Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)
1900-07-01 / 26. szám
1900. julins 1. munkája és jutalma között ? Mert lia a munka erős és mégis megfelelő, akkor a nemzet vétkezik, ha a jutalmazásban szűkmarkú és ú>azsá<i'talan. fD Hála Istennek, még- történnek csodák. Mert valóban szinte csodálatos, hogy a magyar néptanítók épen ngy végzik munkájukat, mintha meg volna érte a méltó jutalom. A magyar néptanítók működése ellen, kivált egy-két évtized óta, semmiféle tekintetben nem lehet kifogást emelni. Ok lelkiismeretesen teljesitik a nemzettel kötött szerződésnek reájuk vonatkozó részét. De folyton panaszkodnak, hogy a nemzet, a cársadalom nem teljesiti kötelességeit velük szemben. Es el kell ismernünk, hogy panaszuk jogos. Mert a mi tanítóink anyagi helyzete siralmas, társadalmi pozíciója pedig siralmasabb, sőt sokszor és sok helyen nevetséges. Javadalmazásuk jóval mögötte áll az urasági komornyikok jövedelmének, a mi spanyol mintá.ju társadalmunk olyan ,.se ur, se paraszf'-uak tartja őket. Az igaz, hogy ez nem a tanítókra nézve szégyen, de bizony nekik is baj, a nemzetre pedig igen könnyen veszedelmes is lehet. Mert ha a tanítósággal szemben tanúsított közöny, igaztalauság és lenézés tovább tart, mi következik abból?! Ha már görögül cseleko o szünk, beszéljünk legalább magyarul. Es mondjuk ki, hogy akkor a tanítói pályára csak a hülyék és a feltételes szabadságra bocsátott fegyencek lépnek, Vagy pedig elszakad a türelem fonala s a tanítók a kődobást kődobással viszonozzák. Kötelességük mértékéül a nekik kiutalványozott megbecsülést veszik s akkor munkájukban nem lesz köszönet. A mi reájuk nézve kényelmesebb, mint a legfárasztóbb, leghálátlanabb, az egész idegzet minden munkaerejét igénybevevő hivatást majdnem ingyért teljesíteni. Különben is az anyagi gondokkal küzdő ember nem végezhet olyan lelki munkát, mint a minő a tanítóké. Legalább kedvvel és sikerrel nem. Ellenben könnyen megveti a hazát, mely csak másnak édes anya, neki mostoha: a társadalom igazságtalanságai által vérig sértve beleneveli növendékeibe az osztálygy ülöletet s az emberi lélek természeténél fogva könynyen megkapható a vad-, socialista és vallástalan hóbortok terjesztésére. Mert a szép beszédek, a lelkes hangú buzdítások nem elégítik ki a gyomrot, az ember belsejének ezt a közepét. Nem állítom, sőt nem is hiszem, hogy ez igy lesz. De ha megtörténnék, a * társadalomnak nem volna joga meglepődni. Pedig ne feledjük, hogy a nemzet nagy többségéinek műveltségét, lelki világát a tanítók építik meg. Ugy ahogy nekik tetszik ugy ahogj' ők tudják. Legyen hát igazság, A béresnek adassék í meg az ő bére. A tanítóságnak adassék BALAT O N VIDÉK Te Deum. 3 meg az illő fizetés és a megérdemelt tisztelet. És a dolog ugy van, hogy mindezeket a társadalom szava s az igazságos közvélemény szerezheti meg. Es még valami. A tanítók buzgalma és érdemei. A megfeszített igyekezet és törekvés arra. hogy ők több jót érdemelnek. A beszéd kér a tett parancsol. A zalamegyei tanítók ezen a jó uton vannak. A sümegi közgyűlés tárgysorozata is ilyen parancsoló tett. Tanítóink hivatása szeretetét, paedagógiai képzettségét, colle<;iálís összetartását mutatja a felolvasások és indítványok tárgya is. Az ilyen beszédet előbb-utóbb meghallja a társadalom is. Őszinte tisztelettel, meleg rokonérzéssel üdvözöljük a zalamegyei tanítók sümegi közgyűlését. Mert ez is egy lépés az igazsághoz. ifjak! segitséA keszthelyi katli. főgymnasiumban jun. hé) 2(i-án volt az évzáró ünnepség. Megható mozzanata ez az iskolaévnek mind az ifjúságra, ínind