Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)
1900-09-09 / 36. szám
1900. szeptember 16. BALATON VIDÉK 7 Szép volt, jó volt, ifjú volt még, Angyaloknak társa, Víg, mosolygós rózsaarcán A tavasz varázsa. Mosoly elhal, rózsa hervad Jöttén kora dérnek, S bánatára annyi szívnek Angyalokhoz tér meg. A sötét sír mindent elföd: Fényt, tavaszt, virágot ; De örökre sajg a seb, mit Jó sziveken vágott. Szomorít dal jut eszembe Csillag hullásáról, Bimbaját is alig nyitó Virág haláláról . . . Ks. I I E 1 I. — Az ünnep miatt jelen számunk egy nappal előbb jelent meg. — Személyi hir. Draskovics Dénes gróf pénteken Bécsből útitársával együtt Keszthelyre érkezett automobilon Festetics Tassilo gróf ur 'ó exceilentiájának látogatására. — Ab. emlékű királyné szomorú halálának évfordulója hétfőn, szeptember 10-én lesz, mely alkalomból a plébánia templomban engesztelő áldozatot mutatnak be. — FÖuri esküvő. Báró Be;gerEmil Berlinből a DapokbaT vezette oltárhoz alsó-domborui Zalán Lipót János és neje leányát, Margitot Balaton-Földvár kis fürdőtelepén. Az esketést Kirner Károly belvárosi apát-plébános végezte fényes egyházi segédlettel és előkelő nászközönség jelenlétében. — Eljegyzés. Nemes kisfaludi Madarász Elemér helybeli honvédhuszár főhadnagy Balaton-Edericsen jegyet váltott bocsári Svastics Gyula özvegyének szép és kedves leányával, Rózsika kisasszonynyal. Üdvözöljük az uj jegyespárt ! — Gyűjtés az örökimádás templomra. Szeptember 10 én lesz évfordulója a b. emlékű Erzsébet királj'nó gyászos halálának. Ebből az alkalomból az egész országban gyűjteni fognak az Erzsébet királyné emlékére építendő örökimádás templomára. Megyénkben Festetics Mária grófnő, Erzsébet királyné volt udvarhölgye áll a templomépítés ügyében alakult megyei bizottság élén, ki, hogy a nép is hozzájárulhasson filléreivel a magasztos célú építkezéshez, olcsó képeket készíttetett ós azokat értékesiteti az említett. cél elérésére. A kép egyik oldalán a királyné arcképét ábrázolja rövid imával, a másik oldalán Mária képét a kis Jézussal. Ara 20 fillér. Kapható a plébánián és a hegyközségi imatársulatok vezetőinél. — Hirdetmény. Felséges Nagyasszonyunk boldogult Erzsébet királyné 0 Felsége gyászos elhunytának évfordulója folyó évi szeptember 10-ikére esvén, ezen okból a folyó évi szeptember hó 10-ikére hirdetett törvényhatósági közgyűlés folyó évi szeptember hó 10-én délelőtt 8 és fél órakor fog megnyittatni, hogy a vármegye legmélyebb gyászának ezúttal is kifejezést adandó, a délelőtt 9 órakor tartandó gyászisteni tiszteleteu a törvényhatóság testületileg résztvehessen. Jankovích László dr. gróf s. k., Zalavármegye főispánja. — Egyházmegyei hirek. Megyés püspökünk ujabban a következőképen egészítette ki a zsinati vizsgáló bizottságot : Kránitz Kálmán székesegyházi kanonokot a morálisból ós pastorálísból, Hanauer István dr. szemináriumi lelkiigazgatót a dogmatikából nevezte ki vizsgáló bizottsági tagnak. Ley József tapolcai plébánost szentszéki ülnökké nevezte ki. Czigáuy Pál karádi káplánt Kaposvárra küldöttek hasonló minőségben, Véber J. Vince pedig Csokonyára kisegítő s. lelkésznek. — Primitia. Schneller Jenő veszprómegyházmegyei ujmisés ma szeptember hó 8-án mutatja be első szent áldozatát az Urnák FelsőŐrsön. A manuduktori tisztet Yurglich Ágoston felsö-örsi prépost végzi, az alkalmi szt. beszédet pedig Kozma Kálmán dr. theol. tanár tartja. A szent mise után a diszes vendégsereg a préposti lakásba vonul, hol gazdag lakomához ülnek. — A keszthely-sümegi róm. kath tanitói kör 1900. évi szeptember hó 11-én délelőtt 9 órakor, Keszthelyen, az elemi iskola szokott helyiségében, Kelemen Ferenc sárosdi róm. kath. kántortanító 50 éves tanítói működésének emlékére jubiláris diszgyülést, ennek befejeztével pedig rendes közgyűlést tart, a melyre a főtisztelendő lelkészi kart, a kartársakat és az érdeklődő t. tanügy barátokat tisztelettel meghívom. Fél 9 órakor szent mise tart.atik. Az ünnepély méltósága iránti tekintetből is szeretettel kéri az elnökség, hogy a szent misén a t. kartársak teljes számmal szíveskedjenek megjelenni. 