Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-26 / 21. szám

BALATON VIDÉK 190L május 26. áldás az eső: mégis mi mindent rombolnak, bomlasztanak, de végül diadalmas «rejükkel alkotnak. A te tanaiddal is, Szentlélek be sokan űznek csúf játékot és visszaélést ! Az emberiség történetének irói be sok napfogyatkozást észleltek a te napodban, a melylyel e világra ragyogsz, be sok foltot láttak és látnak benne. De elvesztek mind a semmiségbe az örök napfogyatkozását okozó üstökösök és bolygók 9 bár most is vannak elegen, jönni fognak még fölösen, eltűnnek és te még teljesebben ragyogsz utánnuk. Mert te vagy a Nap, a világító test. az örök igazságokra. Tavasz tavasza, piros Pünkösd napja, üdvözöllek téged. Könnyebb a testem, boldog a lelkem, hogy megérhettelek. Kicsinyke porszemje vagyok a rettentő embersokaságnak, mely ujongva üdvözöl, mégis ugy érzem, hogy az én gyönyörűségemre virradtál reám, hogy az enyém •agy, egyedül és megoszthatatlanul. S igy vannak ők is, milliók és milliók. Minden ember szive egy egy külön világ és ez a sok millió világ örömrepesve áldozza neked legdrágább kincsét : érzéseit, tavasz tavasza, piros'Pünkösd napja. A muraközi tanítókor közgyűlése. Muraköz lelkes tanítósága másfél évtized után ismét abbau a szerencsében részesült, hogy Alsó-Muraköznek metropolisában, Perlak város szivólj-es és vendégszerető falai között vitathatta meg ama problémákat, melyek nemzeti népnevelésüuk szent ügyét a maga természetes fejlődési utján hivatva vannak egy-egy lépéssel tovább vinni. A tanítók munkája rendes és zajtalan ugyan, de ki vitathatná el azt, hogy az áldásosán kihat a nemzet miudeu rétegére, a társadalom minden árnyalatára ; c csendes, zajtalan munka eredményében keresendő végelemzésébeu nemzetünk anyagi és szellemi előhaladásáuak az a szilárd alapja, mely nélkül a népek nagy családjában számukra a munkafelosztás nagy elvénél fogva kijutott és kiosztott szerepüket be nem tölthetnék. Istennek legyen örök hála, az emberiség művelődés története fényesen igazolja, hogy e maroknyi nép egy évezreden át szilárdan megállta helyét. A százados viharok és förgetegek nem hogy megsemmisítették volna, ellenkezőleg edzetté tették testét ós lelkét egyaránt. Fajunknak bámulatos fizis- és psychologiai összetétele mintegy igazán predestinálta arra a természet által kijelölt munkára, mely nemzetünknek geographiai és ethnographiai különös helyzeténél fogva osztátyrészül kijutott. Fajunknak ezen speciális, minden izében eredeti é.s magyar vonásait, erőit ott, a hol kell fölébresztgetni, kibányászni, megismerni s tanulmányozva tovább éleszteni s fejleszteni, legelső sorban a nemzet tanítóinak, a népnevelőknek szent és édes kötelességük. De az ő munkájuk bizony igen sokszor meddő s még többször kicsi eredménnyel járó volna, ha a nagy társadalom nem nyújtana jobbat a tanítóknak, nem szegődnejszeretettel a tanítókhoz ott ós akkor, a hol és a midőn az ő gyenge erőik kétessé teszik a várva várt sikert és eredményt. De hogy Muraköz értelmisége át van hatva e szép sziget tanítóinak nemes és önzetlen munkájától, hogy annak kimondhatatlan becsét átérti ós átérzi, hogy a muraközi tanítók munkájok közben bármikor nagybeesü támogatásukra bizton számithatnak : ékesen bebizonyítottak azzal, hogy a mikor a Muraközi Tanítókor tavaszi közgyűlését f. hó 18-án Perlakon megtartotta, e gyűlésen oly szép számban vett részt Perlak város nemes szivii és hazafias lelkű értelmisége, hoíív Muraköz tanítói ezen tényben biztos zálogát láthatják annak, hogy édes hazánk a második évezredben is biztosan fejlődni és virágozni fog. * A muraközi járáskörnek tanítósága folyó hó 18-án tartotta meg ez évi közgyűlését Mencsey