Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 27-52. szám)
1901-10-06 / 40. szám
3 BALATON VIDICK 1901. októbe r 6. önönmagunk festjük. Föl tehát munkára ! Nem kényszerűség hurcolt ide minket, hanem pályaválasztásunk vezérelt s nem erőszak hatalma, hanem ismeretek utáu való törekvésünk marasztal. Tetteket kiváu ma hazánk a nemzet virágától, az ifjúságtól. Hazafias kötelességünk tehát a munka. S minden jó hazafi, minden becsületes polgár ott ós ugy szolgálja hónát, a hol és mely téren azt bizonyos haszonnal teheti. Nem azt válogatja : miképen, de siet, hogy a mint lehet, szolgálhassa. (K. Tóth K. Jellem.) Reánk az életben egy major lakossága figyel, tőlünk várva, hogy útbaigazítsuk, ha téved ; vezéreljük, ha halad ; bátoritsuk, ha csügged ; vigasztalhatjuk, ha szenved. Lelkiismeretesen készüljünk hát az életben ránk váró munkára ! Tegyük sajátunkká azon ismereteket, melyekre szükségünk lesz a jövőben! „De mivel jobbról-balról könnyebb örömökre hívogat az ifjú élet ezerféle csábítása, legtisztább lelkesedésünk is ki van téve a laukadás veszélyének. Ilyenkor tartsa fönn törekvésünk erejét a lelkiismeret, tüzeljen önmegtagadó munkára az a gondolat, hogy tudásunk minden hiányossága működésünk gyarlóságában fog megjelenni, kárt okozva nem csak nekünk, hanem mindazoknak, a kiknek boldogulását a Gondviselés bármi részben a mi kezünkre bízta." (Apponyi Albert gr.) Munkálkodásban kifáradt szellemi erőnknek megújítása végett szórakozásra van szükségünk. Szórakozás a munka eszköze ! Felüditi a szellemet, derült kedélyt, megelégedést, lelki nyugalmat szül. De csak akkor, ha férfias meggondoltság, önmérséklet, nyugodt, józan ész rendezi azt. Némelyek állitása szerint bennünket, magyarokat, összes hagyományaink az athletikai gyakorlatokra utalnak, mert őseink mindenkor kedvvel gyakorolták a test- és fegyvergyakorlatokat. /t felső iskolák ifjúsága már követi az ősök nyomait. Mikor csatlakozunk mi hozzájok?! Városunkban sok alkalom szolgál üres időnk kellemes eltöltésére. Karoljuk fel az eddiginél jobban az úszást, csónakázást, korcsolyázást, hozzuk be a sportnak néhány nemét magunk közé ! Ezek nyugodni engedik a szellemet, nagyobbitják munkakedvünket s megkönynyebbül munkánk. Fölöslegessé válik igy az „ördög bibliája" s nem szorulunk a kávéházak füstös levegőjére. Összetartásra, közös támogatásra van szükségünk. Vae soli, jaj az egyedül állónak ! A barátság szelleme legyen a kötelék, mely bennünket egyesit, ez vezessen tetteinkben ! Nézzük el egymás gyarlóságát, fogadjuk szeretettel magunk közé uj kollegáinkat s egyesült erővel működjünk jó hírnevünk megállapításán. Ne feledjük el soha, hogy remények vagyunk. Reményei a szülőknek, reményei a nemzetnek. Szüleink őszülő hajfürtjei, szaporodó életbarázdái mutatják, hogy nehezen várják előmenetelünket. Hazánk a „gyenge nép" vezetésére s társadalma regenerálására hív bennünket. Lesz-e erőnk hozzá? ! Lesz-e gyümölcs a fán ?! „Maiores agitate ! Őseitekre gondoljatok !" Ezzel vezette csatába egy breton vezér hadseregét. Az egyetemi ifjúságra tekintsünk, őket állítsuk fel mintaképünknek a munka aerájában ! Tőlük tanuljunk lelkesedni, dolgozui az eszményért, a magyar hazáért ! Isten áldása kísérje fáradozásunkat ! Szafián Lajos, III. é. gazdász. A gazdasági munkások segélypénztára. — Legújabb beszámoló. — Mikor az év elején az 1900. XVI. t. c. alapján életbe lépett az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegélypénztár ós mikor ez az emberbaráti intézmény megkezdte üdvös működését, mindenfelé igaz örömmel fogadták a magyar gazdasági munkásnak — a föld népének — ezt a leghívebb jó barátját. Az uj törvényt csakhamar