Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-06-08 / 23. szám

Balatonvidék 1902. junius 8. telen töltögetve poharainkba. Nem vagyok nagy borivó, de akkor szokatlanul Ízlett a grófi pincéből előkerült somlói és badacsonyi. Egyideig a gazdaságról beszélgettünk ; majd áttértünk a magyar literaturái a és nagyon meglepett az ispán ur jártassága, mit kérdésemre azzal magyarázott meg, hogy elég alkalma van a grófi könyvtárban olvasgatni. Már éjfél felé járt az idő, mire ágyba kerültem. Jó ideig került az álom, szüntelenül azzal foglalkozva, minő tudománykedvelő lehet a gróf, kinek még az ispánja is literátus ember. Másnap korán kelve, megjártam a vásárt, de nem találtam kedvemre való lovakat. Midőn későn délután fáradtan, leverten a kastélyba visszaérkeztem, ozsonna után az ispán uram azt az ajánlatot tette, ha már nem találtam megtelelő lovat, nézzem meg a gróf ur lovait, azok között bizonyosan találnék kedvemre valót. Először a hátas lovakban gyönyörködtünk, majd a kocsi lovakhoz érve, feltűnt két sötét pej telivér, mely szinre hasonlított az én lovaimhoz. — Mit szól táblabíró ur ezekkez ? kérdé az ispán. Gyönyörű két állat ! Ilyeneket már magam sem dobnék ki istálómból, feleltem tréfálkozva. Végig járva az istálókat, fogatni akartam, de az én vendégszerető házi gazdám karonfogott és kijelentette, hogy vacsora előtt nem ereszt haza. Igy a másik estét is kénytelen voltam a kastélyban tölteni. Nem szívesen tettem, mert itthon megmondtam Rózának hegy vacsorával várjon. Ismét belekeveredtünk a beszélgetésbe. Ispán uram nagy szakértelemmel beszélte el a legutóbb lefolyt Helikon ünnepet, kijelentve, hogy a gróf ur neheztel is reám, hogy azokon soha nem veszek részt. Siettem is magamat elfoglaltsággal, rossz úttal, még rosszabb lovaimmal kimenteni, megigérve. hogy a gróf ur első meghívását fel fogom használni annál is inkább, mert most már egy kedves ismerősöm van az ispán ur személyében. Végre előjárt a kocsim. Alig hogy kijártunk, talán a szokatlan nehéz boroktól elbólogattam, de nem soká tartott alvásom, felébresztett lovaim szokatlan gyors járása. Oda szóltam Marcinak : — Te, miért veri a kocsis a lovakat, ha lassabban koe >gnak is, haza érünk. — Nem kell ezeket ma verni, Tekintetes uram, jó abrakot ettek a grófi istálóban. Még éjfél előtt haza értem és nem kis bámulatomra istálómat kivilágítva találtam. Hirtelen megdöbbenésemet nem kisebb meglepetés váltotta, fel, midőn istálómba látom bekötve saját rossz lovaimat,. A rejtélyt megfejtette az istálóban levő grófi lovász, ki a gróf levelén kívül még azt a szóbeli izenetet hozta, hogy tiszteltet a Méltóságos gróf ur és azt mondja : »hogy reményiem, szavamnak ura leszek és nem dobom ki istálómból az ö szeréng a jándékát, a két pej csikót. < Egész éjjel nem jött álom szememre, évelődvén a gróf tréfáján, ki oly kitűnően két napig végig játszotta megtréfálásomra az ispán szerepét. Azóta többször átjártam hozzá Keszthelyre, nem egyszer ő is meglátogatott. Legutóbb akkor voltam nála, midőn Svastics Károly plébánosunkat, ki pályázott az üresedésben levő keszthelyi apátságra, bemutattam néki. Nagyon kedvesen fogadott és az által is kimutatta igaz szeretetét irántam, hogy barátomat, kit velem együtt ott fogott ebédre, jobbjára ültetve az els^ kocintásnál apát urnák szólította. Ez volt az ő kinevezése és az én legnagyobb sikerem életemben. Még kedvesebb és jellemzőbb történet az, mit a szőlős-györki plébánossal, Horváthtal elkövetett. De ez már régebben történt : Egy ízben megüresedett a keszthelyi plébánia és a vele járó hahóti apátság. Volt is rá sok folyamodó, de egyik sem felelt meg a nemes gróf ízlésének, mig egyszer véletlenül fülébe jutott, bog)' a szőlős-györöki plébános valódi mintaképe a kerületi papságnak, ki nem csak mint példás életű pap, hanem mint jó szónok és literátus ember, méltó lenne a keszthelyi apátságra. Sietett újra átnézni a folyamodók névsorát, de a szőlős-györöki plébános nevét nem találta közöttük. Nem is késett soká, másnap a szokottnál is egvszerübben öltözve, felült kis futó kocsijára, melyen gazdaságát szokta bejárni és áthajtatott Győrökre. Épen vasárnapi istentisztelet volt, mikor oda érkezett és szerényen meghúzódva a templom hátulsó padjában végig hallgatta az isteni tiszteletet és a prédikációt. Mise alatt végig jaratta szemeit a templomon, melynek feltűnt tisztasága, de legjobban megnyerte tetszését Horváth János plébánosnak az idegen szavaktól ment mag3