1. Díszgyűlés. Tárgyai : 1. A »Szózat,« eléneklése. 2. A diszgyülés megnyitása. 3. A jubiláns üdvözlése ós életrajzának felolvasása. Tartja Pozsogár Gyula körelnök. 4. Hatóságoktól, egyesületektől ós egyesektől érkező üdvözlő iratok felolvasása, esetleg szóbeli üdvözlések. 5. A diszgyülés bezárása. 6. A »Hymnusz« eléneklése. (Az énekrészeket Nyers Imre alelnök fogja vezetni.) II. Közgyűlés. Tárgyai : 1. Megnyitó. 2. A mult gyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 3. Elnöki jelentés. 4. Gyakorlati előadás. Tartja Konkolyi Kornélia szalapai tanítónő. 5. Szakfelolvasás. Tartja Lisztner Antal kisgörbői tanító. 6. Pénztári jelentós. 7. A kath. tanítók kongresszusára kiküldött Nyers Imre zala-szántói kántortanító beszámolója. 8. A jövő tavaszi közgyűlésre az elméleti és gyakorlati előadásoknak 2 —2 tag által leendő bizto-itása. 9. Indítványok. 10. Tisztújítás, 11. Tagsági dijak befizetése. Azon édes reményben, hogy a gyűlésről, a melyen egyik érdemes kartársunk iránti tiszteletünknek és elismerésünknek kívánunk nyilvános uton kifejezést adni, a kör t. tagjai közül senki sem fog hiányzani, maradtam Végeden, 1900. szeptember 1. kiváló tisztelettel Pozsogár Gyula körelnök. — A beiratasok eredménye- Városunk minden iskolájában — az ipariskolát kivéve — már befejeződtek a beirat.ásoic s az előadások megkezdődtek. A beiratási statisztika szerint a kath. főgymnasiumban összesen beiratkozett 291 tanuló. Ebből az első osztályra esik 55 tanuló, a másodikra 55, a harmadikra 50, a negyedikre 43, az ötödikre 26, a hatodikra 21, a hetedikre 16, a nyolcadikra 25. — A zárdai polgári leányiskola négy osztályába összesen fel lett véve 76 tanuló ; az elemi iskolába összesen 204. Ebből az I. osztályra esik 76 tanuló, a 11-ra 43, a IlI-ra 46, a IV-re 25, az V-re 14. A zárdai ovodába beiratkozott 111 ; a községi ovodába 95. — A közséyi elemi fiu iskolába beiratkozott 313 fiu, a leányiskolába 108 leány. — A kereskedelmi inas iskolába 25 tanuló lett felvéve. — Szobor felszenteles. Zala-Egerszegröl irja levelezőnk, hogy Bedö Vendel ottani lakós az ő telkén nyitott ós még névtelen utca végén remek kivitelű »Vendel« szobrot állíttatott fel. A szobrot a minap a szent mise után nagyszámú ájtatos közönség jelenlétében szentelték fel. Ugyancsak ezzel az alkalommal szenteltek fel a zala-egerszegi aggápoldai kápolnát is, melyet az uj polgármester mostanában szépen átalakíttatott. — Furfangos hajcsár. Veisz József keszthelyi lakós f. hő 3-án azzai bizta meg Németh Lajost, hogy tehenét a zala apáti vasárra hajtsa el. Mit nevezett meg is cselekedett. Azonban Veisz és Német Lajos egyesült erővel sem tudtak a tehénen túladni. Miért is Veisz a visszahajtással is ugyancsak nevezett bizalmi férfiút bízta meg, maga penig kocsin indult vissza Keszthelyre. A hajcsár azonbau a helyett, hogy a tehénnel visszatért volna gazdájához, bizalmi állásával rutul visszaélve, a tehenet egy pacsai gazdának potom árért eladta s a pénzt zsebrevágva megugrott. Vevő ós eladó csak akkor jöttek a csalás nyomára, mikor a gazda a tehén passusát kérte a hátralékos öt forint beküldése mellett. A csendőrség a nyomozást megindította, de eddig siker nélkül. Mindkét károsult félre a tanulság az : hogy nem jó egy hajcsárt, oly nagy bizalommal kitűutetni s még veszedelmesebb passus nélkül vásárt csinálni, mert ugy látszik, nemcsak lókötők hanem tehénkötők is vannak a világon. — Betörés. Pető Pálék szorgalmas népek Kis-Orsön. Szorgalmuk gyümölcsét azonban más akarta leszakítani, mert mig ők becsületes munkában fáradtak, addig ismeretlen tettesek betörtek lakásukra s almáriumuk tartnlmát alaposan megdézsmálták, sok mindenféle ruhaneműt vive magukkal. A megindított csendőri nyomozás csakhamar előkerítette a tetteseket az ismeretlenség csendes