Károly elnöklete alatt Perlakon, melyen Ruzsicska Kálmán dr. kir. tanácsos, tanfelügyelőn kivül számos vendég s a járáskör tanítósága majdnem teljos számban vett részt. Ez alkalomból Perlak város köz- és számos magánépületeu a nemzeti trikolor hirdette, hogy ma. a tanítók parlamentje ünnepel, ma a népnevelés munkásai gyűlnek össze Muraköz tanügyének felvirágoztatása érdekében. fuvallat, megcirógatta bánatos arcát, ábrándos, nagy kék szemeiből könyek hullottak alá, a fájdalom, az elválás könyei. Nem ujongott a természet ^sodás varázshatalmán, hauem sírt, sírt mint egv gyermek, kit legkedvesebb játékszerétől fosztanak meg, nielj ben legtöbbet gyönyörködött. S valóban, ő is azt vesztette el ; többet : lelkiüdvét, mindenét, a mivel csak bírtMerengve, elmélázva járta Nápoly s az örök város árnyas ut.ait, tereit. Mellette vígan csavegve haladtak a delejes szemű, örökké kedélj'es olasz nök. Mind, mind annyi csábos varázsu délszaki bajadór. Egy-egy ráveti mosolygó tekintetét, a melancholikus ifjúra. 0 ezt sem látja, csak megy céltalanul, gondolataiba merülve. Bensejében a jelen sivársága, körülötte a kacagó boldogság, dévaj mosoly a csábos szirének ajkáról. Mind oly ellentétek, melyek egymás mellett nem férnek meg. Az ifjú megremeg s mintegy megvetéssel fordul el a világváros zaját,ól. Lihegve menekül a tengerpartra, hol enyhe szellő enyeleg a játszi kék habokkal. A lemenő nap aranysugarai mintmegannyi gyómántszem szökdel a hullámokon. A tenger titokzatosan morajlik. Hullámai enyelegve csókdossák a part csipkés szegélyeit. Éjszakról langyos szellő érinti az ifjú arcát. Megremeg. Látni véli a fuvalom ban, mely az édes haza felől lengedez, a megtört, az esdeklő nőt, kit a kegyetlen sors megtagadott, tőle. Az álomkép eltűnik. S az ííju ismét gondolataiba merül. Lelki szemei előtt, megjelenik a boldog mult ábrándjaival, csodás légváraival Merengését ismét zaj szakítja félbe. A városból a corsó zsongó habja üti meg füleit. Szivének fáj ez a haug, a boldogság, az öröm hangja. Menekül a tengerpartról. Villájába tér. Nekidül kedves könyveinek, azokból remélve vigaszt. Szemei a könyv holt betűni révedeznek, de gondolatja a távolban, a bérces haza földjén van. Ott leng a délibábos rónán, a két hömpölygő ezüstös folyó között, egv kisnemesi kúria Százados jegenyéi, alatt. Ott, szállong a kis kert virágain, rózsáin, melyeket egy gondos kéz ápolt. 0 most beteg, virágaival hervad. De miért ia gondol mindig reá ? Miért nem tud faledni, gyógyulni ? Hát, nem-e férfi ö ? Ilyen és hasonló gondolatok közt becsapva könyvét, sétára készült. Szórakozni akart, hogy balga ábrándjaitól megmeneküljön. Csakhamar a zsongó tömeg közé vegyült. Kit ne igézne meg egy-egy édes mosoly, kire ne hatna egy-egy kacér pillantás ? Melyik acólsziv volna képes mélyebb érzelmek megtagadására, ha egy tüzes szempár feléje löveli sugarait ? Kit ne bódítana kéjszerü álomba a parfümé illat, a selyem suhogása s harmonikus csevegés édes zsongása ? Hiába keresett Tihanyi menekvést emlékei elől, itt is üldözték. Hasztalan volt az erőszakolt mosoly, de a sziv sajgott, könyezett,. A tömeg zaja, vidám társalgása csak még jobban éreztette vele magánosságát, szive pusztaságát a rideg valóságot. Této va léptekkel haladt tova. — Másnap már tengeren volt. Távolabb igyekezett, azt remélve, hogy az idővel és távolsággal apadnak fájdalmai. A gúlák, a pharaók országába sietett. Talán az emberi alkotó erő e csodái hatással lesznek lelkületére s elnémítják fájdalmát. Ilyen gondolatok hözt szállt hajóra. Verőfényes idő volt. A végteleunek látszó tenger tükre csendes, sima. Csupán a hajó éles orra hasítja meg s nyomán fólköralaku hullámgyürük keletkeznek. Minden