Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1901-10-27 / 43. szám
V. évfolyam. Keszthely, 1901. október 27. 43. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Megjelenik hetenUint egyszer: viiNiirnnii. SZERKESZTŐSÉG i.A PTUIi A.l 1 >0NOS ES A SZERKESZTŐSÉG. ElOliíetesI arak t KIADÓHIVATAL a volt gazd. tanintézet ópUletében. KH1.I0I.ÖS S/.KIÍKKSZTÖ fcgdaz Jtre II) hnronn Kéziratokat, a szerkesztőnél oimére, pénzesutalványokat. hirdetési megbízásokat és reklamációkat, a kiadóhivatalhoz kérünk. BONTZ JÓZSEF. Nőt!) n egyen Kéziratokat, a szerkesztőnél oimére, pénzesutalványokat. hirdetési megbízásokat és reklamációkat, a kiadóhivatalhoz kérünk. KIADÓ S UJA NSZK Y JÓZSEF. Nőt!) n egyen Hylllíer iietilsoiH alku tierint. Kéziratokat nem nílunli vmaza —•— J Szőlőtermelés és boreladás. Szüretünk véget ért. Gazdáink meg lehetnek vele elégedve. Ha minőség dolgában nem is üti meg a tavai termett remek borok értékét, mennyiségre nézve meghaladja a tavali jó ^termést is. Ezzel azok a szőlőtőkék megmutatták, hogy érdemes dolog a velők való fáradozás : dúsan fizetik vissza a rájok áldozott munkát, fáradtságot és költséget. Mert a szőlőmivelés sok fáradtságba és költségbe kerül. Szinte megváltozott a szőlőkultúra rendje. A sokféle baj ellen való védekezés, minő a szénkénegezés, a permetezés és a porozás sok munkát és pénzt emésztenek föl. E mellett a szőlő sok trágyát és intenzivebb megmunkálást kiván mint annak előtte. Az amerikaival váló telepítés pedig szintén oly költséges, hogy csakis jobbmódu gazda merészkedik belekapni. Mindazáltal fontos érdekek parancsolják, hogy azokat az istenadta tőkéket szerető gonddal ápolgassa a gazda. Fontos nemzetgazdasági és egyéni érdekek ezek. Hisz egy hold szőlő ma is annyi jövödelmet produkál mint öt hold, búzával bevetett szántóföld. Szükséges tehát, hogy meglevő szőlőinket mindenáron megtartsuk, az elpusztultakat ujjá alakítsuk, sőt az eddig parlag területeket, a melyek egy fillér jövödelmet sem hajtottak, szintén szőlőkultúra alá vonjuk. Hogy azonban azt tehessük, elkerülhetetlenül szükséges, hogy a szőlőterületek biztos jövödelmét megtartsuk. Mert csakis igy lesz a gazdának pénze, ereje és kedve a szőlőmiveléshez. Ezt pedig csakis megfelelő borárak segítségével érjük el. Rajta kell tehát lennie minden illetékes tén} Tezőnek, hogy országszerte tisztes borárakat biztosítsanak a szőlősgazdáknak. Ebben a törekvésben az első tenni való, hogy az olasz bor hatalmas versenyétől hazai borainkat megmentsék. Ez a kötelesség a kormányra vár. Hallgassa meg azt az általánosan hangzott óhajtást, a mely már a mult években szerte az országban tartott népgyűléseken oly impozánsan nyilatkozott meg a emelje föl az olasz borok vámját a mostani 3 frt 20 krról a kért 40 koronára. Csak ezzel lehet gátat vetni az olasz borok beözönlésének, elejét venni sokféle svindlerségnek, a mit az olasz borok cégére alatt a hazai borok végtelen kárára űznek. Midőn az olaszborok beözönlésének gátat emelnek majd, egyszersmind arról is kell gondoskodni, hogy az Ausztriában különösen Triesztben pancsolt vagy gyártott boroknak szintén