Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-19 / 20. szám

BALATONVIDEK __ ___ 1 901'r áp iili s- 9. törüljem s ismét majd mint boldogok meg­elégedetten láthassuk egymást. Szavaim meg­hallgatása s azok követése által a legrövi­debb idő alatt meg is történik. Beigazolá, hogy mit ér el a kisgazda a szövetkezetek pártolása s alakítása által, mily haszon háramlik ez által nemcsak az egyes község, hanem az egész országra — kézzelfog­hatólag bebizonyította, hogy mily káros a népre a kartel — s a börze. Beszédében majd a fájdalom, majd pedig a bizalom, buzdítás hangja volt kiérezhető." Végül az összetartásra s a szoros kapocsként való egyesülésre hívja fel a jelenlevőket s óhajtja, liogy szava jó ta­lajra találva erős fává növekedjék, melynek árnyában s gyümölcsében örvendezhessünk." Mindezekre én azt a megjegyzést fűzöm, hogy e két jeles tehetségű s fáradhatatlan ta­nítót, kik teljesen önzetlenül s díjtalanul fá­radnak, egyes község népe vagyonoscdásának előmozdításához, egyúttal az ország ezen gaz­dasági ágának felvirágoztatására törekedve, ha­zafiúi kötelességük s fontos hivataluk mellett apostoli működést fejtenek ki e téren í a ,.Magyarok Istene sokáig éltesse" és azt kí­vánom, hogy az elhintett magjuk erős fává növekedve, annak árnyában pihenhessék ki tövises, de fenséges pályájuk gyümölcseit. Polöskéu, 1901. május hó 13-án. Kovács Pál közs. bíró. HÍREK. — Személyi hir. Kuncz Adolf dr. a csorna­premontrei kanonokrend própost-praelátus f. hó 13. ós 14-én városunkban tartózkodott a főgim­náziumi tanári kar szokásos meglátogatása cél­jából 15-én Türjére utazott. — Keresztjáró napok. A húsvéti ünuep kört áldozó csütörtök, vagyis Urunk menybe­menetele zárja be, ezt, megelőzőleg a kath. egy­ház három napon át nyilvános körmeneteket tart. Az idén igen szép idő kedvezett e nyilvá­nos istentiszteleteknek, melyeken jelenvoltak az összes iskolák a tanitói karokkal s számos hivő. — A pécsi versenyen a helybeli honvéd­haszártisztek szép számban voltak képviselve. Ki is vették a győzelemből SE oroszlánrészt. A díjlovaglásnál a 2-ik dijat Vázsonyi főhadnagy, a 3-at Bdlányi Leo hadnagy, az urlovasolc aka­dályversenyén az 1 sőt Puteani István báró had­nagy, a 2 kat Belányi Leo hadnagy, az altiszti akadályversenyen Bencze örmejter (6. sz.) a 2-at, Borsos őrmester (4, sz.) a 3-at, a falkavadászt.ár­saság versenyen Belányi Leo az elsőt, a sikverse­nyen Vázsonyi főhadnagy a 2 ik dijat nyerte el. Üdvözöljük a győzteseket,! — Vizsgálatok. A helybeli kath. főgimná­ziumban tegnep kezdődtek meg az érettségi vizsgálatok s folytatódnak a jövő hét négy napján. — Városi gyűlés Keszthely város képvi­selőtestülete máj. hó 14-én Nagy István város­bíró elnöklésével rendkívüli gyűlést tartott. Elnök a gyér számban megjelent képviselőket üdvözölvén a gyalogjáró utak építésére vonat­kozó szabályrendeletet olvastatja fel. A szabály­rendeletet egyes pontok módosítása után a gyű­lés elfogadta. Előterjesztetett az önkéntes tűz­oltó egyesület kérvénye, melyben az egyesület a Piller-féle házteleknek az egylet céljaira való átengedését és az épületnek az egyesület