Balatonvidék, 1901 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1901-04-14 / 15. szám

BALATON VinftK J

»01. április 14. dasági épü-'et és lakóház. Hanem — ez a hanem hiába nem maradhat el soha — ha igy fogjuk fel ezt a tüzoitó hivatást, akkor be kell vallanunk, hogy még mi is szörnyen messze vagyunk a céltól e tekintetben is. Mivelhogy először is azt kell kijelentenünk, hogy az a 48 ember nagyon kevés ember. Mindössze sincs egy félszázad sem. Igy tüzeset alkalmával a parancsnok csak komrnandirozna, ha volna kinek. A gépek és szerszámok kezelésére alig marad ember még abban a »tegyük fel« esetben is, ha mind a 48 ott terem a vész színhelyén. Ami persze fölötte ritkán történhetik meg, mivelhogy egyiket a saját halaszthatatlan munkája, másikat a távolság és a többi ilyesféle dolog tart vissza. A nem tüzoitó ember pedig hozzá sem mer nyúlni a masinákhoz, meg ha mer is, nem ért hozzá, csak zavarja a többit. Már pedig a tűzoltásnál tő a gyors munka, vagyis hogy sok kéz legyen kéznél lehetőleg hamar. Amit pedig 48 embertől nem lehet kívánni. Kívánatos volna tehát, hogy iparosaink minél nagyobb számban, azaz, hogy jobban mondva egytől-egyig lépjenek be a tüzoitó egyletbe. Ha van a városban 3 — 400 begyakorolt tüzoitó, akkor legalább is egy száz hamarosan oda ér a tüz helyére. Csodálni való, hogy annak a humánus lelkű, nagy emberbarátnak, Unterbergernek az intentióját nem akarják felismerni a mi derék iparosaink s még az ő két szép alapítványa sem igen lelkesíti őket a tömeges belépésre. Pedig hát szép a dalárda, szép a műkedvelő színészet, de hiába mégis csak legszebb, mert igazán feltétlenül szükséges a tűzoltó-egylet. »Mindnyájunkat érhet baleset« mondja a budapesti mentő. Bizony-bizony mindnyájunkat érhet tüzveszedelem is. Akkor aztán jól esik, ha 100 vagy 200 bajtársi kéz hozza a segítséget. De ettől eltekintve a közjó érdekében, a felebaráti szeretet neveben is meg kell — gondolta magában ; azért egyenesen a legrövidebb erdei ösvénynek tartott. Félelem és kétségbeeséstől kergetve gyors futása közben ágak recsegése ütötte meg fülét, majd erős kezek ragadták torkon és a szenvedett ütések következtében eszméletlenül terült el a földön. Tavasz van. A zöldülő ligetet madarak éneke tölti be, az illatos légben fürdő pacsirta éneke elhat a falu végén álló rozzant viskóig is, melynek ablakaiban néhény cserép mezei virág díszeleg. Bent a szobában szegényes ágyon fekszik az édesanya, sápadt arcán, beesett szemein, látszik a nagy szenvedés, a melyet hosszas betegsége alatt kiállott. A munká

1 ' hazatérő férj bánatos arccal áll mellette, ineg-megigazgatja a párnát feje alatt. — Mi bajod van ? kérdi a nő ? — Az emberek gonoszsága bánt, a kik rólam és rólad annyit beszélnek a végzetes éj óta. — Hagyd őket ! igazságtalanul vádolhatnak, de gyermekeink nem fognak pirulni sohasem szüleik miatt. Jól esett eltitkolnia, hogy .elismerte benne az orvtámadót, de feledtetett vele mindent az a gondolat, hogy — bár sok szenvedés után — megmenthette férjét a kárhozattól és visszaadhatta őt gyermekeinek. Pápai Béla. ezt a lépést tenni. A tüzoltó-egyletnek legyen néhány száz tagja. — akkor tud majd eredménj't. nemcsak aránylagos, hanem igazi eredményt felmutatni. De ez sem elég. Az ug}

