Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-06-23 / 25. szám

1801. junius 16. 2 sunk érdekeit és jóhirnevét, hanem az élet és vagyonbiztonságot is veszélyeztetni. A betyárvilágban is ritkaság számba menő ; a magyar faj, jellem és lelkület­hez legkevésbé illő orvtámadások: ab­lakon át lövöldözések, érdemes férfiak ablakainak bezuzása, a családok és véd­telenek békéjének, nyugalmának hábor­gatása, békés polgárok nyilt utcai meg­támadása, életveszélyes fenyegetése utóbbi időben feltűnő gyakran és megdöbbentő vakmerőséggel űzetnek. Mindez orvtá­madók módjára, az éj sötétjének leple alatt. A meg-megujuló bűntények mind­nyájunkat megdöbbentenek, bűnösök pedig nincsenek. Az éj leple takarja, fedi őket) De hiszen mindenütt csak van baj. Ezt elismerjük. De mégis azzal a kü­lönbséggel, hogy mig másutt az ilyen »/>«/'« csak mintegy tünetszerüleg, szór­ványosan jelentkezik, addig nálunk az utóbbi időben a leginfámisabb merény­letek, rendszeresen, majdnem sportsze­rüleg s még mindig felderítetlenül tör­ténhetnek meg. Hányszor ismétlődtek már az ily fajta infamiák ? Meddig fog tartani e tarthatatlan állapot ? Meddig űzhetnek gálád kezek játékot közbiztonságunk­kal ? Kik ezek s merre van hazájuk ? Az adózó polgárság s városunk érdeke és jóhirneve egyaránt követeli, hogy ezek az elfajult állapotok véget érjenek s az élet és vagyonbiztonság a legeré­lyesebben, ha kell, kivételes eszközökkel is megóvassanak. Városunk érdeke és jóhirneve ellen tör az. kí a. közbiztonságot veszélyezteti. Az ilj T merényletek meggátlására a ható­ságnak és polgárságnak egyformán a legerélyesebb intézkedésekkel kell töre­kedni. Ne felejtsük. Kesztheh r fürdőváros. Nagy, szinte erejét meghaladó befekte­tések, építkezések árán emelkedett a Gondviselés jóvoltából erre az irigylésre BALATON VIDÉK méltó rangra ! Saját érdekünk szempont­jából is arra vagyunk utalva, hogy az üdülést, szórakozást s gyógyulástkereső közönséget minél nagyobb számban kö­rünkbe vonzzuk. Fontos érdekünk, hogy fürdővendé­geink körünkben jól is érezzük magukat. Nyugalmukat mi se zavarja meg. Láto­gatásaikat pedig máskorra is biztosítsuk. Ám ezekre legkevésbé sem alkal­masak a nap-nap után ismétlődő csend­háboritások, utcai rakoncátlankodások s bűntények. Minő fogalmat alkot ma­gának közállapotainkról az a. fürdőre készülő vidéki közönség, mely a napi­lapok hasábjain a legkiszinezettebb tu­dósításokat kénytelen olvasni: utcai lö­völdözések, ablakzuzások stb. e fajta kihágásokról ? Vájjon ily körülmények­közt nem vagyunk-e kitéve annak az eshetőségnek, hogy a közönség városunk helyett más irányba veszi útját ? Mér­hetetlen kárára városunknak s tiszte­letreméltó közönségének. Ugy rémlik előttünk, hogy pár év óta; mintha szem­látomást csökkenne fürdőközönségünk érdeklődése és száma is ! Csak a kedve­zőtlen időjárásnak tulajdonítsuk e tüne­tet ? Vagy más okoknak is ? A fennebb elősorolt kihágások mindenesetre figye­lemre méltó okok ! Ha valahol — ugy-e fürdővárosban kell a legpedánsabb rendnek uralkodni. De akkor mit szóljunk azokról az ékte­len kurjongatásokról, melyeket nemcsak a város Hajdu-utcáján Ües több mellék­utcáján, sőt magában a balatoni park­ban is közönséges facérok annvi virtus­sal megcselekednek ? Ugvan csak erős hallóérzékkel legyen megáldva az a bol­dog halandó, kinek dobhártyáját e fül­siketítő hangok