csendes, még csak szól se lebben. A halotti némaságot csak a komor kapitány egyhangú léptei, a A közgyűlést a szokásos „Veni Sancte" előzte meg, a melyen Perlak város hazafias plébánosa Varga János kérte a megtartott szeut misén a jó Isten áldását a tanítók gyülekezeti működésére ós a/ok határozataira. Mise ntán a tanítóság s a nagy közönség a templom előtti téren álló Gasparics Márk emlékoszlopa köré g3'ülekezett, hogy Muraköz egykori vértanuja iránti magasztos emlékének hazafias szívből eredő bódolátát bemutassa. * A dicső vértanú emlékoszlopára Muraköz tanítóságának pompás nemzeti színű szalaggal ellátott koszorúját, — melyen ..Muraböz vértanujának — a Muraközi Tanítókor" felirat diszlett, — a kör tevéken}' és ügybuzgó elnöke, Mencsey Károly a következő beszéd kíséretében tette le : Tisztelt ünneplő közönség ! Csak annak a nemzetnek vau jövője, melynek fiai a haza nagyjainak, hőseinek, vértauuinak emlékét hálás kegyelettel szivükbe zárják, hogy azok lelkesítő példája nyomán ki-ki tehetségéhez mérten a haza fölvirágoztatása érdekében megtegye a magáét. Nekünk Muraköz tanítóinak szerény hatás* körŰDkben hazánk fölvirágoztatásának érdeke azt parancsolja, hogy hirdessük, tanítsuk s ojtsuk a reánk bizott zsenge szivekbe a honszerelmet. Magasztos feladatunk nem nehéz, mert előttünk a nagy elődök példái, kiknek hazaszeretetére hivatkozhatunk. Hisz a Zrínyiek emléke fölöttünk borong s hazaszerotetök fér.ye bearanyozza és tettekre hevíti nemcsak Muraközt, hanem az egész hazát, melynek oly hatalmas támaszai voltak. Ok adták legfényesebb példáját annak, hogy eseileg a nem magyar eredet a hazának egyetlen itt szülött fiát sem menti fel a magyar haza szeretetének kötelme alól. Az ő nagy és minden időkre kiható nemes példájok lelkesítette azon nem magyar eredetű de igaz hazafiakat is legutóbbi szabadságharcunkban mint Ö C

1 annak szereplőit, majd houszerehnük vértanúit. Szereplésüknek és haláluknak még élő tanúi vannak, azt tehát sem elferdíteni, sem eltagadni nem lehet. Azt csak nem lehet eltagadni, hogy ott esett el Segesvár vértől ázott mezején az a Petőfi a magyar szabadságért, a kiről a tót lutheránusok azt tartják, hogy velők egy törzsből eredt. gépek elhaló kattogása s a legénységhez intézett egyes laconicusan hangzó parancsszavak törik meg. Az utasok a hajó fenekébe menekülnek a nap tüzö sugarai elöl. Távol, a hol az ég a tengerbe borulni látszik, peremén feketés csikók tűnnek elö, előjelei a közeledő viharnak. Tihanyi a fedelzet vitorlasátora alatt ült. Mélázva tekintgetett maga elé. Merengéséből ruhasuhogás verte föl.Hauyagul tekintett hátra. Meglepetten ugrott föl : — Ah ! Ön itt Júlia ! Heveseu megragadta a nö kezét s hoszszasan, epedve nézett annak megtörött, fénytelen szemeibe, halvány arcára. A nő arca hirtelen rózsás sziut öltött, szemei titkos fényben lobogtak. De csakhamar eltűnt arcáról a pír, szemeiből a reménysugár s helyét egy-egy csillogó köny váltotta fői. Remegett, mint ősszel a nyárfalevél. — Hogyan került Ön ide ? kérdó bátortalan hangon Tihanyi, csakhogy szóljon valamit, bár öröm lett volna igy is az együttlét örökké. — Gyógyulni küldtek . mint, beszélt a nő. A férfi körültekintett. Gyöngéden átölelte a nőt, annak lázas ajakára, mialatt szemei megteltek könynyel. A korláthoz vezette ós susogó, majdnem elhaló hangon szólt. — Engem is gyógyulni küldtek . . gyógyuljunk meg Júliám ! . . . Tompa zuhanás hallatszott, mint mikor valami súlyos tárgyat dobnak a tengerbe. A viz magasan felcsapódott. Majd elsimult a tükre, csak a hajó éles orra hasitá kétfelé a végtelennek látszó tengert s nyomán fólköralaku gyürük keletkeztek. . zokogott inkább Nem látta senki, forró csókot lehelt