Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-08-25 / 34. szám

IM01 augusztus 25. HALATONVIDÉK ő résztvett összes egyleti tagok jelenlétében érke­zett lekiutetes Csertán Károly alispán és Czu­kelter Lajos I só aljegyzőnek következő táv­irata : „Az egylet felvirágzására hozott hatá­rozatok iidvös eredményét remélve, üdvözöl­jük az elnököt és általa az egylet összes tagjait. Ezen kitüntető távirat nagy lelkesedéssel fogadtatott és nyomban távirati uton a követ­kező köszönő válasz küldetett. „Tekintetességfd és Czukelter jegyzőnek szives hangú sürgönyét véve, fogadja Tekin­tetességed ugy, a saját, mint az általam kép­viselt zalavármegyei jegyzői egylet összes tagjai részéről irántunk és ügyünk iránt tanú­sított atyai érdeklődéséért hálás köszönetünket és ragaszkodásunkat. Az egyesület nevében : Kovács Eluök. A jegyzőkönyv berekesztetvén lielyben­hagj'va aláíratott. Kmf. Starzsinszky György Kováts Gyula egyleti főjegyző. egyleti elnök. Grünfeld József Csirke Iván jegyzőkönyv hitelesítők. A zalavármegyei tűzoltók Keszt­helyen. Napokon át készülődöd városuuk lakossága a zalavárm^gyei tűzoltók gyűlésére és mulatsá­gára, rnelj 0 Felsége születés napján Készt." lialyeu volt megtartva szép sikerrel. A vidéki tüzoltó-testűletek szépen voltak képviselve. Nagy-Kanizsáról ós Galambokról a tűzoltó zenekarok is itt voltak Kuoblaucu s Takács Gábor karmesterekkel ós keretet adlak az ünnepségnek A megyei tűzoltó egyesületeket VHgy 60 tsg képviselte. A gyűlés napját megelőző napon az elő­kér: 'ő választmányi ülést tartották meg. Az érdekes programmsorozatot # a nagy­kanizsai füzolló banda kezdette meg, mely mái­korán reggel hangos trombitaszóval vonult vé­gig a városon. Egyszerre kinyíltak az ablakok, a merre csak vonultak, álmos szemek tekintet­tek ki az ablakredők mellől, az u'casarkokou kíváncsi tömeg vergődött össze s hallgatta a szép ébresztőt. Valóban szerencsés napot választottak tűz­oltóink, a haragos ég kiderült dicső királj-utk születése napján s a felkelő nap teljes pompá­jában futotta végig pályáját. Reggel 8 óra felé nemzeti lobogó lengett minden házon, hirdetve a nap jelentőségét. Az utcák mindinkább élénkebbek lettek, a nagy nyüzsgés közepeti.e kivált egy-egy tűzoltó csa­pat, melyek a sörkertbe siettek. 9 órakor a sőr­kertbe diszfelvonulás volt a lóin. kath. tem­plomból Scliersiug J. parancsnok vezetése alatt, menet közben a kanizsai s a galamboki bandák játszottak. A templomból óriási néptömeg kisó­i-etóben gyűlésre mentek a városház nagyter­mébe. Megnyitó után Schadl elnök üdvözli a vendégeket. Az elnöki jelentés szerint, minthogy a minisztériumban most foglalkoznak a tűzren­dészet ügyével, ujabb eszmét nem is vet, fel a gyűlés. A pénztár vizsgálatra kiküldi a gyűlés Polesiuczky E. Dénes Jenő és Borbély György tagokat. A szövetség tiszta pénz vagyona jelenleg 1196 kor. 9 fii. de befizetetlen 1476 kor Pana­szolja a tisztikar, hogy a felszólításokra még annyit sem válaszolnak az illetők, hogy hol ki az elnök s ki a parancsnok. Kováts Gyula in­dít vanyára a tagdíj hátralékosokat be fogják perelni. Sághy keszthelyi titkár szót emel az indo­lencia miatt. Népszerűsíteni kellene a tűzoltóság ügyét : a közönség nem érdeklődik, nem ismeri « tűzoltói törvenyeket, a hatóságok nem hajt ják végro. A jövőre a szövetségi gyűlést megiut, Keszthelyen tariják. Következett a tisztújítás. A választás közfel­kiáltással tőrtént a következő eredménnyel : Elnök Kuorcer György, alelnök a gyűlés helyén levő főparancsnok, titkár Jut.assy István, pénz­tárnok Réthy Lajos, ügyész Ollop Mór dr. (N.