Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)
1900-12-30 / 52. szám
1900. december 30. BALATONVIDEK^ Zenekedvelő saját érdekébén cselekszik ti a e gazdag tartalmú s jutáíiyos zenemüt'oly óirattal megismerkedik. Előfizethetni - s mutatván} szám ingyen kérhető a Zenélő Magyarország (Klökner Ede) zeuemükiadóhivatalában, Bpest, VI. ker. Csengery-utca 62. a. II. 10. Kanyard. Pölöskéu, — mint tudósítónk írja, — a nagy mérvben fellépett kanyaró járvány miatt az iskolát bezárták. — Vakmerő betörés fórtyes nappai. ;Zalaszántón folyó hó 23-án, vasárnap, délelőtt 10 és 11 óra között, a nagymise alatt ismeretlen tettes, betört. Tollár Károly földmives, róm. kath. templom atya lakásába, s onnét 216 korona pénzt ellopott. Vakmerő bátorsággal hajtotta végre rablását. Megvárta, mig az egész ház népe a templomba ment; azután a konyha ajtót kinyitotta, a kályhában levő tüzet egy ott levő dézsa vizzel eloltva, a kályhát betörte s a támadt, hézagon át behatolt a szobába. Ott a fiókos láda zárját, valósziiiüleg bicsakkal kivágta s a benne levő pénzt az egyébb ott levő papirosok és irományok közül kiválogatta azután a mely uton jött ismét eltávozott. Tollárt a templomból hivatták haza, mert időközben a család valamelyik tagja észrevette, hogy a konyha ajtő nyitva van, s a kályha betörve. Képzelhetni rémületét, midőn az udvarra nyiló szoba ajtót kinyitva, meglátta a felfordulást. Azonnal a szomszédban levő csendőrlaktanyára szaladt, kik nyomban megjelentek a hely szinén s megkezdték a nyomozást. A tettest egyik szomszéd asszony látta, hogy be ment aa udvarra és Tollár pitvarába, de mit sem gyanítva odább ment. A nyomozás eddig még nem vezetett eredményre; de a tettes valószínűleg Tollárnak előbbi szolgája volt. Akit az nap is láttak a községben. Mindenesetre a helyi viszonyokkal nagyon is ismerősnek kellett lenni a rablónak, mert tudta, hol áll a pénz Tollár a szántói fogyasztási szövetkezetnek is pénztárosa ; s a tettes bizonyára azt hitte, hogy több pénzhez is juthat; de a szövetkezet szerencséjére, éppen akkor csak 56 korona volt a pénztárban, mert az elnök előző napokban utalványozta ki a többit. — TÜZ. Kétszer egymásután volt tüz. Szt.-G-róton, f. hó 17-én 2 lakliáz égett el a hozzátartozó melléképületekkel együtt, a kár 1131 korona ; folyó hó 20-án Katona József szent-gróti lakós ház;i hamvadt 800 korona értékben. A tüz keletkezésének okát még eddig nem sikerült kipuhatolni. Zala-Szántóról is tűzről értesitik lapunkat, f. hó 17-én ugyanis gondatlanság folytán kigyuladt Fekete József lakóháza. A kár :'98 korona biztosítva nem volt. — Kukorica—pás. Három dráva-szent-iváili jómadár, névszóm, Horváth Mihály, ifj. Novák István ás Visnic* Ív. n a mult hót egyik éjjelén Visnics Mihály ugyamittani lakós kárára kukorica kasának tetőzetét i>lt,örtók ós onnan 6 hl. kukoricát 40 korona értékben elloptak. A tetteseket a csáktornyai csendőrség kiderítette, kik a nagy kanizsai kir. ügyészségnek feljelentettek. — A Budapest 25 éves jubileuma Ritka eset, hogy a mai hirlapirodalmi viszonyaink között egy politikai napilap huszonötéves jubileumot ünnepelhet. Ez a ritka eset éri a „Budapest" képes politikai napilapot, amely közelebb fogja megülni a negyedszázados jubileumot. Mikor a „Budapest" ezelőtt 25 évvel megindult, a főváros nagyobbrészt német vala, a magyar lapok olvasóközönsége pedig a legszükebh térre szorítkozott. Hogy mindez oly örvendetesen megváltozott, a főérdem tagadhatatlanul a Budapesté, amely ugy a magyarosítás mint az újságolvasás terjesztése körül úttörő munkát végzett. S talán az egyik oka annak, hogy a Budapest úgyszólván hozzánőtt a magyar néphez. De a Budapest más tekintetben is megérdemli azt a közkedveltségét, melyben részesül. Kitűnően szerkesztett, 48-as szókimondó igaz magyar lap! Vezércikkeit legtöbbnyire országos kepviselők Írják, köztük Kossuth Ferenc, az orsz. függetlenségi és 48-as párt vezére. Tárcarovata élénk s változatos. Hirei frissek ég megbízhatók. Eegényei érdekfeszitők. A fontosabb napiesemónyeket sikerült kivitelű illusztrációkban