szét nem repesztik. Mit szól a közönség azokról a nem éppen épületés pásztorórákról, melyeket kétes existentiáju Don Zsuánok szeme láttára, a park lombos cserjéi között rendeznek ? A déli órák általában a pihenés és megrendíthetne, szeliden és komolyau megállt. Vele jöttek kísérői is : jobbján kisded, nyájas alakban hófehéren az Ártatlansága ennek nyom­dokán, hü követ,ői: a csendes kis Öröm s az égi Vidámság, Balján áll!, bokáig letakarva a tiszt,a Szemérem s mellette fejét lehajtva a díszes Alázat, (mert, van dísztelen is). Megjelent a nemes Adakozás, átölelve tartotta a Hála, mindkettő szemében köny ragyogott. Jött a tet.szös Mérséklet, is — ás noha sok minden kényére volna, csak keveset vett el rendes szükségletére magának. >Jött az Igazság is, megnyílt, tündökletes arccal, tiszta világánál kiderültek az éjjeli tájaki — mondja a költő. Továbbá a nemes Engedelmesség, a megnyugvó, békés Egyezség, a csinos Takarókosság. a harci vitézség ós a többi jeles Jóság mind megfelelő képben sereglettek elö. Végül jött mindnyájuk őre a jó Foglalatosság ós goudos munkával járt tétova közöttük, — majd a csendes kis öröm ós az égi vidámság lengték át a jeles Er­kölcsök sorait s velük egybevegyül vén nyájas enyelgés közt édes játékokat űztek. »Jö vala ellenben a Bűnök serege és or­dítva áll a puszta vidéken«. — Tolja elől iszo­nyú képét a Gonoszság, kíséretében vaunak rögzött Korhelj'ség, a buta Vesztegetés, Vissza­vonás, álmatlan képpel, kenyerét is megvonva magától, rongyosan ós renyhén a Fösvénység. Kaján szemeit mások kincsére meresztve, nyug­talan elmével jött az Irigység, nyomában a kába. Hazugság. A Mórtókletlenség is jött nyö­szörögve és nyavalyás tetemét ájultan rakta le. Utána szállott a gyáva Kevélység. Igy a Vétkeknek minden csodája együtt volt. A Zabo­látlauság járt-kelt ragadozva közöttük s össze­,. 4É, nyugalom ideje szokott lenni: fürdőven­dégeknél, polgároknál, munkásnál egya­ránt. Es hányszor zavarja meg épp a pihenés idejét a verkli rikácsoló hangja? Kintornások, közönséges kinéserek, csepű­rágók egész raja járja nem egyszer ut­cáinkat. Házról, házra, ajtóról ajtóra zavarognak ! Honnan jöttek, merre van hazájuk, ki tudná megmondani ? De azért szabadon kintornáznak, és kunyo­rálnak. Anynyi azonban bizonyos, hogy a közbiztonságnak sohasem lehettek osz­lopos tagjai. A közbizonytalanság kevésbé tiszte­letreméltó csoportjához csatlakoznak még a sokszor hetekig városunk körül sáto­rozó cigányok is. Egész napokban ost­romolják városi és vidéki közönségünket. Hogy pedig cigány karavánjaink sem valami különös előharcosai és védői a közbiztonságnak ; elég legyen utalni a mult heti polgárvárosi cigány csetepa­téra. A bűnügyi krónika pedig nem egy megdöbbentő bűntényt jegyzett fel, melynek hősei kóborló oláh cigányok voltak. Csak saját felelősségét ós munkáját könnyíti meg a hatóság, ha nem engedi meg e ciganybandák kóborlásait váro­sunkban ! Ezt különben megj^ei szabály­rendelet is tiltja. Meg vagyunk győződve, hogy az itt felsoroltak, mint szomorú tények igen sok polgártársunk szivében jogos aggo­dalmakat keltenek. Első tekintetre tán különösnek tűn­hetik fel társadalmunk sebeinek megboly­gatása e helyütt. De nem n\'ilt sebek ezek, melyek orvoslás után kiáltanak. Mi csak a közhangulatnak voltunk szó­csövei. Nem vezérelt bennünket egyéb cél, mint városunk érdeke