­Kanizsa) ; Választmányi tagok : Dénes Jenő (Letenye.) Grünfeld József (Sormás), Gutt.man L'jos (A. Lei.dva), Kováts Gyula (Légrád), Schadl János és Scliersiug József (K-szthely), Borbély György és Stefanecz József (Z Egerszeg), Kuinper Márton (Bak), Sei-werth Antal és Pole­siuczky Emil (Csáktornya), Starzsinszky György (Galambok,) Tóth Sándor (Perlak). A gj ülés lefolyása után ismét a sörházba mentek, hol kisebb csapatokra oszolva megte­kintették a város nevezetességeit. : a balatoni muzeuirot, a gimnáziumot, gazdasági taninté­zetet stb., hol mindenütt a legelőzékenyebben fogadták és kalauzolták őket. Délután 2 órára ismét a sörházban gyülekeztek s zeneszóval a Hullámba vonultak, hol bankett volt. 120 emberre teritettek, azonban mindössze csak 27 vett rászt a közebéden. A nem tűzoltók közül az idevaló elnökön kivül csupán Csák Árpád szolgabíró és Nagy István városbíró jelentek meg. A megrendelt 120 teritékből megmaradt 93-at a tűzoltó tes­tület, kiosztotta és árát a vendéglősnek kifizette. 4 órakor, mint a programmban jelezve volt, a keszthelyi tűzoltóság szabad gyakorla­tokat tartott a gazdasági tanintézet előtt. Impo­záns volt a vidéki tűzoltók fel vonulása a Kossuth­utcán keresztül, két banda játszotta a marsot. Óriási közönség gyűlt össze a tanintézet előtt, ugy annyira, hogy az egész szabad teret elfog­lalták. Tüzoltóiuk a helyszínre sietve teljes fel­szerelésükkel rohamot intéztek a mintegy égő intézet ellen ; hatalmas vízsugár repült csakha­mar ki a csövekből, megáztatva a közeli épü­letek tetőit, nemkülönben a közönséget is kissé felfrissitó ! A gj'akorlatou képviselve voltak az uro­dalmi tüzoUók is, számszerint 20 an, karjukon a Festetics grófék színeit viselő jel vénnyel díszítve. Kár, hogy a kellő intézkedések hiányában ezek­nek a harcra kész tűzoltóknak a gyakorlatot tétlenül kellett végignézniük. A gyakorlatok végeztével zeneszóval vo­nultak a Balatoupartra, hol megkezdődött a népünnepély. Először csak gyéren jött a közön­ség, majd mindig nagyobb tömegekben érkezett a Hullám elé, hol megkezdődött a konfetti csata, mely alatt a tűzoltó bandák felváltva szebbnél­szebb magyar nótákat játszottak, mire aztán a jókedvű nép táncra kerekedett. Majd trombitaszó hivta össze a közönsé­get s megkezdődött a sorsjáték. A szép nyere­ménytárgyak ingerlik a jatékosokat, vesznek ro^g egy csomó sorsjegyet, de már 10—20-at pár krajcárért, miuek darabjáért előbb 20 fillért adtak. A konfetti osata azért még folyik, sőt megujult erővel, hevesebb lesz a támadás s a vig nevető gyakran elnyomja még a nyerő szá­mok kikiáltójának hangját is. Nemsokára megkezdődik a világposta. A szerelmes ifjú nagy csomó levelezőlapot küld ideáljának ; izgatottan várják az eredményt. Vajon kinek lesz legtöbb, ki nyeri meg az első dijat ? Késő este hirdetik ki az eredményt, mely Frankó Rózsi kisasszonynak juttatta a szép doboz levélpapírt. Nemsokára meggyújtották a lampionokat, a parton s a sportkedvelő közönség csónakokba szállt, s messziről hallgatta a zenét, nézve a nyüzsgő tömeget. Majd papirléghajók emelked­tek a levegőbe s elszálltak messzire a Balaton fölött. A derék tűzoltók elvégezvén munkájukat, felmentek egy-egy pohár sörre a Hullám terra­szára, hol Ziolnay bandája mullattatta a ven­dégeket. Esti tíz órakor a nagyterembe vonult a mulatni vágyó fiatalság s megkezdődött, a tüzes tánc. F0I31 egész reggelig, semmi nem lohasz­totta le a jókedvet — a négyeseket 40 pár táncolta. A tiszta jövödelem 50 korona. Fürdőélet. Keszthely. Szent István napja nemcsak a jó algyenesiekre hozott szomorú napokat a sűrűn hullott jégcfővel, hanem a fürdőző publikum kedvére is lehetőleg hatott,. Nem is csoda ! Hisz a inult hét 21-ike óta valóságos őszies hűvös idö ütött be. Természetesen az elmaradhatatlan Orkánnal ! Ami ssak segítette a hőmérséklet alá, szállását. Őszi kabát, köpeny igy kelendőségnek örvendett, kinek is 'eti volna kedve fürdőzni a — köpönyegben. A bét utolsó napjaiban az idö ismét jobbra fordult s ezzel visszatért a fürdő zési