Tnevezett intelligens osztálynak is meg kell mutatnia, hogy a polgári egyenlőség nemcsak szó-beszéd. Mert hát ugyan miért kelljen épen csak annak az iparos, kereskedő, vagy más, kézzel dolgozó osztálynak magára vállalnia az ilyen kötelességet s a többinek nem ? ! Vájjon az orvos, tanár, ügyvéd, biró, és más hivatalnokra nézve nem közérdek a közérdek ? Ezekre nem kötelező a humanizmus törvénye ? Sőt ellenkezőleg. Ha lehet külömbséget tenni az ilyen kötelességek foka között, hát az intelligens, a honoracior-osztályra nézve ez a mérték szigorúbb kell hogy legyen. Aztán meg van ennek az éremnek más oldala is. Addig, mig az intelligens osztály nem teszi magáévá a tűzoltóság ügyét, addig a közvélemény (mely a külsőségek után itél) nem fogja érdeme szerint becsülni és méltányolni a tüzoitó testületeket sem. És természetes dolog, hogy a vonzó erő az iparosokra " nézve sem akkora, mint a mekkora lenne abban az esetben, ha látnák, hogy tűzoltónak lenni érdem és nem összeférhetetlen az »uri dolog«-gal. És továbbá óriási erkölcsi tőke volna ennek az uri osztálynak magasabb műveltsége, szélesebb ismeretköre és a képessége, hogy a vészéi}- pillanatában nem veszíti el lélekjelenletét s jobban felismeri a mentés vagy védekezés alkalmas pillanatát és eszközét. Ha az uri osztály tényleg pártfogolja a tűzoltó egyletet nemes hivatásában. akkor nem fog megtörténni az, hogy a hatezer lélek lakosságú város 151 korona 80 fillért költsön tűzoltóira. Szükség volna arra is, hogy az oltást a tüzoitó ne csupán vizzel végezze, amely tudvalevőleg légáramot csinál, a tűzben elemeire bomolván oxigént szolgáltat és ledönti a falakat, meg a gerendákat, mig ellenben a homok, hamu vagy por s az asbest-lepedő elzárja a tűztől az ő éltető elemét, a levegőt. Az intelligens osztály tegye lehetővé, hog}^ a tűzoltók haladjanak s szerezhessenek legalább két-három asbest ruhát, emelynek védelme alatt behatolhatnak az égő házba is. Egy-egy felolvasás arról, hogy miként kell az égő ruhát eloltani, a megégett embert ápolni, talán igen sok szerencsétlenségnek venné elejét. Egyszóval : tömörüljünk. Több szem többet lát. több kéz többet bir. A tűzoltóság emberbaráti intézménye nagyon megérdemel . . . egy kis figyelmet. A módi Ünnepet ültünk, a föltámadásnak édes, örvendetes ünnepét,. És mintha a természet is ünnepelne. Tavaszi napfénj' rezeg át a levegőn. Meleget árasztó ragyogása az uccára szólitia a nepet. Ifjak és öregek, férfiak és asszonyok siirü rajokban sürrnek-forrnak előttem. El-elnézem az én népemet, amelyhez szivem minden hálával vonzódom, eszembo ötlik a nagy, nagy változás, amelyen az én szerette népem az utolsó egy-két évtizedben keresztülment. A nagy ünnepre előkerült a ládából, a szekrényből az ünneplő öltöny. A kis hat éves Pistikétői és Rjzsikáiól a Mihály bácsiig és az asszony néniig mind miud iinueplőben voltak. És láttam, micsoda uj tnódi hódította meg az én népemet, a jó magyar népet. Oda a régi ruhaviselet tisztára. Különösen pedig az asszonynépen. De oda a férfiakon is. A régi jó házivászon, amelynek kenderét a. magyar föld termette, amelyet magyar ujjak fontak s magyar kisiparos szövött meg, immár végképen eltűnt. Hitvány, óeska cseh-siffon váltotta föl, amelyet keményre vasal az ifiasszony, vagy a gazduram férjhez menő