Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1901-11-03 / 44. szám

4 BALATON VIÜEK 1901. november Darnay muzeum Sümegen. Bronz üstök a liallstatti korból. A hallstatti őstemelőből kiásott sirmellékletek között, (me­lyek Bécsben a „Naturhistorische" muzeumba vaunak elhelyezve) legbecsesebbek a tróbelt bronzlemezböl készült edények, melyek kora megelőzi a Krisztus előtti ezredév közepét. Ilyen bronzedények legnagyobb ritkaságszámba mennek hazai leleteink között. A kurdi bronz erisztákon kívül, melyek a nemzeti muzeumbau vannak elhelyezve, legbecsesebbek azon föltűnő nagyméretű bronzedények, melyeket Darnay Kálmán sümegi-Újhegyen lelt A két bronzüst mintegy 2 m. mélységben egymás mellett fenékkel fölfelé feküdt. A bronzedéuyek mindegyike két stilizált füllel van ellátva, melyek e kort jel­lemfő keresztalaku fültartókon csüngnek. Az edények, mint azt alakjuk után következtetni 1. Let, nem voltak függő edények, mert ezek rendesen kallantyuval vannak ellátva, hanem 3 lábu tripos szerű állványon alkalmaztattak. Az edénypár bárom gyürü alakú lemezből készült, melyek egymáshoz aklaszegekkel lettek megerő­sítve. A két bronzüst a legnagyobb, melyeket eddig hazánkban leltek; egyik 60, a másik 70 liter űrtartalommal bir hozzávetőleg. A bronz­üstök ii kelta invázió idejében, Krisztus előtti ezredév közepén kerültek a földbe, melyeket mint félve őrzött kincset az itt élt őslakók rej­tettek el a félelmes ellenség elől. Van a Darnay múzeumnak ezen kívül még négy becses bronz­edénye, melyek legérdekesebbje a szépen ékí­tett somlyói függő edény, mely egy liallstatti csontvázsirból került a muzeumba. A másik 2 kisebb brouzedényt somlyói kurgán szolgáltatta. A negyedik legkisebb brouzedény összetörve a kisapáti bronzkincscsel jött felszínre. Heti szaporulat. A heti szaporulat legbecse­sebb darabja a Csabrendeken lelt bronz sisak, sajnálatos azonban azon körülmény, hogy a si­saknak csak a felső csucsrészletét emelte ki a találó a földből, az elszakadt bronzlemezből ké­szült süveg alakot a földbe hagyta, jólehet a terület mái' szőlővel be van ültetve, Darnay mégis minden lehetőt el fog követni, hogy a sisak alsó része is előkerüljön. Az őskori cso­poit még néhéuy kőbalta, éllel és egy nyéllyu­kas kőfejszével szaporodott somlyói östelepről. Dabroiicról 1 drb népváudorláskoi i ezüst gy ürüt, egy hajtolt élő vaskést, 2 drb régi pénzt hoz­tak. Sziilcipárol egy darab 10 ft. ágyúgolyót. Csabrendekről 9 darab különféle római pénzt, Ukkról szép díszítésű réz juhász fokost, Galsá­ról több kisebb igényű régi pénzt és néhány Kossuth baukót, közötte egy ritkább 1849-ben kiadott 2 forintost, melyen Kossuth Lajos mint az ország kormányzója szerepel. A heti szapo­rulatot még pár régi okmány, közötte Brunner család IV. Károly által aláirt függő pecsétes nemesi levele egészíti ki. HIRE K. — Vaszary Kolos bíboros hercegprímást — amint mult számunkban említettük — jubileuma alkalmából a városkép viselőtestülete, minden egye­sület és sok magán ember is üdvözölte. Ezek kö­zül az üdvözletek közül különösen kiemeljük azt a feliratot, melyet Dunst Ferenc dr. apát­plébános küldött a plebáuiabeli Livek nevében. Szövege