Balatonvidék, 1902 (6. évfolyam, 1-26. szám)

1902-06-08 / 23. szám

15A LATON VIDÉK i:»02. junius 8. A szobor. Ferde, négyszögletű, 137 lépés lioszszu és 56 lépés széles téren áll, a kath. főgymnasiumi epülei előtt. Pár lépésnyire csak attól a helytől, a mely századukon át volt e környék tanulmányi középpontja és a mely ugyancsak a nagy Festetics György áldozatra kész szellemének köszönheti fellendülését. E teren áll a XIII. századbeli templom, a vele egyidős s most a csornapremoutrei kanonokrend tulajdonát képező rendház és az uj főgymnasiumi épület. A tért délvonal irányában a Kossuth Lajos utca szeli és akárhonnan érünk is a főútvonalra, nyomban feltűnik a szobor, mely nemcsak a >nagy gazdát*, hanem e vidék eg} eb kulturális ügyeinek a gondozóját is. lombok és gyepszőm eg ö\ezte kiskertben, fehér haraszti kőtalapzaton, ércmunkában ábrázolja. Hajadon fő\el áll. négyszöges oszlopon. Kézben a kucsma: rajta korának magyar öltözete. Kétfelül alatta allegoricus gyermekcsoport. Ketteséve! tüntetik fel a szántásvetést és az aratás áldott munkáját. Az oszlopon a család czimere; alatta felirás : Festetics György gróí. Hátlapján: A Georgicon alapitójának : a magyar gazdaközönség J 902. Magyar szobor : magyar sziv áldozatából. A »nagy nemes* mozdulata keresetlen, mint volt élete. A gyom, mely lába alatt terül, az akkori Magyarország parlagi állapota. Jobb kezének lendülete, födetlen feje sejteti, hogy Magyarország egykori nádorát köszönti a szántás megkezdése előtt. Nincs rajta mesterkéltség. — Fejének tartásán, arcának nyugalmas előkelőségén kifejezésre jut a ,,nemes" büszke önérzete, mel}' eltölté, mikor a A BALATON VIDÉK TA RCAJA J'esíeücs György gróf emíefezeíe. Szerzője: Patyi István. — A Balatonvidék által kitűzött 50 koronás pályadijat nyerte el. — Jelige: » Vita brevis, ars longa est.« A mely r emiét nagy ficit feíejti, Saját dicsőségét ttmeti el; Ma lángolón tud értől{ lelkesedni, A sírja szélén is csodát mivel. 3£azám ! soha ne jeledd nagyjaid: Csati addig élsz, mig emlél[öf[ hevít! Mily hangot hallot{?\ Jüymplá^ énefelne^, 3{él>

y ^Balaton 1 ringó hvllámidon? Vagy lantot vernet{ a föltől lelf\et{ Megyeid fözt, geszthelyi Melifyn ? J2em DDZa Ivina zeng olyan édesen? 1 & nem berzsenyi oh] hón, fenségesen? ! S nem 9~isteticsről? — ^ dal róla zengjen, J£i úgy szerette népét s a hazát; ^Keblével védte titfos fegyver elten nádort vendégeként látva, nyilvánvalóvá lett a bécsiek tévedése a megyegyűlésen kifejtett állásfoglalása miatt. -— A beszédes arc, a mélyen ülő szem, a családra jellemzetes éles orr meséli a férfiúi munkásság felett érzett öntudatot, melyet megszerzett azzal, hog\

T korának jeleseivel összefogva, nemzetét a t.espedésből felrázni segité. Olvasva életét, tudva alkotásait, érthetjük csak meg e szobor művészi felfogását. Nem szobra ez a harci dicsőségnek; nem emléke ez azoknak a magyar főnemeseknek, a kik harci bárdot forgatva, hadülte képpel száguldnak délcegen a sárkányparipákon, hanem azé a mágnásé, a ki korának felfogásával szembeszállva, a magvai- kultura szolgálatára költögette nemzetét, törvén előtte a művelődés útjait. Ezért nincs kard az oldalon, markolat a kézben, vért a mellen, sarkantyú a csizmán, hanem van békés nyugalom, a jól teljesített munka nyugalma az átszellemült arcon. Balról alatta ekegerendölyön kiscsemete ül; rábaközi fej kötő a fejen, ösztöke a kézben. Átölelve jobb karjával a másik, utatbontani látszik a lapududva között; vetőzsák nyakában. Arcaik nem unalmasak; nem a koraérett gyermekalakok ezek, a melyeket meguntunk már a testi fejlődéssel arányban nem álló okosságuk miatt, hanem játszi, mosolj'gó lelkek, akik mintha beszédet hallani, utasítást venni indulnának. S emlékezzünk ! Korában a nagy Festeticsnek a magyar mezőgazdaság kifejezhető-e jellemzőbben ? Gyermek volt. Itjuvá Festetics izgatásaival nőtt! Jobbról ott a másik. Nehéz gonddal arculatán térdel az életen" ; csomótkötni feszit szalmakötelet. Meghajoltában elölcsüng a tokmány. Mellette kis leány, kitartva sarlóját, balkezével gondosan testvérkéjét fogja, mintha c*ak mondaná: „Gondosan, gondosan ! Kárba ne veszszék!1 És gondolkozzunk ! Nem ez-e a jelen? L gazda gondjabaja a takarás idején? — Magyar szobor ez, magyar szivvel teremtve. Magvar művész alkotása. Magyar gazdák büszkesége, igaz öröme! Rajta a mult, a jelen- A jövő azé, a ki megérti tanirását: a szorgalmas munka áldását. De e szobor nemcsak a gazdák áldozatkészségének a tanuja, nemcsak a magyar gazdák érzéseinek a tüköré, ez a szobor nemcsak a rági hazafiúi erények jutalma, hanem a magyar művészet haladásának is bizonysága. Bizonyság arra, hogy e magyar hazában nemcsak a tudományok, hanem a művészetek hajlékaiból is igaz magyar felfogással, meg nem hamisított nemzeti érzéssel rajzanak ki az ifjak. Bizonyság arra, hogy a szobrásziskolák vezető mesterei nemcsaK a tehetséget tudják felismerni és fejleszteni, hanem meg is tudják becsülni azokat az öröklött tulajdonságokat, a melyek a művészet nemzeti irányú fejlődésének a jövőben hatalmas szolgálatot tehetnek. Ez a szobor tehát nemcsak a gazdákat, nemcsak alkotóját dicséri, hanem mesterét: Stróbl Alajost is. Köszöntsük hát a magyar Géniuszt, a ki leszállt szellemet lehelni gyermekeibe ! Festetics György gróf. 1755—1819. Ama fényes csillagok között, melyek hazánk borús láthatárán a 18. száA szép magyar nyelv éltét s igazát • úgy hódolt a nemzet szellemének: Smelje égig őt a magyar éne^! S a hol magyarna^ lenni legnagyobb bűn, S a

Z ő pőrében szégyen is vala : Szíve osztrá^ had Ifizt értüní{ dobog hűn, S szól, mint a magyar faj apostola: »Döíagyar tiszt feli a magyar daliáfeia^, S nem lesz több oly serege a világnap !< S mig lelfe fönt járt a magas egedben, Ddlint végtelen Aljöld fölött a sas, Sohsem virult a föld termékenyebben, Ddlint míg fezére járt az efevas : gazdálkodni egy nemzetet tanít

; S rá szórja földje s lelfe javait! Wert nemcsa^ arany rozs- s piros búzám^ Volt nálun^ legjobb magvetője ő, JUint agg, vezére a szép ifjnságna '(Dudás, műveltség utján úttörő • J2agy lelfe csupa vágy, tett s tiszta láng volt, Szívében nemzeténe^ lelfe lángolt / Ze'rt az ő nagy jelleme varázsa Mazánljban sohasem enyészhet el: Dfflagyar lelfefee öröl[ a hatása, Difiig pusztáinkon mén vágtat s legel; S mig feltő-szivből a dal égbe tör! óla dalolni fenséges gyönyör! J2agy szellem! fene^ árnya testet öltve >&lőttünl

y áll, mint büszke ércszobor< : Oh, szállj le hozzán^ a mennyből a földre, J2e'zd, e honból a nép fevándoroll Ihlesd szivünket! <£elfesits, emeljl Szent földjét a magyar ne hagyja el\ EFafeiszsz olyan dalt a feltő^ szivéből, DdZely a fevándorlót állítsa meg\ Adjon nefe a dús fölöslegéből, Miszen hazájo^ célja s lelfe egy! Misz a szegény nép vére, izzadása Segíti a hont fényre, virulásra! I# I ' f® f » 500 1. Irta: Bontz József. Ára diszkötésben 6 K Keszinely varos monoprafiaja.