Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-10-14 / 41. szám

IV. évfolyam. Keszthely, 1900. okt. 14. 41. szám. Társadalmi, szépirodalmi s közgazdasági hetilap. Megjelenik het.eiikiiit egyszer: vasaniiip. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL, a volt gazd. tanintézet épületében. Kéziratokat a szerkesztőség címére, pénzes­utalványokat, liirdetési megbízásokat és reklamációkat a kiadóhivatalhoz kérli.,k. Kéziratokat nem adunk vlaaza I.APTUJ.A.IDONOS SZERKESZTŐSÉG. FELELŐS SZERK USZ'l'Ö BONTZ JÓZSEF. KIADÓ SUJÁNSZKY JÓZSEF. Etőflzetesl árak : Egesi évre Fél érre . Negyed évre . . Egyes siám áru 10 korona 6 „ 2 „50 IIII ér ... 20 „ Hyilttér petitsora alku szerint. „Adós fizess !" (—) Úgy mondják, hogy az adó­kat az uralkodó kormányok szabáWoz­zák s ugyancsak ők készítik a kűlömböző adópréseket. Már pedig adót fizetni egy csipetet sem kellemes dolog, s főként a magyar embernek sohasem volt szenve­délye. Védelmezni a kormányt tehát már csak ez okból sem akarnók, ha egyéb­ként volna is jogunk politizálni. Sem pedig azt nem akarjuk állitani, hogy lelkünk legmélyén olthatatlanul ég a vágy : bárcsak több adót fizethetnénk. De hát nekünk kötelességünk min­den közérdekű dologhoz hozzászólni s ha lehet segíteni vagy tanácsolni s ha mást nem lehet, legalább vigasztalni. Az adófizetés pedig nagyon is közérdekű dolog. Mert valamiképen minden ember halandó, azonképen minden valami kis jóval megáldott ember adófizető. Es va­lamiképen igaz az, hogy halál ellen nincs orvosság, de a derék doktorok a sok­féle édes medicinákkal ugy — ahogy enyhitgetik a halál fájdalmát, szintúgy nekünk is kötelességünk valamelyes csil­lapító szókat mondani, amik esetleg mér­sékelhetik az adózás nem kicsi keserű­ségeit. Mindezek pedig'abból az alkalomból jutnak az eszünkbe, hogy vármegyénk érdemes alispánja annak rendje-módja szerint megrubrikázott jelentésben ki­mutatta mindeneknek akiket illet, hogy a keszthelyi járásban a különböző adó­nemek terén julius hó végén kerek 343.830 korona és 84 fillér hátralék mu­tatkozik. Forintokban 143.830 frt 42 kr. Hát biz' ez sok pénz. Ha ennyi volna az egész adó, az is sok lenne. Pe­dig ez csak hátralék. Magyarul : adós­ság. Igaz, maga az alispáni jelentés is kimondja, hogy azért van ez a rengeteg hátralék, mert a megye egész területén igen kedvezőtlen közigazgatázi viszc­nyok vannak és sok volt az elemi csa­pás is. Hát ez mindenesetre elég nyo­mós ok, de mi azt hisszük, lehet ehhez még mást is mondani. Azt t. i., hogy a magyar ember az adófizetést hagyja leg­utoljára. Azt be sem veszi a rende- szá­mításba, mert hiszen ha épen nem jut rá pénz, hát egy kis késedelmi kamatért elvár a végrehajtó. Az adókönvv nem olyan mint a váltó. Es ugy teszünk mindnyájan, mintha az adót igazán in­g\*en adnók ; mintha valósággal a sárba dobnók. Csak huzzuk, halasztjuk a fi­zetést, mintha azt remélhetnők, hogy holnap talán valami váratlan fordulat egyszerre eltörölné az adók mindennemű faját. Bárgyúság volna azt mondani, hogy mindig és mindenhol ez az oka a hátraléknak ; de aki ismeri a magyar természetet és nem fél kimondani