a következő: Főmagasságu Bibornok Herceg-Prímás! Ma, midőn Főmagasságod hálával és megnyugvás­sal a Gondviselés kikutathatlan rendje és akarata iránt csendes imáival ünnepli a királyi kegy 10-ik évfordulóját ; — nekünk, keszthelyi kath. híveknek i s melegebben dobog fel szivünk, mert érezzük, hogy a mint Főmagasságodban részt kaptunk a Gondvise­lés ajándékából — részt kell adnunk ma a hálából és imádságból is. Es ennek kifejezésével járulunk ma magas szine elé. ígérjük, hogy hiven Istenhez és hazához akarjuk szolgálni az élet nagy kötelességét. Annak nyomán járva ki egy nemzetnek bontotta ki az összetartás, hit­béke és hazaszeretet zászlaját; — kinek lelke bele­forrt templomunk glóriájába ugy mint a felsegített szegény életmentő kenyerébe; — kinek emlékén vá­rosunk messze jövőjének késő nemzedéke is utat, vi­lágosságot, erőt talál az élet munkájához; — ki nekünk örök példánk és soha el nem muló védő szel­lemünk ! — A kinek áldás kél minden _ nyomán. — Azt áldással kiséri egy egész nemzet. Es ezt az áldást hallgassa meg a nemzetek mindenható Ura ! Istene! Ezért imádkozik ma Keszthely város kathol. kö­zönsége ! Az üdvözlő feliratra Oemineut.iája meleg hiingu levélben válaszolt. Ugyanezt, tette a vá­rosban fenálló egyesületekkel és a várossal is, melyek feliratilag üdvözölték. — Halottak napja. Tegnap volt, H kegyelet ünnepe, melynek szép, derült, előestéjén, Minden­szentek estéjén meghatóan nyilvánult a kedves elkőltözöttek iránt a sirontulra átható szeretet. Tömegesen zarándokoltak' oda a gyászos sír­kertbe s borultak le a sírra, melyben afeledhet­len halottak porai nyugszanak. Röpke ima s egy-egy köuy segítettek ft szívből bánkódó ke­sergők bánatán s megenyhülve távoztak a sír­kertből a hivő lelkek azzal a tudattal, hogy ke­gyeletük nyilvánításával igaz kötelességet, telje­sítettek. Testületileg vonultak ki a temetőbe az ipartestület s a gazdasági tanintézet, hallgatói. — Az Ipartestület testületileg vonult ki a te­metőbe, hogy a szegény iparosok halhatatlan jótevőinek s Vaszary hercegprímás szüleinek sír­ján lerója a kegyelet adóját. Ez alkalommal a ,,Keszthelyi Iparosok Dalköre" Garay Sándor karnagy vezetése alatt, megható gyászdalokat, adott elö Uuterberger Ferenc, Kern Rezső s a hercegprimás szüleinek sírján. Ez után a Dalkör b. e. Molnár Jánosnak, a kitűnő zongora virtu­óznak sírjához ment, hol egykori kedves kar­nagya iránt érzett örök háláját és szeretetét egy szivreható gyászénekkel fejezte ki, melyre a Dal­kört még a boldogult tanította be. — Katonai eskütétel. Nov. hó 1-én, Min­denszentek ünnepén volt, a honvéd újoncok ün­nepélyes eskütétele a kaszárnya udvarán. Reg­gel 8 órakor szent, mise után a huszárok tiszt­jeik vezénylete alatt, négyszögben állot­tak fel. Középen volt, az asztal, melyen két száll gyertya közt, állott, a feszület. Az újoncokhoz Németh János segédlelkész intézett egyházi szt,. beszédet, az eskü szentségéről, Isten, király és hazaszeretetre buzdítva őket,. Ezután követke­zett az ünnepélyes eskü. Kerekes Endre főhad­nagy olvasta fel az eskümintát, mely szeriut az újoncok esküdtek. Eskü után Tantossy Sándor százados lelke-ilö beszédben