és jó hírne­vének szeretete. Nem tekintünk mi épp azért sem jobbra, sem balra ; a gyanú minden árnyékától távol mi csak a tényt, a sebet néztük és tártuk fel. A sebek okozóinak, a bűnösöknek kinyomozása, veszett társaiban but, bánatot, átkot, kétségbe­esést szerzett otromba szavával. És midőu már ott álltak minduyájau himes szárnyain leszállott a játszi Szerencse. A bűnök kevélyen csapodáron emelték fejeiket az Eg felé, mig a jó Erkölcsök nem hajtva a szerencse szelére változatlanok maradtak. Majd elszállt a csalfa Szerencse s im egyszerre iszonyú ropo­gás hajlott nyugaton, melyre észak, kelet ós dél hármas visszhanggal felel. Megrendült a föld, mintha, bomolni akarna, majd örvénybe hullt, majd hegygyó tornyosult magasra. Sza­kadó felbök gyűltek az égre, vad szelek indul­tak meg, zivatar lön, csattoga, zuga és a villám eget- földet, rázva lesújtott,. Majd megjelent a halál ijesztő képe is — elpusztulással fenye­getve mindent ; megijedt erre az előbbi kevély Bünsereg, segítség utáu nézett, de védelmet, fegyvereket nem lelve, kínnal, rémülettel ván­szorog haza a poklok rémes ölébe. A jeles Er­kölcsök azonban nyugodtan állottak ; fergeteg, földrengés, hegyszakadást meg nem ijeszthették őket, mert : »belső nyugodalmukkal nem birhat erőszak, a külső romlásnak rajtuk nincs semmi hatalma.« — Majd újra felvidult a táj. kiderült, az ég s a díszes sereget, nagy diadalma után fényes keblébe fogadta. Az ifjú látta az Erköl­csök diadalát si örült a Bün veszedelmének s nagy erőt érezve szivében igy szólott : »Kellemes Erkölcsök ! kik rossz és boldog időben Fennmaradó fénynyel meg nem változva ragyogtok ! Oh mig lelkemet a testnek kötelékei tartják, Szálljatok őrangyalként keblembe lakóul. Esküszöm — ég és föld hallhatja — az isteni névn Esküszöm és átkot mondok valamennyi gonosznak És jó lelketeket magasan föl az égbe ragadja. Szűnjetek egy kissé Rómának hajdani nyelvén Ékesen és bölcsen szóló Ciceróra fülelni, És olyan hangon, mi Ilyen kacagányos apáink A döntő magyaro'l, Árpád és Hunyadi szóllak, Halljátok szavamat, melyet javatokra leirok." — Tiszta nemes lelkeknek szólítja a uagy mester tanítványait s kérdi mit adjon nekik ajándokul. Ezüstje, aiunya nincs, de azt nem is adua, mert ez a föld porába húzza le a lelket, annak pedig magasra keli törni, szabadou szállni vissza az égbe honnan származott —- E pár sorban is mennyi eszme, igazság, hitvallás, tanítás ! A haza ós édes nyelve iránti nem is szeretet, de imádat, mely miuden költeményét áthatja itt is megszólal, midőn azt mondja : 'Szűnjetek kissé Rómának hajdani nyelvén Ékesen és bölcsen szóló Ciceróra fülelni, És olyan hangon, melyen kacagányos apáink A döntö magyarok, Árdád és Hunyady szóltak, Halljátok szavamat, melyet javatokra leirok. < — Es zengzetes, tőről metszett magyarsággal, ahogy nem zenge még magyar lant elmondja, hogy : Egy szép, zöldes ligetben, suhogó lombok alatt, csergedező patak mellett bolyonga egy ifjú ; majd a szellős halmon lenyugodva, csak­hamar elszenderedik. Mély álom borul szemére és álmában sokféle csodákat látott ; látta az Erkölcsök fényét s a Bűnök ijesztő képét s mindkettőnek rettentő hatalmát. Legelői jött a lelki Derókség, puszta, szabad kézzel s lábbal, feje, melle, födetlen (mert a lelki derókség fegy­ver nélkül is erős) — jött és bár eget- földet

Next

/
Oldalképek
Tartalom