gát vettessék. Ez ellen a közös vámterületen semmiféle vámemeléssel segíteni nem lehet. Van azonban a védelemnek egy másik, ha nem is oly hathatós módja : szox-galmazza kormányunk, hogy Ausztriában a mienkhez hasonló szigorúságú bortörvényt hozzanak és sújtsanak le drákói szigorral a borgyártókra ott is. Ezzel lesz csak elkerülhető, hogy Ausztria mesterséges A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Semper idem. lavasznak virága, nyárnak heve van, Csak az őszi tájik hűs, virágtalan, S vagyok dalolója mégis csak az ősznek, A hervatag ősznek. Tavaszé az ábránd, nyáré szerelem, Ifjvság, bohóság : az üdv ott terem. S vagyok dalolója mégis csak az ősznek, A borongós ősznek. Jaj annak a szívnek, melynek nincs nyara, S melynek a tavaszból nem volt sugara. S vagyok dalolója mégis csak az ősznek, A fájdalmas ősznek. A tavasz a nyárral gyorsan tova száll, De a hervadás az mindig visszafáj, Vagyok dalolója tán ezért az ősznek, Visszafájó ősznek.. . Kara Jenő. A sírhalmok ünnepén. Irta : Téezely János. A természet, érkező halála előre küldi fagyos leheletét. A mikor az ősz lehullatja a fák elsárgult leveleit s a dér fehér zománcoal vonja be az avar füvet, a közelgő tél előpostáiként fütyölnek a szelek s minden az elmúlásra emlékeztet : megjön a halottak napja. Minő csodálatos egy Ünnep e*. ! Mig a természet zajtalanul végzi ag enyészet munkáját, egy élő tiltakozássá válik a temető. Tiltakozássá minden ellen, a mi enyészet. A virág és koszorú a sírhantok fölött : a tavasz tiltakozása a tél ellen ; az élők sokaságának hullámzása : tiltakozása az életnek a halál ellen s az estefelé minden sir fölött felgyuladó lángok : tiltakozása a fénynek a sötétség, a nappalnak az éjszaka ellen . . . Mennyi költészet van e tiltakozásban ! Ah, azért a tél mégis megjő, mi pedig mindnyájan oda fogunk térni a osendes sírhalmok közé. De jól esik, ha ez csak költészet is. Örömmel engedjük át magunkat az illúziónak, bár tudjuk, hogy ez csak képzelet , . . A temető megnépesül látogatókkal, az esthomályban felgyúlnak a mécsek s lámpák ezrei, a sírkert hervadását friss koszorúk sokasága takarja el s a szivekben feldobogó emlékezet, a szemekben c&illogó könyek s az ajkakon a szeretet susogó hangjai, mind azt mondják, hogy az elköltözöttek kópét megőrizte a hűség s a halottak álma fölött a kegyelet nem szűnt meg virrasztani. . . . A kegyelet az emberi lélek legmagasztosabb tulajdonsága s nincs megbatóbb, mint midőn a pezsgő élet elzarándokol az ismeretlen túlvilág előcsarnokába: a sirkerthe, leróni azon egyetlen adót, mellyel elhunyt szeretteinek tartozik. A kegyelet üli ma ünnepét. Egy napra, egy rövid napra kiszorul emlékezetünkből minden egyéb,|szcmeink a hantok felé fordulnak, melyek reményünk, tiszteletünk, vonzalmunk, vagy szerelmünk tárgyát födik. Meglátogatjuk az örökbókóben nyugvó szülőt, gyermeket, nőt, férjet, rokont, vagy barátot s lelkünk az emlékezet vezérfonalán visszamegy a válás pillanatáig, melynek emléke addig él szivünkben, mig dobogni meg nem szűnik. . . Az alatt az idő alatt, melyet a szivünkhöt nőtt göröngyhalom mellett töltünk : emlékeke-