkeztek u. m. őszi és tavaszi felöltők, téli kabátok, havelokkok, esőköpenyek és egész öltönyök rendkívüli nagy választékban a legolcsóbban kaphatók HUSS FERENCZ nél Keszthelyen, Kossuth Lajos-utca a városházzal szemben.