a szülőkre nézve, kiknek fiai 10 hónapon át jártak a. Múzsák felszentelt csarnokába, hogy szivüket, elméjüket kiműveljék s megszerezzék a műveltség azon alapját, melyen a hazának hasznos polgáraivá válhatnak. A mi Te Deum ünnepeinknek igazi díszt, fényt adnak Burány Gergely dr. főigazgató remek beszédei, melyekkel ez alkalommal a szülőkhöz szól s a főgimnáziumtól távozó if jaktól szokott elbúcsúzni. Burány Gergely dr. főigazgató, a főgimnasium fenkelt lelkű és fáradhatatlan igazgatója a következő beszédet mondotta Mélyen t. vendégek és kedv'es tanuló Ezen iskolai év, melyet Isten gül hívásával kezdettünk meg és , z ő nevének dicséretével fejezzük be, ama nemzeti nagy esemény kilencszázados emlékéhez fűződik, hogy István II. Silvester pápától küldött koronával magát és Gizella nejét az 1000-ik év augusztus 15-én Esztergomban megkoronáztatván, első apostoli királya lett a magyaroknak, miáltal óriási átalakulás munkáját tetőzte be és őseinket bevezette a nyugati civílisatio müveit nemzeteinek közösségébe. Az első szent királyunk iránt való hálánkat és kegyeletünket külön ünnepségen fejeztük ki. Szebb, ünnepiesebb érzelemmel nem búcsúzhatnánk el a tizenkilencedik századtól, a melyet emlékezetre méltó események tettek egy uj korszak megnyitójává a világtörténelemben. A tudományok megvilágították az elméket, uj törekvések szántottak barázdákat a felfogásokban. Átalakult az emberiség gondolkodása s a. mult századból átöröklött eszmék megizmosodván, óriási tért hódítottak. A szabadság, egyenlőség, testvériség gondolata nagy munkákat végzett, hazánkat, nemzetünket, alkotmányunkat egészen átalakította. De az eszmék áramlata nem állapodott meg, hanem áthatol a jövő századba is. Az a forrongás, melynek még csak itt-ott halljuk egy hatalmas kiáltását, most még zavaros, de ebből az össze-visszaságból is kicsendül a jövendő zenéjének egy-egy akkordja. Minden ilven hang nagv kötelességekre o o./ o figyelmezteti fajunkat, nemzetünket. Nemcsak résen kell lennünk, hanem ügyelnünk kell arra is, hogy az uj nemzedéket, a haza ifjúságát meg ne iepje az erkölcsi léhaság és tun3-a tétlenség a nagy eszmék világrenditő zenebonájában. Az iskolai nevelés feladatai tehát messze túlterjednek az egyes ember egyéni érdekeinek rendjén, mert belevágnak az egész nemzeti és társadalmi élet jövendőjébe. Ennek az iskolai nevelésnek még sokkal nemzetibb irányúnak kell lennie, mint volt valaha, hogy a magyar állameszme iránt minél fogékonyabb legyen azoknak szive és elméje, a kiket a sors a nemzetügyeink szolgálatába fog állítani. De mi lehet azon eszköz, a mely a nemzet ifjúságát a feladatára előkészíti ? j=l tudás után való vágy és szigorú kötelességtudás, a mely a szívben élő erkölcsi világrend ismeretén alapszik. Ennélfogva a középiskolák mostani és minden jövő tantervének középpontja csak az erkölcsi világrend tana, a becsületes, istenét, szüleit, embertársait, hazáját szerető, munkabíró, törvénytisztelő, minden szépért és nemzetért lelkesülő életre való tanítás lehet. Csak erre az alapra lehet a nemzeti elemet, a történelmet, irodalmat, minden tudományt és művészetet erősíteni. A testi nevelésnek egész rendszerét is ezen szellemnek kell irányítania. A ki más alapra akar építeni, a levegőbe kapaszkodik. Ez a szellem, ez a gondolkodás vezette az intézetünk hazafias tevékenységét a múltban, hü marad hozzá a jövőben is. Ugyanez a szellem sugalmazza nekem azt a rövid búcsúszót is, melyet az érettségi vizsgálat után néhány nap múlva megváló tanulóinkhoz intézek. Ked ves ifjak ! Mint a vállaikon nyugvó