elnevezték a szegény ember törvényének, mert a józan magyar munkás gyorsan belátta, hogy ezt a törvényt csakis az ő javára alkották és fölismerte azt is, hogy egyedül ennek a törvénynek köszönheti, hogy most már biztosithatja magát afelől, hogy elöregedésére, munkaképtelensége idejére nem kell koldusbotot fognia. Ez a törvény seukire sem erőszakolja, hogy tagja legyen a segi tó-pénztárnak. Kinek-kinek kényére hagyja, hogy beiratkozik-e vagy nem iratkozik be a segitő-pénztárba. A töryénvhozás bölcsen járt el, a midőn abból indult ki, hogy akarata ellen senkin sem fog az uj törvény segíteni. A józan magyar munkás saját sorsának maga a kovácsa. Nem szereti a minden áron való gyámkodást. Maga akarja megkülönböztetni a jót a rossztól és most is bebizonyította, hogy szívesen sorakozik az egyedül az ö javára életbeléptetett intézmény védszárnyai alá, mert a saját szemével látja, hogy ez az emberbaráti intézmény az ország legtávolibb vidékein is milyen nagy gonddal ápolja ós istápolja azokat a gazdasági munkásokat, kik segélyére szorulnak. A józan magyar munkás igen hamar belátta, hogy a ki tagja a segély pénztárnak, az nyugodtan végezi nehéz munkáját, mert nem gyötri őt az az örökös gond, hogy mi lesz hitvesével, apró gyermekeivel, ha munkabíró karja ellankad és a kasza, kapa kiesik közéből. A segélypónztár nyolc hónapos működése világosan bizonyítja, hogy a föld népét gyakran éri olyan baj, mely őt munkaképtelenné teszi ós gyakran fordulnak elő olyan balesetek, melyek a földniives nép családját örökre megfosztják a kenyérkeresettől. Még csak nyolc hónapja, hogy a segélypénztár hasznos működését megkezdte és már eme rövid idő alatt 430 földmives jutott abba a szomorú helyzetbe, liogy jótéteményét kénytelen volt igéuybe venni. A segélypénztár minden egyes esetben gyorsan gondoskodott a bajba jutott ember gyógykezeléséről és anyagi támogatásáról, hogy betegsége ideje alatt ne legyen kénytelen családjával együtt az irgalom kenyerén tengődni. A beállott baleset 34 földmivelőt megölt. Mind a 'M esetben a család a legnagyobb nyomorban maradt hátra. A segélypénztár központi igazgatósága sürgősen intézte el az özvegyek kórelmét ós minden egyes esetben 400—400 koronát szolgáltatott át a nyomorral küzdő családnak. A beállott baleset a segély-pénztár nyolc tagját a megejtett orvosi vizsgálat szerint, mindenkorra munkaképtelenné tett. Ezekben az esetekben a központi igazgatóság szintén a legméltányosabban és a legnagyobb gyorsasággal intézkedett és ma már mind a ny olc munkaképtelenné vált tag élete fogytáig részesül a törvény által előirt anyagi támogatásban. — reszket az erdő, a levelei zizegnek. Valami sóhaj jár-kel a lombok között ; lalán a fák szerelmi suttogása száll szót az éj titokzatos kietlenjébe. . . . Az összeérő galyak halkan csikorognak, mintha a sirjukba visszatérő szellemek ódon koporsói zárulnának. Bármeunyire erőltessem is szemeimet, — nem tudják azok még legyőzni a vak homályt s nem tudják kivenni az egyes tárgyak körvonalait. A folytonos zizegés, a siró panaszos hang, a gyenge ágak hajladozása különféle képet, nyújtanak felcsigázott, phantasiámuak. Egy odább levő hatalmas jegenye mint, valami óriás ijesztgeti a bámulót s az ide-oda ingó bokor egy keresgélő, hajladozó ember alakjaként rajzolódik a képzelőtehetségbe. Megszólal az erdő kedvenc dalosa, a fülemüle s mint művészileg képzett óuekes vidám trilláival s merészen csapongó áriáival a sziv legérzékenyebb húrjába kap s a földektől ment, ideális világba ragadja lelkemet. Majd ugy sir, ugy zokog, mintha kis szive minden pillanatban meg akarna hasadni a fájdalom terhe alatt,. Hallatára fölszakad a sóhaj az ón