Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-10-28 / 43. szám

BALATON V1DISK 1900. október 28 kai küzdő népe szorongó szívvel várja a határozatot. Várjuk mindnj'ájan s a nagygyűlés intézőit s tagjait üdvözölve a legjobb sikert kívánjuk. Szüret után. E cim alatt olvastam a Balatonvidék legutóbbi számában egy vezércikket, amelynek tág tartalma felölel sok-sok mindent, amit a cikkiró a lefolyt szüret alkalmából jónak látott elmondani a szőlősgazdák vigasztalására, buzdítására. Teljesen egyetértek a cikkíróval azokra nézve, amiket emiitett soraiban megirt s nagyon természetesnek találom, liogy ilyen jó szüret ntán erőt vett rajta az optimizmus s ebből kifolyólag nem vette észre (vagy talán cikkjének kellemes hangulatát nem akarta rontani vele) azt az árnyékot, mely a jó szüretet kiséii. Abba az örömbe, amely a szőlőbirtokosok arcáról sugárzott le, mikor hordóikat reményen felül telni látták a cukorteli nedvvel, s amely a megelégedésnek különféle nyilvánulásában nyert kifejezést, csakhamar a panasz hangjai vegyültek. Nem veszik a bort, nincs ára a bornak ! Mit ér akkor a még oly j© szüret is, ha annak gyümölcsét értékesíteni nem lehet ? Még a nem szőlőbirtokosok is tudják, hogy a szőlőnek művelése sokba, nagyon sokba keiül. Azok a jó idők régen elmultak, mikor elég volt a szőlőt megkapálni, megkötözni, ami nem sok munkába és költségbe került s mégis kielégítő termést adtak a tőkék. Ma már a kapa mellé szénkénegező, permetező, kénporozó is kell, ami pedig nemcsak sok munkát, hanem jelentékeny kiadást is jelent. Aztán mibe került a szőlőknek rekonstruálása ! Az évekig tartó munka és költség ugy szólván teljesen haszon nélkül a jobb jövő reményében ! S most mikor derülni kezd a szőlősgazdák felett, mikor a kitartó küzdelem jutalma kecsegteti a szőlőbirtokosokat, egy szörnyen elkedvetlenítő körülmény zavarja jogos számításukat. Ott fekszik a forrongó must a pincékben, mint egy holt kincs, melyet értékesíteni nem lehet. Vagy potom 10—12 írtért dobja oda évek munkájának becses gyümölcsét ? Vagy váljon jobb időket, mikor a bornak megint lesz tisztességes ára ? Azt csak bevárta valahogyan, mig a szőlő termőre jutott, de mikor már ott van birtokában munkájának, költségének egy évi kamatja, akkor még tovább is várjon, mig eladhatja ? Ugy hírlik, hogy a vidéki borkereskedők kartelt kötöttek s vagy nem, vagy olcsón vesznek csak bort. Mi igaz a dologban, nem tudjuk, de más magyarázatát alig lehet adni a káros pangásnak. Mert. hogy az olasz bor behozatala nj'omuá le ennyire a magyar bornak árát, azt már csak azért sem fogadhatjuk el, mert az előző években is hordták be az olasz bort, a jó magyar bornak mégis meg volt az ára. Hogy az idén több bor termett, az sem magyarázat, mert hisz a statisztika világosan kimutatja, hogy felét sem tudjuk ma még megtermelni az itthon elfogyasztott bormennyiségnek. A mesterséges borokról beszélni pedig nem is akarunk. Nincs tehát más magyarázata a pangásnak, mint hogy a borkereskedők visszaélnek helyzetükkel, kiéheztetik a bortermelő közönséget, hogy annál olcsóbban vehessék azt, amit ők azért rendes árban adnak tovább. Es ez a pangás veszedelmesebb a filokszeránál, peronoszporánál s a szőlő minden ellenségénél. Mert azokkal csak megküzd a kitartó munka abban a reményben, hogy a termés ára kárpótol mindent. De az ilyen lelketlen szövetkezés ellen hogyan védekezzék ? Ez a reménytől fosztja meg a szőlőmunkást s akkor hogyan legyen kedve tovább dolgozni, ha előre tudja, mert tapasztalni kénytelen, hogy fáradságának gyümölcsét megfizetni nem fogják. E bajon más nem segíthet, mint a pinceszövetkezetek. Ezek vegj'ék kezükbe a szegény népnek ügyét, mely nagyon is rászorul a pártolásra. Vegyék át a kisgazdák termését tisztességes áron, szerezzenek annak