homályából, köztük Puplics Mán rovott multu nőt, kiről kisült ezúttal az is, hogy nem ez az első stiklije a magánvagyon ellen. Kitűnt, hogy nem más, hanem csakis ö kelme volt az a jó madár, ki annak idejében Kövesy Lenke asszonyától több rendbeli ruha neműt ellopott. Átadatott, a tapolcai járásbíróságnak. — Fegyver elkobzás. Megint csak Örsről szól az ének. Tar Ferenc ós Balassa János Örsi lakosoknak igen terhes volt a fegyveradó.Tehát hatósági engedély és adó nélkül puskáztak ő kegyelmeik. De a szemfüles csendőrség; a csalfaság nyomára jött — a hamis nimródokat — feljelentette a hatóságnak. A nem adózunk ősi elvnek aligha erősen meg nem adják Farkas F. et comp az árát. — Közeledik a tél. Annyi bizonyos, hogy a légy nem fél annyira a dértői, mint a munkakerülők a téltől. Pénzt nem kerestek, tehát ruhát sem vehetnek, hanem lopnak. így ruházták fel magukat a mult héten Szőllösi István köveskálai lakósuál fehérneművel, elemelve lakásából 15 méter gyolcsot. Hogy azonban toalettjüket teljessé és a közelgő téli szezonnak megfelelővé tegyék, még ugyanazon napon külső ruhával, meleg posztó kabátok, nadrágokkal is felruházták magukat a balatou-füredi deszkabódébau. A cseudőrség nyomozza a ruhatol vajokat. — Ismét 2'opás. Bertók Kálmán alaposan tul tett fenti kollegáin. O nem csavargó, nem is hajcsár, hanem lakatos. Tudomáuyát azonban nem a pőrölőu, hanem rokona almánum fiókjában kívánta gyümölcsöztetni. Megsejdítette u. is, hogy Beriók Sándor a.-páboki lakós, nagybátyja fiókjában 5 drb százas lappang. Miért is egy általa készített kulcs segélyével behatolt a szobáim, egy másikkal pedig felnyitotta a szekrényt s az összegből elemelt 150 frtot. A káros atyafiak gyanúja csakhamar kedves rokonukra irányult, s mint a nyomozás kiderítette nem is alaptalanul. Tettét sürü könyhullatások között, bevallói ia. A kár megtérült. — Bertók Sándor öröme pedig nagy, hogy el veszet.tuek hitt summáját, viszontláthatta. — Ptipi tanácskozás. A keszthelyi esperesi kerület az évi rendes őszi tanácskozását szept. 24-én délelőtt, tartja meg Keszihílyen. — Kimutatás a keszthelybalatouszt.-györg}' h. é. vasút 1900. évi aug. havi üzletbevóteleiröl : Személyek után 5990 K, 94 f. Podgyász után 294 K. 40 f. Feladott gyorsáru után 240 K. 15 f. Kiidott gyorsáru után 243 K. 32 f. Feladott teheráru után 1984 K. 25 f. Kiadott teheráru után 2264 K 96 f. Összes bevétel 11018 K. 02 f. — Veszedelmes vadászat. A kiskomáromi vadásztársaság V-iminap az ottani hafcárbau liajtóvadászatot ren^^i tt. A vadászok egyike Horváth György 14 éves fiút hajtás közben szembe és arcba lőtte. A szegény fiu két szeme világát elvesztette, amellett életveszélysen meg is sérült. — Merész tolvaj. Folyó hó 1-én virradóra Gomba községben Púpos György lakóházába lopás céljából Fülöp József ihárosi illetőségű csavargó betört, mit a házbeliek ószrevettek és a tolvajt elriasztani iparkodtak, e közben káros ós tolvaj egymásra több lövést tett anélkül, hogy sérülés törtónt volna. A tol vajnak sikerült elmenekülnie. Most a csendőrök nyomozzák. — Jóváhagyás. N.-Kanizsa városnak a kéményseprési iparról alkotott szabályrendeletét a kereskedelemügyi minister jóváhagyta. — Az Emke gyújtók jövedelme. Egy csinos grafikai táblázatot kaptunk, rikító vörös sziunel ábrázolja az Emke-gyujtók fogyasztásának emelkedését hónapról-hónapra. Derek munkát végzett ez a kis gyújtó, kiszeritotta a sok külföldi gyújtót és az Emke szép ós hazafias céljaira 516035 koronát jövedelmezett. Ha meggondoljuk, hogy a jövedelem a közjó számára tulajdonkópeu senkinek sem került áldozatba ós avval szaporítható, hogy mindenki az ö krajcárjáért magyar gyújtót követel osztrák helyett, akkor bámulnunk kell, hogy még mindig anynyian csupa közönyből a mindenféle osztrák gyújtót fogyasztják. -- Vásároljon osztálysorsjegyet Lukács Vilmos bankházában Budapest V., Fürdő-utca 10 , egy egész 12 kor., egy fél 6 kor., egy negyed 3 kor., egy nyolcad 1 kor. 50 fill.