az igazságot, az elismeri, hogy sokhelyen és sokszor gondolkodnak igy. Mivel pedig semmit sem ád az em­ber olyan szikesen, mint jótanácsokat, hát az igy gondolkodóknak szeretnénk mi eg3^et-mást mondani. Első sorban azt, hogy a történeti idő keretén innen nem volt oly idő, mi­kor az emberek az adófizetés kellemet­A BALATONVIDÉK TÁRCÁJA, Szcniüühífö fehér Szemvakító fehér karodnak nincs mássá Ölelésed mégis kigyó szorítása ! Lelkem beleégni vágy' ajkad tüzébe, Mégis minden csókod mérges pók csípése ! Mint két iker-csillag ragyog szemed párja, S gyújtó pillantásod mell-átverő clárda ! Üde leheleted gyilkos kéjű illat, Mely le az elbódult szív gyökeréig hat. Mint májusi harmat, mint a hajnal pirja, Oly szeplőtlen szép vagy mosolyogva, sirva : Mégis maga vagy a pusztító enyészet, Elsorvad test, lélek, ha te megigézted' Hazug szentségtörés minden esküvésed'. Nevedet a szívbe mérges tőrrel vésed. Nem szeretlek én, nem, — gyüllöllek, utállak, Mégis megőrülök, meghalok utánnad. Patyi István. Édesapa énekel. Irta : Kapuvári. Az én édesapámat mindenki szereti ; én a legjobban. S ha azt kérdezi valaki a másiktól : — Mit tarr, a Kalász bácsiról — a felelet csaknem mindig ez : — Igen szeretem és becsülöm öt ; olyan derék jó ember. A sok -jó tulajdonságai között legjellem­zőbb az volt, hogy csöndes természete sohasem adott ajakára ónekhangot. Édesapa sohasem énekelt. Ha a többi jóbarátok körében üldögélt s amazok a jó szőlőlé vidámító tüzétől tisztessé­ges nótaszóval kezdtek is mulatni : édesapa csöndes maradt, nem énekelt soha. Ha a templomba mindenki énekelt is : ő csöndes maradt, csak imádkozott végy elmélke­dett, de nem énekelt soha. Ha bármilyen helyzetbe, állapotba, körül­mények közé jutott is, melyek más embert szük­ségképen énekre késztetnek : ő csöndes maradt, nem énekelt soha. Pedig de sokszor dadogott szive az öröm­től, a vidámságtól; de sokszor szorult össze a gondtól, fájdalomtól ; de sokszor emelkedett föl az áhitat szárnyain ! Csöndes maradt, nam énekelt soha. * A bosszú téli esték egyikén történt, hogy édesapa elmondta nekünk hosszú faggatásunkra, miért nem énekel ő soha. — Éppen az ö hetvenedik születése napján gyűltek össze az ismerősök, igazi ünneplő, igazi barátságos vacsorára. Jó badacsonyi mellett mult az idő ; fölhangzott mérsékelt »mezzoforte> • valj az ének is. Édesapa csöndesen hallgatta a szép nótákat ; megkritizálta az uj népdalokat nem sokra becsülvén azokat, s csak igen kevés népdal szerzőnek vagy népdalnak juttatván némi elismerés-félét. Az öreg erdész bácsi erősen szekundalt édesapa kritikái mellett. — Bizony igaz is, Miska, a szép magyar nóták nem zongora mellett születtek ! Természetes. Jól mondod Ferenc; nem zongora mellett születtek. A századvég nem a népdalok bölcsője. Legalább ez a századvég nem. — — Ugy ám ! Emlókszel-e, Miska, a ven Bojtor Jánosra, a ki valaha itt számadó juhász volt? Az mind tudta azokat az igazi magyar nótákat, a melyek a népben születnek, melyek­nek szerzője ismeretlen marad örökre. — Az ám ! Az öreg Bojtor. Ö volt a Lapunk mai száma 18 oldalra terjed..

Next

/
Oldalképek
Tartalom