sarlóikkal, közükben kalászkoszoruval, ajkaikon zengő énekkel hazatérő aratók, ugy vannak önök is, midőn pár nap múlva megválnak ezen intézettő 1, a munkásságuk színhelyétől, hogy fáradozásaik gyümölcsével, kezükben az érettségi bizonyitványnyal szerető szüleik ölelő karjai kezé visszasiessenek. Mi azon meggyőződéssel bocsátjuk el önöket a keblünkből, hogy erősebbek, értelmesebbek lettek. Azi. liiszszük, hogy azon lelkesedés, mely a nemzet ideáljaiért átjárta szivünket, az a. nemes érc, mely itt a jellemükbe olvadt bele : mind gazdagodása lesz édes hazánknak és a. magyar társadalomnak. Azért áhitat.tal gondolunk az együtt töltött évekre, a melyek nem multak el, hanem csak jövendőre változtak át. Ámbár azt életpályájuk folytatásáért ezután egyedül maguk lesznek felelősek, mégis érdeklő szívvel kisérjük önöket tovább az életbe is, mert nyugtalanít bennünket az a gondolat, hogy az élet változó viszonyai között nem fog-e elhomályosodni cnök előtt az iskolában gondos kézzel megrajzolt erkölcsi ?let idealismusa, a mely nélkül az ember sem polgári, sem társadalmi kötelességét kellőképen nem teljesítheti, sem egyéni boldogságát meg nem szerezheti. Hogy ezen aggodalmunk valóra ne változzék, maradjanak hivekfa vallásukhoz, a melynél erősebbb szövetséget nem találhatnak az élet nehéz küzdelmeiben. Épen azért feleduiök nem szabad, hogy annak az érzelemnek, melyet a boldogságukért imádkozó édes anyjuk már a dadogó korukban összetett kézzel, égr" emelt szemmel a szivükbe csepegtetett, « élet végéig kell tartania. Ha ezeket szem elől nem tévesztik, | ugy megnyugvással reméljük, hogy hü és bátor hai i osai lesznek a magyar állameszmének, munkás törvénytisztelő polgárai a hazának, erkölcsös tagjai a társadalomnak, hálás tanítványai ennek az intézetnek, a melyből az Isten bőséges áldása kisérje mindnyájukat a választandó életpályájukon. Ugy legyen ! A bucsu szavak után következett a jutalmak kiosztása. Az ifjak örömtől ragyogó arca, kik jutalomban részesültek, tolmácsolta az őszinte hálát intézetünk jótevői iránt, kik nemes szivük sugallatát követve adományaikkal nyújtanak segéd kezet az iskolának, hogy az fogékony ifjú szivekben a jó igaz és szép örökérvényű eszméit minél jobban megszilárdítsa. A Szózat eléneklésével az ünnepség véget ért. Azután az osztályfők osztották ki a bizonyitványokat és értesítőket s a muzsafiak két hónapi vakációra az édes szülői körbe távoztak. Vármegyei tisztviselők fizetésemelése. A vármegyei tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet törzsfizetésének felelemelésére folyó évi március hó 2-án 23.957. sz. alatt kiadott rendeletemmel engedélyezett 20.518 korona állami pótjavadalmazás felosztása kérdésében folyó évi március hó 13-án tartott bizottsági közgyűlésbe 6819 sz. a. hozott s vm. főszámvevő alpénztárnok, számvevő, íőpénztárnok és járásorvosok, részéről megfelebbezett határozatot, tekintettel arra, hogy a fizetések lehetőleg kerek összegekben állapitandók meg, továbbá, hogy Nestlé-féie gyermekliszt legjobb alpesi tejből. — Bevált legjobb tápszer csecsemők nek és gyomorba] osok-nak. Hasmenés és hányás kizárva. Egy doboz I korona 80. al. Legelső orvosi szaktekintélyek kipróbálták s 30 év óta minden gyermekkórházban használják. Gyermekíisztből mintaporok kívánatra ingyen és bérmentve küldetnek. ^————— — UyermeklisztDoi minTapuiuR mv<hwu« niyjcn ^ uc,...vm^v. IT Központi raktáros: BERLYAK F. Wien, I., -1 • ^^ TT • "1 _ ' \ J A — n 1 1->~ Sl "Bt O Nestlé-féle cukrozott sűrített tej doboza 1 korona, cukor uélkül („Wiking". Újdonság) doboza 1 korona.