piacot, mentsék meg a kisebb termelőket s ezek által a szőlőkultnrát. Mert ha továbbra is ily csalódások érik a szőlőtermelőket, akkor ne csodálkozzunk azon, ha a munkás kezek erőtlenül hanyatlanak le, s amit nem tudott bevégezni a filokszera és a peronoszporona, azt bevégzik a borkereskedők. Ez pedig nem más, mint szőlőink s szőlőbirtokosaink pusztulása. Egy bortermelő. A zalaegerszegi ügyvédi kamara közgyűlése. A zalaegerszegi ügyvédi kamara az igazságügyminiszternek az országos ügyvédi gyám és nyugdijintézet felállítása tárgyában kibocsájtott rendelete folytán 1900. évi oktober hó 21-én a megyeház nagytermében tartotta meg Hajik István kamarai elnök élnöklete mellett rendkívüli közgyűlését. A közgyűlésen jelen volt 19 kamarai tag. Elnök a megjelenteket m9leg szavakban üdvözölvén, a közgyűlést megnyitotta, mely után a jegyzőkönyv vezetésére Boschán Gyula kam arai titkárt hívta fel, a jegyzőkönyv hitelesítésére rendes tagokul Thassy Kristófot, Szigethy Elemér dr.-t, Hajós Ignác dr.-t, póttagokul pedig Berger Béla drt. ós Fürst János dr. ügyvédeket jelölte ki. Ezután elnök a napirendre kitűzött tárgyat ismertetve előadta : hogy a nagyméltóságú ni. kir. Igazságügyminiszter ur kibocsájtott rendeletével felhívta a kamarát, miszerint az országos ügyvédi gyám- és nyugdíj intézet létesítése tárgyában hozzá a közgyűlés határozata értelmében fölterjesztést tegyen. Ezután Boschán Gyula kamarai titkár a budapesti ügyvédi kamara által kidolgozott országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet alup szabályait ismertette, előadásában közölte a közgyűléssel, miszerint ezen nyugdijszabályzat a kamara összes tagjainak megküld^tett e célból, hogy bírósági székhelyenkint csoportosulva ezt a kérdést megvitassák és az értekezlet eredményét jegyzőkönyvbe foglalva a kamara a választmányhoz bekiildjék. Az ügyiránti általános érdeklődést leginkább igazolja az a körülmény, hogy ilyen értekezletet Csurgón, Keszthelyen, Lengyeltótiban, Tapolcán, Alsó-Lendván, Igaion, Nagy-Kanizsán, Kaposvárott és Zala-Egerszegen tartottak. Ezen értekezletekről felvett jegyzőkönj'vek azt igazolják, hogy a zala-egerszegi ügyvédi kamara tagjainak túlnyomó része oda nyilatkozott, hogy a tervbe vett célnak csakis a kényszer befizetés elvére fektetett országos ügyvédi gyám és nyugdijintézet felel meg és hogy ez törvényhatóságilag volna létesítendő. Módosítások mellett azonban a budapesti ügj'védi kamara által készített tervezetet is elfogadták a keszthelj'i, lengyeltóti, tapolcai és alsó-lendvai ügyvédi értekezletek ; egyedül a Nagy-Kanizsán megtartott értekezlet mondotta ki; hogy az ügyvédi gyám és nyugdijintézménj' felállítását oldalakban, hog3' az egy központban igazgattassák, — nem támogathatja. Ezen ismertetés után elnök felhívta a titkárt, hogy az igazságügyminiszter leküldött rendeletét egész terjedelmében olvassa fel és felkérte a közgyűlést, hogy erre vonatkozólag véleményeiket nyilvánítani szíveskedjenek. A miniszter leiratában foglalt azon kérdésre, hogy törvény alkottassék, mely az úgy védi gyám és nyugdíjintézet felállításét célozza — még vita tárgyává sem tétetett, hanem egyhangúlag kijelentette a közgyűlés, hogy ilyen törvény alkotását szükségesnek találja, de hosszabb ós beható vita fejlődött ki azon kérdés fölött : vájjon oly törvény hozassék-e, mely megengedi a nyugdíjtörvény felállítását vagy pedig olyan, mely imperative kimondja, hogy minden ügyvéd, ki a kamara lajstromába bevezetve van, a gyám- és nyugdíjintézet tagjává lenni tartozik ; — valamint a fölött, hogy a létesítendő nyugdíj intézmény egy központban, — vagy kamaránkint felállítva kezeltessék ? — Ezen tárgyhoz szólottak : Wollák Adolf dr., Hajós Ignác dr., Berger Béla dr., Obersohn Mór dr., Isoó Ferenc, Hertelendy Béla, Keresztury