Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-01 / 26. szám

IV. évfolyam. 26. szám. Tisztelt olvasóinkhoz. Három éve immár, hogy lapunk első száma napvilágot látott és szer­kesztőségünk megtisztelő bizalmából ne­kem jutott az a szerencse, hogy ez idő alatt a lap szellemi részének vezetője lehettem. Ha visszatekintek az elmúlt három évre, nyugodt lelkiismerettel merem ki­mondani, hog.y a szerkesztésem alatt megjelent lap hű maradt programmjá­hoz és szerkesztőtársaim, nemkülönben munkatársaink odaadó támogatásával a kitűzött célt komoly munkássággal meg­közelíteni törekedtünk. Sok hányattatáson mentünk keresz­tül ez idő alatt, de a céltól nem tér­tünk el és attól magunkat eltéríttetni nem is engedtük. Még a hibák javításá­nál is a jóakarat vezérelt bennünket; j másrészről pedig mindenkor őszinte lel­kesedéssel hajoltunk meg a valódi ér­dem előtt. _ Objectiv, tárgyilagos eljárásunk ered­ménye volt, hogy az a közönség is, a mely kezdetben talán gyanús szemmel fogadta lapunkat, a mely azt hitte, hogy más, talán titkos cél szolgálatában ál­lunk, idővel belátta szándékunk tisztes­ségét, önzetlenségét és jóakaró támoga­tásában részesített bennünket és ugyan­csak ennek eredménye volt. hogy elő­fizetőink, munkatársaink száma napról­napra növekedett és a lap fenállása, lé­tezése biztos alapot nyert. A lefolyt három év alatt tehát szerkesztőségünk részéről kiadott prog­rammunk ellen változtatás nem történt, de nem fog történni a jövőben sem. Ugyanazon zászló alatt, ugyan­azon munkatársaktól támogatva, ugyanazon elvekkel és ugyan­azon eszközökkel fogunk har­colni, mert meggyőződtünk, Hogy ez a leg kalmasabb mód arra, hogy polgártársaink, olvasókö­zönségünk elismerését, tiszteletét kiérdemelhessük, a mit minden­kor a legértékesebb jutalomnak tartottunk. A midőn ez alkalommal szerkesz­tőségünk egy másik tagja, Bontz József veszi át a lap szellemi vezetését, hálás köszönetet mondok a közönség és mun­katársaink jóindulatu támogatásáért és arra kérem őket, hogy bizalmukkal, párt­fogásukkal bennünket a jövőben is meg­tisztelni szíveskedjenek. MAGASHÁZY ANTAL DR, A BALATONVIDÉK TÁRCAJA, Egy kis leányhoz. Mily boldog vagy szép ideálom, Mily boldog minden ifjú lány ! Szived játéka édes álom, S az élet egy vonzó talány! * // Őzikének. Viharából bús életemnek Szellő se érjen violám ! Maradj örökké mint a gyermek Ártatlan, szűzies, vidám. Ne tudj irigy, rossz emberekről; Ne láss nyomort, biint, rongyokat, Ne tudj oly rejtett sebekről, Melyet a szív eltagad. (Joli Coeur.) Evviva il Papa! Van egy érzés az emberi szivben, meiyet nehezebb elemezni, megmagyarázni, mint bármi más érzést. Ritka, de hatalmas, rövid, de tartós határu, fölemelő és lesújtó, fönséges és meg­rázó, édes és keserű . . . Nevét nem tudom tán senki sem ; leirni képtelen vagyok ; de tán más sem volna rá képes, ha még oly mesterileg ismeri is a szivetj elemezni volna a legkönnyebb, ha azt az érzést bármikor teljes mivoltában föl lehetne újítani. Ámde ahhoz szükséges volna mindannyi­szor ugyanabba a helyzetbe, ugyanazokba a körülményekbe helyezkedni. Ez a csodálatos érzés a római zarándokok szivét foglalta el abban a feledhetetlen mozza­natban, midőn XIII. Leó pápát látták ós sze­rencsések voltak a grand-audiencián részt­vehetni. Április 29-én történt. Negyvenezer zarándok gyűlt össze Szent Péter fejedelmi egyházában ; — magyarok, cse­hek, belgák, krajnaiak. A középpont Szt. Péter sirja (confessio volt, a mely fölött emelkedő ol­táron volt őszentsége magáldandó és fogadandó a zarándokokat. Bár az audencia délfelé volt ki­tűzve, mindazonáltal már 9 órakor majdnem mindnyájan ott voltunk, kiket az audenciára jogosító jegy fölmutatása mellett a testőrök beengedtek. Hangos beszélgetés, ima-mormogás hangja töltötte be a fenséges templomot, (mely — mellékesen megjegyezve - a negyvenezer Karándokkal alig volt félig telei ; -- közbe-közbe egyházi, főleg pápai himnusok zengése szaki­totta meg a zsibongás egyhangú moraját • — a magyarok »Hol szent Péter«-ét a belgák gyö­nyörű több han^u karéneke váltotta föl, majd a Sitina-kápolna világhirü kórusa g3'ö­nyörködtette az óriási zaráudoktömeget. A várakozás egyetlen kellemetlensége a to­longás volt; mert a levegő a pompásan és gon­dosan eszközölt szellőztetés miatt meglehetősen friss maradt; -— hanem, minthogjr majdnem mindenki minél előbbre iparkodott furakodni, ennélfogva a folytonos hullámzás, mely a szo­rongó tömeg képét csaknem minden _ percben megváltoztatta, már-már kellemetlenné vált. Azonban várakozásunkat kellemesen meg­előzve, 11 óra után a tömeg újra, de erősen mozogni kezdett. — Jön a pápa ! jön a pápa ! — hangzott minden ajakról. Jött. Mitőlünk, kik a szentély körül vol­tunk, messze, a Szentségkápolnán keresztül hozták Szentatj'ánkat. Még mi nem láthattuk. Hanem ott fölhangzott az első örömriadal,

Next

/
Oldalképek
Tartalom