lánya. Azután még keményebb gallér és kézelő és fekete apró csökros nyakkendő járja. Eltűnt hát az a. kevés háziipar is, ami eddig veit népünk asszonyainál. A tiló, guzsaly, rokka fölkerültek a padlásra, ahol beszövi őket a pók hálója, mint afféle divatból kiment íégiségekhez illik. A mit eddig jót, tartósat előteremtett a ház asszony-népe, az most mind a boltból kerül hitványán, ócskán ; az most mind pénzbe, kétszeres — tízszeres pénzbe kerül, mert silány, könnyen rongyolódó portéka. Ugy van a felsőruha is. A régi tartós pinkafői, kőszegi posztót ócska rissz-rossz kelme váltotta föl, amit az Olcsó Jánosnál, vagy a vásáron vett a gazda. Igaz, nem sokba kerül, de olyan is. Egy nyáron vége, i'Ongygyá szakad. Igy mégis csak drága, nagyon drága portéka az. Az asszonynépet pedig tisztán rabjává szegődtette a divat. A szoknyának, röpikének, réklinek csak ugy meg van évről-évre a másmás módija akár csak „az uraknál." A selyemkendő; selyemszoknya, a posztókabát mind több hivet hódit az asszonynépség, leánysereg között. Minden azután pénzbe kerül., A család jövödelméhez mérten sok pénzbe. Éppen most, mikor tele vannak gazdáink panaszszal, hogy a gabonának nincs ára, #sok az adó, az utcsinálás és egyéb közteher. Ám azért meg kell lenni. A módi csak olyan hatalmas ur az alsó néposztály fölött, mint a közép vagy legfelsőbb osztályban. Ellenvetést nem tür. Ez a módi pedig mint hármas nyavalya pusztitja népünket. Nevezetesen : nagy kiadást ró földünk népére, segíti adósságba dönteni és hozzá járul ahhoz, hogy lába alól kihúzza a talajt a sok teher. Másodszor tönkretette népünknek sokkal szebb, tartósabb és mégis' olcsóbb magyaros viseletét s helyébe idegent ültetett. Harmadszor a módi lassan-lassan, de biztosan aláássa az erkölcsöket. Hej, hány selyemkendő csillogó fénj'e koporsója a leány erkölesi életónok, mert a módival karöltve jár a hiúság ördöge, amely serény kézzel ássa meg azt a gödröt, a melybe a nöi ártatlanság legszebb virágai hullanak. Súlyos veszedelem hát mindenképpen a módi, amelj'be népünk sodródott. Annál súlyosabb pedig, mert a régi egyszerűségbe, magyaros viseletbe visszaterelni nehéz föladat. De talán nem lehetetlen. Próbálják meg, akik erre hivatottak: az iskola, az egyház s a népnek minden vezetői. Vissza a magyaros viselethez, az egyszerű, józan, tiszta erkölcsökhöz. Magyar. Közigazgatási bizottsági ülés. Zalavármegye közigazgatási bizottsága gróf Jankovich László dr. főispán elnöklete alatt tartotta rendes havi ülését. A felolvasott alispáni jelentés szerint a lefolyt március hóban a hasznos háziállatok egészségi állapota általában kielégítő volt. Fordult ugyan elő a lépfene és veszettségnek néhány esetei, de csak szórványosan, melyeknek tovaterjedése ellen a szükséges intézkedések mogtétettek. A sertésvész is szűnő félben van, s jelenleg csak négy község van zár alatt. A személy és vagyonbiztonság erőszakos módon veszélyeztetve nem lett, a kisebb bűnesetek tettesei az illetékes hatóságoknak feljelentettek. A csendőri őrjáratok letartóztattak szándékos emberölésért 1, rablásért 9, lopásért 16, vagyon elleni cselekményért 1 egyént. Továbbá különféle kihágásokért 7 egyént vezettek a közigazgatási hatóságokhoz. Közgazdasági viszonyokat illetőleg pedig jelenti az alispán, hogy a tava-