buzdította katonáit, katouai kötelességeik hü és lelkiismeretes telje sitésére. Majd a jó kaioua szolgálali érdemeit méltatva, Váradi Ferenc őrmesternek 12 éves szolgálati érdemei elismeréseül a szolgálati érmet mellére tűzte. — Megyebizottsági tagok A zalaniibályfai kerületben október 28-áu ejtették meg a bizott­sági tagok választását. Megválasztották Hayden Sándort, Lohonyai Eleket ós Gyarmathy Já­nost. f Bock JanOS nyűg. állami vasúti felügyelő, a Ferenc József rend lovagja, tegnap délután 1 órakor hosszas szenvedés után 63 éves korában meghalt. Temetése hétfőn délután 4 órakor lesz. A megboldogult 3 évvel ezelőtt vonult nyugalomba, s azóta városunkban minden kul­turális egyesületet melegen támogatott. A gyászba borult családnak a goud'viselő Isten legyen ke­gyes vigasztalója ! — Az Örökimádás templomára a mult va­sárnapon dr. Csanády Gusztávué úrnő buzgól­kodása folytán gyűjtést rendeztek. A nemes szívű úrnőnek e kegyeletes munkában segélyére vol­tak kedves leányai, továbbá Stieder Kálmánné úrnő és Lehrmau Laura k. a. A gyűjtés 22 K.-át eredményezett, melyet rendeltetési helyére már el is küldöttek. — Halálozás. Zalavármegyének régi, tekin­télyes és elterjedt családaiból egy oszlopos tag szállt sírba Skublics Jenő halálával, miről a kö­vetkező gyászjelentést adták ki : Ozv. Skublics Jenöné szül. Spelletich Paula ; gyermekei Celine férjezett Barthelmes Valterné ; Gizella ; Margit férjezett Marton Lászlóné, ennek gyermekei Ilona és Margit ; Lenke és Irma fájdalmas szívvel je­lentik a felejthetetlen jó férj-, atya-, illetőleg nagyatyának besenyő- és velekei Skublics Jenő­nek Zalavármegys törvényhatósági és közigaz­gatási bizottsági tagjának, megyei szabadelvű párt elnökének folyó hó 27-én, élehe 63-ik, bal­dog házassága 29-ik évében hosszú szenvedés után történt, gyászos elhunytát. A boldogult földi maradványai e hó 29-én délelőtt 10 órakor fog­nak a zalaegerszegi városi sírkertbe örök nyuga­lomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseá do­zat, H boldogult lelkiüdvéért folyó évi október hó 30 án délelőtt 9 órakor fog a helyb-li plébá­nia templomban az Urnák bemutnUatui. Zala­egerszeg, 1901. évi október hó 27. Áldás és béke mindnyájunk által szerelett, hamvaira ! — Kinevezés. A m. kir. belügy miniszter Krasovecz Ignác dr. tb. in. fő- és Csáktornyái járás-orvost az országos közegészségügyi tanácj rendkívüli tagjává ujabbi 6 évre kiuevezte. — Egyházmegyei hirek. Schmidt Antal ideigl. lelkész helyettes a, szent.jáli p'ébánia javadalmat elnyeri e. — Zsinati vizsgálatot tettek jeles eredménnyel: Schermann József kapuvári hitoktató és Hajós Endre barcsi káplán ; egy­szerű sikerrel : Rácz Béla sámsoni, Magyaríts István osicsói és Zöld István pápa-teszéri káp­lánok. — Katonai előléptetés. Madarász Elemér honvéd-huszár főhadnagyot másodosztályú szá­zadossá nevezték ki. A kitüntetett tisztet Őszinte szivből üdvözöljük ! — A kir. gazdasági tanintézet látogatott­ságának statisztikaja. A beiratások a helybeli gazdasági lati intézeten végleg befejeztetvén, a három évfolyamba összesen 155 hallgató lépett; a legmagasabb létszám, melyet, a tanintézet fenállása óla eléri; nem