Taros hitszónoklata. Mise után, midőn a hivek oszladoztak, alázatosan, levett kalappal beállított a plébánia házba Találkozott is a folyosón épen a templom szolgával beszélgető plébánossal. — Főtisztelendő uram. nekem, ha meg nem vetné, egy alázatos kérésem volna ? — Csak mondja el barátom, ha tehetségemben áll, szívesen segitek baján. — Az volna a kérésem főtisztelendő ur, hogy fogadja el a hahóti apátságot és a keszthelyi plébániát. Módomban van ezt felajánlani, miután az apátságnak és plébániának patrónusa vagyok. Ezzel bemutatta magát Festetics György gróf. A plébános olyan zavarba jött, hogy azt sem tudta meglepetésében, hogy saját kalapját kapja e le, vagy a grófét erőltesse lejére, ki még mindig levett kalappal állt előtte, mig csak magához nem térve, bevezette előkelő vendégjét szobájába. És hog\~ jól választott Festetics, mikor egy látásra felajánlotta Horváth Jánosnak az apát süveget, azt legjobban az bizonyítja, hogy Horváth János később fejérvári püspök lett és Kopácsynak egyetlen komoly ellenjelöltje ő volt a primási székre. De a primási szék betöltése előtt meghalt. * Festetics Györgynek egyszer dolga levén Pesten, felkereste ismerősét, Márkus hétszemélynököt. Szokott alázattal benyit az irodájába, hol azonban csak Márkus írnok ját találta egyedül a körmölgető asztalnál. Az irnok nem sokat nézett ki az egyszerű öltözetű kurta nemesből, fel sem kelt, csak ugy ülve, félvállról szólította meg. — Hát urambátyám, kit keres ? — A Nagyságos héUzt mér nök urat, válaszolt rá Festetics. — Az biz nincs itthon ha nekem nem mondhatja el üg3'es-bajos dolgát, ugy jöjjön egy fél óra múlva. — El vagyok fáradva, Tekintetes uram, inkább bevárnám itt a padra telepedve a Nagj'ságos urat, mig haza erkezik. — Hát csak üljön le urambátyám. Szokott e dohányozni ? — Néha, szoktam, ha kerül dohányra való, Tekintetes uram. — No itt egy rövidszárú pipa,, amodább a sarokban a dohány szita. Gyújtson rá, hogj

T meg ne unja magát. Mig Festetics gróf alázatosan megköszönte a .szívességét s a dohán / szita felé ballagott, addig az irnok ur az extra dohányból szinten megtömte a saját hosszúszárú pipáját azzal a gondolattal foglalkozva, hogy jól megtréfálja ezt az öreg urat. —- Szokott-e urambátyám vadászni? — Ugy néha napján, ez már vele jár a gazda ember mesterségével. — De azt még sem tudja uram bátyám, hogyan kell túzokra vadászni ? — Sohasem próbáltam ! — No várjon, most ugy sincs okosabb dolgom, hát megtanítom. Vegyen urambátyám egy ökörbőrt, teritse magára és ha túzok csoportot lát, négykézláb mászva közelítse meg, igy könnyen lőhet egypárt, mert a túzokok azt hiszik, hogy ökör jön feléjük, pedig uram bátyám. A grófot mulattatta a sulyokvetés, de nem akart adósa maradni az irnok urnák, igy ő vette át a beszéd folyamát. Nálunk nincsenek túzokok, de van egy kis tavunk, oda járok récézni. — Tudja-e tekintetes ur, hogyan kell récét fogni ? — Biz azt még nem próbáltam. — No akkor hála fejében én tanítom meg Tekintetes urat. Ássa ki a belét egy jó nagy sárga töknek és húzza azt kalap helyett Tekintetes ura fejére és üljön bele a nádasba. A vadrécék majd azt hiszik, hogy tök úszkál a vizén, pedig Tekintetes ur feje és rá szállnak a récék. Nincs akkor már könnyebb dolog, mint lábuknál fogva a viz alá húzódni és meg van a réce pecsenye. Az érdekes társalgás közben lépett be Márkus liétszemélynök, ki megpillantva a grófot, nagy hajlongások kőzt közeledelt feléje, többször ismétel ve, hogy megtisztelte látogatásával és kikérte magának azon szerencsét, hogy ebédre vendége lehessen. Az irnok kék, zöld szint játszott, különösen akkor, midőn Festetics gróf kijelentette, hogy szívesen elfogadja a meghivást, de csak oly feltétel alatt, ha az ő kedves mulattatóját, az irnok urat is meghívja harmadiknak. Az irnok, habár még sohasem érte ilyen kitüntetés, ma szívesen felcserélte volna főnökének pástétomos ebédjét a fel melegített savanyu káposztával, mire otthon várta felesége. De nem használt a szabadkozás, igy kénytelen volt haza sietni s felöltve ünneplős atilláját, az ebéden megjelenni. A gróf kitüntető szívességgel bánt