keblemből is ós közel vagyok hozzá, hogy vele együtt, keseregjek. De átcsap hirtelen egy vigabb hangulatba s előbbi borongó fájdalom után az érzelmek skáláján gyorsan emelkedve önti ki boldogságtól csordultig telt szive érzéseit,. A kis pajkos bemutatja, hogy tetszése szerint kormányozza az emberi szivet. A gályákon átsuhanó hűvös szellő csókolja arcomat s kíméletlenül hozza vissza barangoló lelkemet, a képzelet csodás világából a földre — a rideg mindeunapisághoz. Érzem, hogy csak a közönséges ember vagyok, parány a nagy mindenséghez képest, de a termószetbeu mégis a legnagyobb, mert gyönyörködni tudok abban, a mi hangosan kiáltja a hitetlen fülébe az Isten nevét. Ismét a .számító ós figyelő vadász va gyok — csupa fül, csupa szem. Hajnalodik. Auróra felteritette már a keleti égboltra bíboros köpeuyót » a eetótség szemmel láthatólag kű/.d a mindinkább előtérbe nyomuló nap arany kévéi elleu. A világosság diadalmasau követi nyomon s már csak a rengetegben folyik a harc, a hol azonban a setét,séget teljesen legyőzni nem tudja. A hosszú várakozás nem hozta meg a gyümölcsét. Felkelek lesőkelyemről s betoló indulva hozzáfogok a cserkészéshez a mely talán eredményesebb lesz. A galy sem recscseuik meg a lábaim alatt, mert a nagy harmat átjárta s igy nesztelenül lephetem meg a külömben óvatos vadat. A kelő nap sugarai táncolnak a lombok nyílásain s gyémánt fénybe vonják a harmatos pókhálót, a melyen a pók idegesen futkos ideoda, hogy a hálón esett hibákat kijavítsa. A szivárváuy ragyogó színeiben tündöklik az erdő lombja s minden ugy néz ki, miutha az éji tündérek kelet drága gyöngyeivel szórták volna tele, vagy mintha a Driádok könycseppjei hullottak volna a fák leveleire. A fölébredt madársereg ujjongva köszönti a kelő napot s pajkos jókedvei kergeti egymást, mint a csintalan gyermekek. Elhagyom a vigságnak tanyáját s beérek a természet nagy templomába — a rengetegbe. Oly nyomott, oly szomorú itt a hangulat, mint a mesebeli gyászoló tündérkirály birodalmában. Lábaim alatt a természet adta moh-szőnyeg s fejem fölött a sürün és magasan összeérő galyak a mennyezetet alkotják. A síri csend s a csak itt-ott gyengén átszűrődő napsugár miatt keletkezett félhomály szent ihlettel tölti el a lelkemet. Mintha a halál országában volnék . , . A lombsusogás, mint tompán búgó orgona zsong a fülembe s ugy érzem, hogy e mystikus homály lakói itt vaunak körülöttem, galyakról-galyakra repülve a szellem szárnyakon. Távol a harkály monoton kópiása hallatszik ; mintha koporsót szegeznének . Minden hang, minden mozdulat élénken > I <keztet az örökkévah - gra. Szeretet,i • zt a hangulatot. Magu .tl ragadja a bilincseitől megszabadult lelket s egy szép eszményi körbe von, a hol megtisztulva a földi szennytől, méltóképen lép oda, a lio' szent minden. Fájna is, ha e helyen kellene kilőni a gyilkos golyót s ha vérrel áztatnám e szűz hajlékát a természetnek. Imbolygó léptekkel hagyom el e helyet, a hol magam is szent félelemmel arra törekedtem, hogy valamiképen meg ne zavarjam a halotti csendet. Minél jobban közeledem a rengeteg szóléhez, annál .ukább tér vissza a vadász-szenvedély, a mely csak ölni kiván, Ismét hallom a madarak vidám énekét s látom újra köztük a mindennapit, az élet, fönntartása érdekében vivott küzdelmet ós hajszát, a melyben az erősebb elnyomja a gyengébbet, hogy biztosítsa faját más elemmel szemben. Vadászat omnak ha anyagi eredménye nincs is, annál többet gyönyörködöM, lelkem ; a mi pedig a vadat illeti, megtalálom még máskor is, ha nem leszek egyébre hangolva, mint vadászásra. Mumus. A legjobb levélpapír, az minden alakban EMKE papír, Sujánszky Józsefnél kapható Keszthelyen.