által előterjesztendő terv és költségvetés szerinti 2000 koronát kitevő átalakítását kéri. A köz­gyűlés többek hozzászólása után, tekintettel a kérvényben foglalt indító okokra,* a 2000 líor. segélyt felajánlja, az elöljáróságot pedig utasítja, hogy a gróf által a tűzoltóság céljaira ajándé­kozott épületnek a város nevére leendő átkeb­lezése iránt intézkedjék. — Gaal Józsefnek és társainak a csatorna és járda építésére az enge­délyt a ([község megadja és a csatornaépítés költségeihez 30% segélylyel a szokásos mód szerint hozzájárul. A községi épületek előtt épí­tendő gyalogjárók kiépítésére beérkezett négy ajánlat helyből, egy a vidékről. Az ajánlatok közül a képviselőtestület Hoffmann Móric vál­lalkozóét mint legelőnyösebb ajánlatot fogadta el. — Országos tornaverseny. F. hó 25-én íogimnázíumuuk 36 tanulója Patyi István, Haraszti Sándor dr. és Steiner Miklós tanárok kiséretében Budapestre rándul, hogy a pünkösd ünnepein tartandó torna versenyen részt, ve­gyenek. — Protestáns istentisztelet. Folyó hó 27-én azaz pünkösd második ünnepén, az állami pol­gári leányiskola dísztermében d. e. 9 órakor prot. istentisztelet lesz, melyet confirmatio és urvacsoraosztás fog követni. — Esküvő. Fenyves József karmacsi tauitó kedden esküdött a helybeli templomban örök hűséget a szép Gneisz Margit kisaszszonyuak. — Majális. A helybeli gazdasági tanintézet hallgatói tegnap délután Hévizén majálist tartottak. A rnnjélisról jövő számunkban szá­molunk b_p. — Államsegély, A vallás és közoktatás­ügyi miuiszier a csáktornyai alsófoku ipariak, szükségleteinek fedezésére 1400 K, államsegélyt utalványozott, ki. — Gyűlés a balatonparti vasút ügyében. F. hó 12-en délután a balatonparti vasút ügyé­ben Köves-Kállán népgyűlést tartottak Heite­lendy Ferenc képviselő elnöklése alatt. Herte­lendy az egybegyűlt sokaság elölt a vasút hasz­nosságát és szükségességét szép beszédben fej­tegette és Ígérte, hogy minden lehetőt, megtesz, hogy e vidék is kaphasson vasutat. Az érdekelt községek kétféle nézeten voltak. Egyik rész a vasutat a Balaton panou B -Füred, Zánka, Szepezd, Rév-Fülöp és Badacsony felé akarta, a másik rész B.-Füredről Záukán felül Kővágó­Örs ós Köves Kálla közt Tapolcára óhajtja vezettetni. Miután az ellentéteket egyszerre ki­egyenlíteni nem lehetett, egy másik gyűlés, il­letve szűkebb körű értekezlet egybehivása véte­tett tervbe. — Táncmulatság, a keszthelyi m. kir. gpzd. tanintézet, ifjúsága az általa létesítendő ösztön­díj alapjának javára 1901. junius hó 1 én a »Bullámc szálloda nagytermében táncestélyt rendez. Belépődíj személy'-jegy 3 korona, csa­ládjegy 7 koroua. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak és hirlapilng nyugtázzák. Kezdete 8 órakor. Jegyek e'örj válthatók Sujánszky Jó­z-ef üzletében. — A keszthelyi tanitoi járáskór tavaszi közgyűlését Csers/eg-Tomajon tartja junius hó 5 én. — Máriatelepi gyűlés. A Máriatelep nyu­goti hegyközsége a minap tartotta meg ta­vaszi rendes gyűlését, melyen megjelent: Szé­chényi Imre gróf, telepítési kormánybiztos, Zichy Ráfael gróf, Bariss Gyula titkár telepke­zelő ós 46 hegyközségi