lesz érdekteleu ez alka­lomból a tanint,ezet. frequeut, iájára vonatkozó néhány adatot, bemutatni. Az 1865/6. tanévben a tanítást 58 hallgatóval kezdték meg, a reá következő évben beirat kozol t, I. éves 48, II. éves 46, tehát a•/ első kél, teljes évfolyamnak létszáma 94-et tett ki, mely 1867/8-ban 101-re, 1868/9-ben 135-re emelkedett és i869/70-ben meg 102 volt, azután 100-on alul sülyedvén, • csak tíz év múlva, az az 1879/80-ban tudott, ismét 110 re felkapaszkodni (e t.iz évi időszakba esik a tauiutézet újjászervezése): 1888/1-b u 90 volt. a létszám, 1881/2—1888/9. tanévekben 112—136 között ingadozott, a reá következett, három tanévben 99, 93, 94 re sülyedt, 1892/3. tanévben ismét 100-ra emelkedett, 1896/7-ig 100—127 között váltakozott, 1897/98-ban 94-re szállt le és azóta mindig 100-on fölül maradt, mig a jelen 1901/2. lenévben az eddigi legmagasabb létszámot, a 155 érte el. A tanintézet fenállá­sának 37 tanéve alatl 22 tanévben a latszám 100-ou felül volt s csak 15 tanévben azon alul, de mindig közel a 100 hoz, mi a mellett tanúsko­dik, hogy tanintézetüuk oly biztos aiapokra van fektetve, hogy még nagyobb megrázkód­tatások sem voltak képesek látogatottságának kedvező voltát tartósan befolyásolni. A »Geor­gicom frequentiája 112 hallgatóval érte el az 1845/6-iki tanévben a legmagasabb létszámot. — A gazdászok kegyelete. A gazd. tanin­tézet hallgatóságát kivezette halottak estéjén az emlékezés a sirok élettelen hangjai közé, hol a „bánatos ciprusnak sárgul lombozatja" s hol „egymást ölelve, vigasztalón s vigxszra lelve, bolyong a gyász s a kegyelet." Elvezette oda, hol társaik hervadó virág közt, hideg rögök alatt örökre pihennek. Körülvették a sirhantokat, me­lyek alatt porlad a szülök reménye : volt pálya­társaik, a kikel, azon eszme vezérelte, mint őket, kik ép oly reménnyel várták a szép jövőt, a mi­kép ők várják. Garay karmester vezetése alatt elénekelték Seyler „Jaj be bús e sirhalom 1' kez­detű dalát, mely után Rátkay István III. éves hallgató mondott gyászbeszédet a távollevő ifj. elnök helyett. Rát.kaynak mély érzéssel, szónoki tehetséggel előadott beszéde után Bizi bandája játszott el két bánatos dalt. Eckhardt, „A teme­tőben" kezdetű dalával zárta be az ünnepélyt az intézeti dalárda. — A kegyelet ünnepe Sümegen. A halottak napja: a föltámadás napja. Nem kelnek ki ugyan koporsóikból a halottak, ott, alusszák siri álmukat, de életre támadnak a szivekben : életre kelti a szeretet és hála föllobogó lángja. Es megjelennek lelki szemünk előtt az elhunyt kedvesek, az Istenhez visszaszállt nagyok, akik­nek meggyujtjuk a kegyelet lángját. Es a meg­jelent alakok szólnak hozzánk, megihletik lel­künket a nemesre, jóra buzdítják szivünket. Igy idézi vissza évről évre a sümegi reáliskola tanári kara az ottani temetőben nyugvó két nagy ember alakját : Kisfaludy Sándorét és Ra­mazetter Vincéét, a megemlékezés kegyeletes tényével állítva őket példaképül az ifjúság elé. Mindenszentek ünnepén fekete zászló alatt vo­nultak ki a növendékek a tanári kar vezetése alatt Kisfaludy Sírjához. Itt Wiesinger Károly I tanár vezetésével előadták a Szózatot s ennek

Next

/
Oldalképek
Tartalom