kedv 70° viz és 18-19° melegben. Ez a hét, különben is a kicsinyek hete volt lent a fürdőtelepen. Volt gyermekszinház és gyermek mulatság, melyen természeteseu a felnőtt s öreg gyerekek mulattak legnagyobba'. Beütött a népvándorlás is. Fürdővendé­geink száma mult héttel is apadt. Fürdői nép­mozgalmi statisztikánkat jövő számunkban kö­Balaton-Füreden fényesen ülte meg a fürdő közönsége a szent király napját. Áz ünuepség — amint levelezőnk irja — a fürdő kápolnájá­ban tartott énekes misével vette kezdetét, me­lyet Halbik Ciprián tihanyi apát celebrált, Nagy Mariska k. a. pedig régi magyar egyházi éneket adott elő Nagy Ilonka k. a. orgona kísérete mellett. Este fényes kivilágítás ós tűzijáték fe­jezte be az ünnepet. A meszes-györki fürdővendégek e hó 20-án ismét igen sikerült mulatságos est.élyt rendeztek. Az estélyt mozsarak durrogása hirdette és gu­lyás vacsorával vette kezdetét,. Vacsora alatt cigányzene, játék és Rothmájer István igen si­került tűzijátéka gyönyörködtette a közönséget, mely után táncra perdült a mulatók ifja, örege s járták kivilágos virradtig. A mulatsápon részt vettek az összes fürdővendégek ós a falubeliek legnagyobb része. Keszthelyi levél Zah-Egerszegröl. Tűzoltók, körjegyzők gyű­lése. Hangulat. Kaland. Ama­zon. Hullám. Bankett. Palota. Iskola. Muzeuin s a város ne­vezetességei. Mi a legnevwe­tesebb ? stb. — Igen tisztelt Szerkesztő Ur ! Azt, mondta, iiogy ii^'am le a hangulatot. Azt, a melyiket Keszthelyen kaptam. Leirom. Még pedig jobb a »Balatonvidék*-be irni, mert az ón lapomat, a »Magyar Paizs*-t Keszthelyen a kutya sem olvassa! Leirom tehát. Ámbár nem nagyon nevezetes. Voltam ón már városokban, hol részint mólj'eu lecsüggesztett lővel jártam, részint az eget akartam szántani az orrommal. Keszthelyen higgadtak az emberek. En is as voltam. Hja ! ilyen az idő. Szük volt az aratás. Nagy az adó. Es sok. Különben ez is hangulat. De nem elég költői. Egyetlen másodpercem volt, mely igazi hangulatba ringatott az éji homály­ban a Balaton partján. Ebből is felriasztott — de ám hunefutabb hangulatba kergetett egy fürdővendég. Tudakolja meg, kicsoda ? Agyon dobált holmi papirszeletkékkel.Konfettinek mond­ják. Csak bámultam, mint bornyu az uj kapun. A Balaton locsosantott rá egyet-eg3'et, mintha hangosan mosolygott volna s azt mondta volna rám : Marha ! A fürdő vendég azt gondolta, hogy a bulgár fejedelem vagyok, mert ám kiaranyzsi­nórozott egyenruhában valók. Pedig lehettem volna csizmadia is, mert csak tűzoltó ruhában valók. Nos hát, most jövök rá a históriára. Mit kerestem Keszthelyen? Tűzoltó-gyűlés volt. Me­gyei szövetségi gyűlés. Zúgott bele a város bét napig. A megyei körjegyzők is itt gyűléseztek, kik többnyire tűzoltók is, tehát egy csapásra két legye f ütöttek. S a város egyszerre két egy­letet nyelt magába, de nem ette meg őket, sem nem dobta ki. Valamiképen Jónás kivágta volt magát a cetbalból, azonképen stb. . . . Szóval a tűzoltók a szelid és szolid nyájas és nyugodt, bö cs ós bizalomgerjesztő elnökük­kel azon tanácskoztak : miért oly népszerűtlen a tűzoltói intézmény ? A körjegyzők pedig okos és izgalmas elnökükkel azon csudálkoztak, hogy a gulya ménes delelésének időpontját nem ők tar.ozuak kiszabni s megjelenteni a birónak, a szolgabiróuak, a tiszttartónak, a csendőrnek, a papnak, az alispánnak és a miniszternek. Mert egyebet Ők tartozual megtenni. De ne gondolja a szerkesztő ur, hogy ezek­nél a gyűléseknél nem többet ér a bankett. Igy teremtette az Isten a magyart. »Ndgyot, iszik a hazáért s telsivit.« Jámbor óhajtását, idefüzi a jámbor Vörösmarty : »Csakhogy tenne is már egyszer valamit.« De hiszen tettünk is. Emeltük a közgazdaságot — az Amazonban és a Hullám­ban. Tetszik tudni : elmentünk százan Készt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom