Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)

1900-03-04 / 9. szám

1900 március 4 BALATONVIDÉK. itt állandó tanyát s az az egész irodalmi mozgalom ma már csak történelmi emlék, rnelylyel csak néhány sorban szoktak végezni irodalomtörténetiróink. Erősen hisszük, hogy a legújabb művészeti törekvésnek nem lesz hasonló vége. Ma már, Istennek- hála, a viszonyok nagyban megváltoztak s a magyarság sem idegenkedik annyira a művészetektől. De miért bocsátottam előre ezeket? Megmondom. A szerencsés véletlen egy oly kitűnő férfi birtokába juttatta városunkat, ki zenei életünk megteremtésére minden kívánatos tulajdonnal rendelkezik. Nagy zenei tudása mellett mint ember is ol}

r vonzó, oly kedves, oly lebilincselő, hogy első fellépésével mindenkit tisztelőjévé, barátjává avat. 0 zenei életet teremteni tud is, akar is és igen helyesen kettős uton akar célt érni. Első dolga lesz, hogy egy műkedvelőkből álló templomi veg}

Tes kart alakít; azután pedig zenekedvelők, különösen tanulók részére, liegedüiskolát nyit. Nem neki akarunk reklámot csinálni jelen sorainkkal, hanem közönségünk és városunk érdekét és javát tartjuk szem előtt, akkor, mikor Eckhardt Antal lelkes törekvéséről szólunk. Az ő zenei múltja biztos záloga a jövő sikerének s azért midőn őt uj állásában szivünk mélyéből igaz magyar szeretettel üdvözöljük, kérjük a művészet pártoló intelligens közönséget, különösen hölgyeinket, hogy a templomi vegyeskar alakításában nehéz, de nemes munkáját könnyítsék meg azzal, hogy a létesítendő karba működő tagokul beállnak. A lelkesítő példa sem hiányzik. A hetvenes években, mint tudjuk, volt már Keszthelyen egy 40 tagból álló női énekkar, mely szép sikerrel működött pár éven keresztül. Arról talán nem is kell szólni, mily gyönyörködtető, szellem- és szivképző hatása van az éneknek, különösen az egyházi éneknek. Fel tehát; ragadjuk meg a szép alkalmat saját javunkra és Isten dicsőségére. Tihanyi Barna. Refleksziók.*) Örömmel olvastam a Balatonvidék cikkét, mely az alispán szava kapcsán azt sürgeti, hogy a panasz helyett tegyenek is egyszer már valamit a vármegye urai. Csakhogy a cikkező ur is az általa gáncsolt hibába esik : panaszkodik, de konkrét javaslatot tenni vagy nem mer, vagy nem tud. Pedig azt hiszem, hogy a megye egész területén, de főképen a Balatonmelléken mutatkozó közgazdasági mizériák csak akkor gyógyíthatók, javíthatók meg igazán, ha nemcsak a bajt tárjuk fel a maga teljes mivoltában, hanem óhajainkat is előadjuk és a javulásnak általunk helyeselt eszközeit is megbeszéljük. Én ugyancsak a mi vidékünknek, a Balatonmelléknek sorsáról óhajtok ezen alkalommal szólani, de azt hiszem, hogy beszédem egy része azért a megye többi részére is ráillik. Első sorban is az a főbaja ennek a mi, egykoron dúsgazdag és boldog vidékünknek, hogy túlságos nagyszámú itten a proletáriátus ; szőllőink elpusztulása, a kis birtokoknak részint eladósodása, részint a sokszoros családi ortály által történt feldarabolása okozta, hogy a népesség egy jó része ma már nem a földből s a földért ól itt. A szőllőmunkák idején ugyan még csak talál egy kis kenyérkeresetre, de ősztől tavaszig csak tengődés és koldulás az élete. A kenyerét vesztett halásznépség pedig csak növeli ezt a számot. Mi volna itt most már a teendő ? Először is az eladósodott kisbirtok os-osztályon kell jó tanácscsal és olcsó kölcsönnel segíteni. Fel kell világosítani, hogy a szőllőrekonstrukció sem nem lehetetlen, sem nem hiábavaló dolog; hogy pedig olcsó kölcsönhöz is juthassanak, minél sűrűbben, ha lehet községenkint kell szervezni a kevés nyereségre dolgozó kölcsönsegélyző és hitelszövetkezeteket, fogyasztási egyesületeket, melyeknek áldásos volta annyira kitűnt a dólmagyarországi ínséges vidékeken. Rá kell szoktatni továbbá a népet, hogy a téli munkaidőt is hasznosítsa ; űzzön háziipart, mely már ugy is pangásban, sőt helyenkint kiveszőben van vidékünkön. Kosárfonás, *) Szívesen adjuk közro e kis közleményt, mert egyrészt néhány jó és gyakorlati eszmét, vet fei, másrészt mert eleven bizonysága a közhangulatnak. A szerk. ö is elég józanul tudott már gondolkozni. Az orgona elhallgatott. A hivek a szentély korlátja elé siettek. Körültekintett és tűnődött egy darabig, menjen ő is a többiekkel, vagy maradjon ? Ha marad, feltűnik. Azt pedig nem akarta. — Bár mind ismeretlenek voltak az arcok ott körülötte, ínég sem akarta, hogy feltűnést vagy éppen megbotránkozást okozzon. Fölkelt; odament ő is a többiekhez, hogy meghainvazttssa magát. Különös .... 0, Nyárffy Endre, hamvaztatja magát! — — — Ha ezt valamelyik pajtása meglátná! . . . De nini, egy ismerős arc a sok idegen között. Ki ez? Már látta valahol. Az a nagy, lesütött szempár, az a finom, gyöngéd, de mindig bánatos aro, az a mély gyászt jelentő ruha . . Ah! már emlékszik! Egyszerre átvillant emlékezetében egy réges-régi történet. Régi, kopott nóta, — röstellte is elegat magát miatta, nem is mondta el senkinek . . . Arról csak ők ketten tudnak, Nyárffy Bandi és az a gyászruhás leányka. Régi, kopott nóta a szemtelen ficsurról és a tisztességes szegény leányról, a ki állhatatosan és szilárdan visszautasítja a vakmerő ficsúr ostromlását , . . Ez jutott eszébe most ós elsápadt szégyenében . . . Legalább csak ne ismerje föl a leány ! Megvouult a tömeg közepében, távol attól a gyászruhás leánykától, aki szerencsére nem látta meg öt. Szivébe egy érzgs szállt, a mely még talán sohasem talált helyet benne gyermekkorától : az őszinte bánat érzése . . . Oly végtelen alacsonynak és silánynak tűnt föl most, maga előtt . . . Fejét lehajtva, mig reákerül a sor a hamvazásban. Akkor oda térdelt a korlát elé s megtörötten tartotta oda homlokát, melyre a pap hamukeresztet irt. • Emlékezzél meg ember, hogy por vagy és porrá leszesz! Megemlékezett — — nagyon. — — Fölkelt ós lassú lépteükel, lehajtott fővel ment kifelé. Az ajtónál pedig — a mint fölemelte szemét, — egy tekintettel találkozott, mely tiszta örömmel, hálás mosolylyal villant reá és szivébe hatott s ott oly érzelmet keltett, a mely nyugalmat lehelt szét, ós nemesebb eszmék tüzét lángoltatta fel . . . A gyászruhás leány tekintete volt ... Kupavári. —lET . = 3 gyékénykészités, különféle sás- és nádmunka nemcsak természetéhez vág a mi népünknek hanemha hozzá való nyers anyag is kéznél lenne'. Képviselőink utján egy kis jóakarattal, egy kis utánjárással a magas kormánynál is kieszközölhetnők, hogy egy ilyíéle ipartelepet létesítsen, vagy legalább az esetleges magánvállalkozóknak államsegélyt adjon. Csakhogy ez még mind nem volna elég. Rá kellene az üzletemberek figyelmét terelni hogy egy létesítendő gyár- vagy iparvállalathoz mennyi és aránylag mily olcsó munkásanyag állana ezen a vidéken rendelkezésükre ; sürgetni kellene, de nem a szokott s már-már unalmas, hanem valamely hathatós utonmódon a balatonparti vasút kiépitését, mely szintén sokat lendítene a Balatonvidék sanyarú közgazdasági viszonyain ; teljes erővel rajta kellene lennünk, hogy az ősrégi halásznépség megélhetése akár halászati albérletek biztosítása akár egy uj szerződés megkötése által biztosíttassák ; fel kellene kérni a közeli uradalmakat, hogy az erdőirtás, faizás és egyéb erdei munkálatok körében a vidék érdekei a méltányosság határain belül — figyelembe vétessenek ; falusi lelkészeink, jegyzőink és tanítóink hazafias köriratban volnának felkérendők, hogy az állattenyésztés áldásait a néppel elméletileg és gyakorlatilag megismertessék és megkedveltessék. Igy aztán, ha a vidéki értelmiség egy akaíattal és tervszerüleg összefogna a Balatonmellék felvirágozása érdekében, azonnal kisebb volna a nyomor, biztosabb a megélhetés, boldogabb az élet. Hiszen mindent, legyen bármilyen ügybuzgó ember is az alispán, — mégsem lehet egyedül ő tőle várni. Először is magunknak kell a baj öntudatára jutni, magunknak az orvosságról gondolkozni és gondoskodni; s ha majd a íeleszmélés és javulás megkezdődött, akkor álljon élére mozga'munknak az alispán okos tanácscsal, bölcs vezérlettel. Ezt is megköszönhetjük neki. Az is derék munka lesz. Balatonparti gazda. Közöny. Lapunk keletkezésekor egyik célul tröstük magunk elé népünk anyagi érdekeinek tőlünk telhető pártolását ós elömozditását. A leglelkiismeretesebb számadár után se tehetünk szemrehányást magunknak, hogy e tekintetben mulasztást követtünk el. Megragadtunk mindeu alkalmat hírlapírói kötelességünk körén belül, hogy legjobb tehetségünk szerint szolgálatára tegyünk a közjónak. Feltártuk a hibákat, rámutattunk a bajokra is, ahol lehetett, az orvosságra is; dicsértük a jót s teljes erőnkből azon voltunk, hogy a nemes törekvések minél fényesebb sikert arassanak. Most is a közjó iránti köteles érdeklődés adja kezünkbe a tollat, midőn városuukbau a mult vasárnap tartott szölőszeti előadásról akarunk egyet-mást elmondani. Lapunk egyik mult számában jeleztük, hogy a földmivelési miniszter egyik kiküldötte febr. hó 23., 24. és 25-ikén szakszerű előadásokat. fog tartani, amely előadásoknak célja lesz népünket a szőlők reconstruálayára szükséges munkálatokat, a hazai szőlőfajok fentartására szükséges védekezési módok felől kioktatni. Aki ismeri a zalamegyei viszonyokat, az jól tudja azt is, hogy mit jelent nálunk a szőlőnek művelése, s hogy minő általános veszedelem ránk nézve a szőlőnek veszedelme. E tudatból kifolyólag őszinte örömmel üdvözöltük a töldmivelési miniszternek igazán atyai gondoskodását, hogy magáévá tevén a mi anyagi érdekeinket, segítségünkre sietett. Abban a reményben ringattuk magunkat, hogy sokféle veszedelemmel fenyegetett nópüuk hálával eltelve ragadja meg a segitő jobbot s a saját érdekében nem fogja sajnálni az időt ós fáradságot, hogy a tudás fegyverét, metyre oly nagy szüksége van az óletfentartás nehéz harcában, átvegye attól, aki azt meghozta számára. Es mit láttunk? Zala-Szt.-Gróthon, Sümegen és egyebütt, ahol már előbb tartott előadásokat egy miniszteri kiküldött, ha nem is oly sokan mint a dolog fontossága megkívánta volna, de mégis elég szép számmal látogatták