tag. Bucsy József üdvö­zölte a telep iránt érdeklődő grófokat s a meg­jelent tagokat, a gyűlést megnyitja. A gyűlés tárgyai voltak : a számadás megvizsgálása, a költségvetés megállapítása, hegy-jegyzőválasztás, viharágyuk felállításának megvitatása, építkezési anyagok beszerzése, rézgálic és kénporbeszcrzése, a műtrágyák ismertetése, haszna és mikénti be­szerzése, a telepen felállítandó kereszt felállítás idejének meghatározása. Az egyes tételek meg­vitatásánál, élénk részvételt mutatott Széchenyi Imre gróf kormánybiztos, ki nemcsak üdvös tanácsokat, osztogatott a telepeseknek a rézgá­lic, kénportömeges beszerezhetésére, de műtrá­gyák hatását, hasznát, is kimerítően ismertette. A viliarágyuk felállíttatása egyhangúlag elejtetett, mivel a majdnem szalagalaku telepre aránylag igeu sok ágyút (meteorologiai intézet által el­készített terv szerint 21-et) kellene felállittani, hogy sikerrel lehessen védekezni, a mi pedig 4000 koronán felüli kiadást igényelne, melyet a telep ez időszerint ki nem bir. A keresztfelállit' tatása a jelen óv augusztus havára halaszt.atott. A tételek megvitatása után elnök jegyzőkönyv hitelesítőket jelöli ki, a jelen voltaknak köszönetet mond és a gyűlést bezárja. — A keszthelyi ipartestület betegsegélyzö pénztára 1901. május 19 én délután pontban 2 órakor az ipartestilet helyiségében VI. évi rendes közgyűlését tartja. Tárgysorozat: 1 Je­lentós a segély pénztár 1900. évi működéséről. 2. A számvizsgáló bizottság jelentése az 1900. évi pénztári számadásokról ós vagyonkimuta­tásról.. 3. Az alapszabályok 22. § a értelmében kisorsolt 8 igazgatósági tag (a munkaadók kö­réből) : Szalay Ignácz, Veháp Lajos, (a bizott­ságra kötelezett tagok köréből) Baksa Pál, Mitterstiller József, Neiger István, S/.ily Ignác, Varga Gyula, valamint, a pénztár kötelékéből kilépett, Hagyó István rendes és 6 pót,tag válasz­tása. 5. A felügyelő-bizottság tagjuinak meg­választása. (Alapsz. 25. §.) 5. A választott-bíró­ság tagjainak megválasztása. (Alapsz. 29. §.) 6. Az 1901. évi költségvetés megállapítása. 7. Netáni indítványok. 8. A békéltető bizottság 12 rendes ós 6 póttagjának megválasztása. Megjutalmazott tanítók és tanulók. Mint minden évben, ugy a mult 1899—1900 tanévben is a magyarnyelvben nagy előmenetelt tanú­sító muraközi és vendvidóki tanitók ós tanulók között jutalmak osztattak ki , ezekről a jutal­mazásokról Ruzsicska Kálmán dr. kir. tanácsos, vármegyénk tanfelügyelője a következő elszá­molását teszi közzé : rendelkezésére állt Zala­megye törvényhatóságának 600 korona a Zala­megye nemesi pénztári választmányának 240 s igy összesen 840 kor. adománya. A vármegye törvényhatóságának 600 kor. adományából meg­jutalmaztattak : Balogh Ferencz H. hegyker. áll. isk. tanító 60 kor., Danitz Sándorné stridói áll. isk. tanítónő 60 kot,, Brauner Lajos Csák­tornyái közs. isk. tani tó, Barla Vilma perlaki állami isk. tanítónő, Krampatics József stridói áll. isk. tauitó, Terenta József izsakóczi róm. kath. tanító 60—60 korona. A Csáktornyái gyakorlóiskola növendékei 20 K, a gánicsai áll. iskola növendékei 10 kor., a fityeházi közs. isk. növendékei 10 kor., a< molnári állami iskola növendekeí 10 kor., a muraközi hegykerületi is­kolák (Stridó, II. IV. Hegykerület, Ráckanizsa, Királylak) növendékei J126 kor, a hodosáni áll. iskola növendékei 14 kor., a perlaki áll. iskola növendékei 30 kor., a turnischai róm. kath. iskola növendékei 13 kor., a mura-szt.