József dr. és Fürst János dr. ügyvédek az országos központi kötelező ügyvédi szám- és nyugdíjintézet létesítése mellett; Grünvald Samu dr. és Vajda Manó dr. ügyvédek szintén a kötelező ügyvédi nyugdijintézet létesítése mellett foglaltak állást, azonban ennek kezelését a központtói függetlenül az egyes kamarák által kívánják teljesíttetni. A beszédek befejeztével a közgyűlés egy központi kezelés mellett létesítendő kötelező országos ügyvédi gyám- és nyugdíjintézet felállítása mellett foglalt állást és határozatilag kimondotta, miszerint felterjesztést intéz a nagyméltóságú m. kir. igazságügyminiszterhez, hogy ennek létesítése iránt törvényhozási uton minél előbb intézkedni szíveskedjék. A közgyűlés egyúttal alapjában elfogadta a budapesti ügyvédi kamarának kiadott nyugdíj szabályzatát, azonban ennek a körülményekhez képest leendő átalakítását a hozandó törvény értelmében még szükségesnek találta. A kamara közgyűléséből még az igazságügyminiszterhez üdvözlő táviratot küldött. A közgyűlés befejeztével a jelenvolt öszszes kamarai tagok közös ebédre az „Arany Bárány" vendéglőben gyűltek össze, hol a legjobb hangulatban a vidékről jött ügyvédek eltávozásáig együtt maradtak. r Az „Enek és Zenetársaság" hangversenye. Mindenfelől hangzik a panasz, hogy a társadalom nem érti és kellőleg nem méltányolja a szép művészeteket ; hidegen marad irántuk s nom tartja őket a szellemi élet kiegészítőinek. A vád nem egészen alaptalan, miről itt Keszthelyen is minden épérzékü és gondolkodó ember meggyőződhetik. Istennek hála ! a jég meg van törve. A nemtörődömség kezd eltűnni s a múzsák és gráciák már mosolygó arccal s ragyogó szemmel lejtenek be kies fekvésű városunkba, hogy bennünket az élet szebbik felével is megismertessenek. . Ezt tapasztaltuk a f. hó 20-áz tartott hangverseny alkalmával, melynél jiagyobb ós tisztább hatásút Keszthelyen alig élveztek. A kinek e hangverseny megítélésében kárhoztató szava lenne, az vagy rosszakaratú biráló lenne vagy tudatlanságát árulná el. Nem is volt ott semmi megróni való hiba J Eckhardt Antal teljes sikert aratott lelkes és fegyelmezett kis csapatával. Megmutatta, hogy nemcsak kitűnő előadó zenész, nemcsak jóhirü zeneszerző, hanem páratlanul ügyes karmester is, ki bármely nagy városban is derekasan megállná helyét. De mi is volt a legszebb ? Ugy látszik mindenki megtalálta a gazdag műsorban azt, a mi őneki legjobban tetszett. Ám ha a kritikusi tollnak is 113'ilatkozni kell, a zeneszámok közül a „Bajazzok" c. nagy hármas tette a legmélyebb hatást, melyet Knebel Jenő szépen szóló hegedűje, Stádler Dóri di" finom zongorakisérete és Eckhardt művészi harmoniumjátéka varázsoltak elő. Persze a közönség legnagyobb része mégis csak az énekre volt kíváncsi. Hogy is ne, mikor a karban ott voltak Keszthely szépei majdnem teljes számban ! (Kár, hogj

7 ezt a számot is megbontogatta már a kis városi kicsinyeskedés !) Az énekkar Abt „Üdvözletével" mindjárt biztosította magának a közönség teljes jóakaratát. E szám előadása művészi magaslaton állt s zúgó tapsvihar kellt nyomában, De hallga csak, hallga ! . , . Micsoda szomorú hangok kelnek szárnyra, lassan, félénken, szivrehatóan ? „Messze földre egy kis lánynak küldöttem egy levelet, Én Istenem ! de fájdalmas volt reá az üzenet. .. A szöveg is, dallam is oly egyszerű, oly népies, mintha a hortobágyi puszta kakukkfüves pázsitján együtt születtek volna a szerelmes bojtár szomorú szivéből. Az ezt követő két pajzán nótának a hatásáról meg nem is kell szólni. Inkább áruljuk el a titkot, hogy e két szép nóta szövegirója Orbán Lajos tanár, ki annak idején annyi élvezetet szerzett Keszthelynek szellemes Írásaival és művészi felolvasásaival. Mondanunk sem kell, hogy Eckhardt megzenésítése minden tekintetben sikerült.