is bemutatja. A főlaphoz vasárnaponként „Uj Budapest című humorisztikus mellekletet csatol. Mindegyik rendes előfizetője egy díszes kivitelű képes naptárt kap egészen ingyen. Mind oly tulajdonságok, amelyek különösen ajánlatossá teszik Budapestet, amely a megkezdett uton haladva, bizonyára meg fogja ülni fennállásának 50 éves jubileumát is. A Budapest élőfizetési ára egész évre 24 korona, félévre 12 korona, negyedévre 6 korona, egy hónapra 2 korona. Mutatványszámot kívánatra bárki ingyen kaphat. Az előfizetései a Budapest kiadóhivatalához (Budapest, IV., Sarkántyus-utca-3. szám alá) intézendők. — Uionc sorsolás A tavaszon sor alá kelülő hadkötelesekről a sorshúzást a zalaegerszegi járásban jauuár hó 10-én tartják Kaszaházán. Hangverseny Nagy-Kanizsán. A nagykanizsai általános munkáskupző egyesület karácsony másodnapján fényesen sikerült hangversenyt rendezett. A Polgári-Egylet díszesen és ízléssel díszített helyiségeit zsúfolásig megtöltötte a táisadalom minden rétegéből kikerült közönség. Az élvezetes műsor fénypontját Darázs Vilma k. a. művészi zongorajátéka és Schertz Emma kisasszony gyönyörű éneke képezték. Szerkesztői izenetek. 3080. 1900. Árverési hirdBíméniJ. B. L. Csáktornya. Zrínyiről szóló tanulmányát köszönettel vettük. Bár nem tartalmaz uj dolgot, de előadása lendületes, szép, méltó a tőrökvezö hadvezér, költő és államférfiú emlékéhez. Alkalomadtán sorát ejtjük, kár, hogy hoiszusága miatt kénytelenek leszünk megszakítással közölni. SUCHARD Párisi világkiállítás 1900. GR A ND PRIX Legqaggofab ^itüqístég. Dr. Tuboly Gyula m. t. álügyész által kép viselt kir. kincstár végrehajtatónak Hegedű Sán dor és nejé Kis Verona nemes büki lakósol végh. szenvedettek elleni végr. ügyébeu 10( kor, 60 fillér töke, ennek 1897. október hó 1-tól járó 5% kamatai és 22 kor. 65 fillér eddig mái | megállapított, valamint' 15 kor. 10 fillér jelenlegi és még felmerülendő költségek kielégítés® végett a nagy-kanizsai kir. törvényszék és ae alulírott, bíróság területén levő és karmacsi 601. sz. tjkvben A f 1096 hr. alatt félvett öreghegyi szőlőre 136 kor., ugyanazon sztjkvben A. + 1905, hrsz. alatt felvett öreghegyi szőlőre 402 kor., ugyanott f 1240. hrsz. alatt felvett hegyháti szántóföldre 72 kor., végül a karmacsi 1134. sztjkvben A f 1344. hrsz. alatt felvett hegyháti szántóra 217 kor., mint ezennel megállapított kikiáltási árban a nyilvános végr. árverés elrendeltetik ós annak megtartására határidőül 1901. évi Január hó 28. napjának délelőtt 10 óráját Karmacsra a község házához tűzetik ki. Árverési feltételek álulirt tkvi hatóságnál s a fqnfc nevezett község háznál tekinthetők meg. Árverezni kívánók tartoznak az ingatlan becsárának 10% készpénzben, vagy a törvény által óvadékképeseknek nyilvánított értékpapírokban a kiküldött kezéhez letenni avagy a bánatpénznek a bíróságnál történt előleges elhelyezéséről kiállitottszabályszerüelismervényt ugyanannak átszolgáltatni. Keszthelyen, 1900. évi október hó 22-ón. A kir. jbiróság tkvi osztálya. Götz s. k. kir. táblabíró. Hirdetés eke t felvesz lapunk kiadóhivatala. & $ m # & & # oki. kőmivesmester Keszthelyen, Deák Ferenc-utca, Veháp Lajos kőmivesmester házában. Tisztelettel értesitem Keszthely város és vidéke n. é. közönségét, miszerint a m. kir. állami felső ipariskolában nyert oklevelem alapján Keszthelyen a kőmíves mesterséget szándékozom űzni. A m. kir. állami felső ipariskolában nyert elméleti kiképeztetésem, valamint a kőmivesmesterség terén szerzett gyakorlati képzettségem folytán készítek bárminemű terveket. Elvállalok uj építkezéseket, átalakításokat és javításokat s ezeket az építészeti ipar mai színvonalán, lehetőleg teljesítem. Főtörekvésem mindenkor oda irányul, hogy igen tisztelt megbízóimnak bárminemű igényeit minden tekintetben kielégítve, azok elismerését kiérdemelhessem. Vidékről érkező szives megkereséseket 8 esetleges megbízásokat a legnagyobb pontossággal teljesitendem. A n. é. közönség szives pártfogását és jóindulatát kérve, vagyok kiváló tisztelettel Veháp Imre oki. kőmivesmester.