-kereszti áll. isk. növendékei 10 koronával A nemesi pénztári választmány 240 kor. adományából megjutalmaztattak : Fekete Gézáné gánicsai áll. isk. tanítónő, Márkus Sándor molnári áll. isk. tanító, Major Károlyné hodosáni áll. isk. tan.-nő, Rántos Menyhért királylaki áll isk. tan. 60-60 koronával. Összesen a 14 alkalomból, társadalmi utou egybegyűlt adományokból kiosztatott 16704 K, 40 fillér. — Választási mozga'mak. Gróf Zichy Ala­dár a nagy-kanizsai választókerület néppárti képviselője ezen párt több jelese kíséretében vasárnap a déli vonattal Kanizsára érkezett. Kíséretében voltak : Zichy János gróf, Ra­kovszky Istváu, Kálmán Károly, Farkas József Buzáth Ferenc orsz. képviselők, Hunyady László gróf ós Bonitz Ferenc az »Alkotmány« felelős szerk. A pályaudvaron Sebestyén Lajos ós Oroszváry Gyula üdvözölték Zichy Aladár grófot, kíséretét, azután pedig bevonultak Kis­Kanizsára. Kis-Kauizsán a templomelőtti téren tartotta beszámolóját Zichy Aladár gróf, a kit a választó polgárság nevében : Horváth Juda László földműves üdvözölt. Ugy gróf Zichy Áladárnak, mint a következő szőnokuak, névleg Zichy János gróf, Rakovszky Istváu é« Kálmán Károly országos képviselőknek nagy hallgató­sága volt. — Tanitógyülés A zalavármegyei általá­nos tanítótestület sümegi járásköre tavaséi rendes közgyűlését, Sümegen május 22-én a fiúiskolában tartja. E gyűlésen Papp József sümegi és Sümeghy József csabrendeki kántor­tanítók fognak értesítést tartani. — A zalamegyei általános tanitói testület zalaegerszegi járásköre f. évi május hó 24-én d. e. 9 órakor Zalakoppányban az elemi iskola egyik tantermében tartja tavaszi közgyűlését. Tárgysor. 1. A közgyűlés megnyitása során Békeíi Elek ünneplése 25 éves tanitói működé­sének alkalmából. 2. Elnöki jelentés. 3. Békefi Elek zala-koppányi tanitó gyakorlati tanítása a gazd. ismétlő iskolai tanulókkal kedvező idő esetén a faiskolában. 4. Borbély György főgim­náziumi tanár felolvasása Keresztury Pál uagy magyar paedagogttsrói a Bethlenek idejéből. 5. Péterffy József önálló gazd. isrn. isk. szak­tanító az őszi közgyűlés kívánsága szerint a szőlőojtás uj módjáról tartott előadását foly­tatja. 6. Pénztári jelentés ; ezzel kapcsolatban a jelenlegi pénztárnok bejelentett, lemondásának uem- vagy elfogadása, esetleg uj pénztárnok választása. 7. Az őszi közgyűlés helyének kije­lölése, esetleg egy rendkívüli közgyűlés össze­hívásának megbeszélése. 7. Folyóügyek, Indít­ványok. — A Kristály Szent-Lukácsfürdöi hegyi­forrás kutvallalat f. hó 12-én tartotta évi köz­gyűlését. Az üzletév mérlegszerinti eredménye ugyan veszteséggel járt, de miután a Kristály ásványvizet a legtöbb Európai államban, Ame­rikában, Auszí,riában, Délafrikában ós Ázsiában bevezették, továbbá a lefolyt évben 5 nagy kül-

Next

/
Oldalképek
Tartalom