Balatonvidék, 1900 (4. évfolyam, 1-25. szám)
1900-03-18 / 11. szám
IV. évfolyam Ipar és hazafiság. Országszerte visszhangzik a magyar kereskedelmi miniszter lelkes szózata, melylyel a magyar ipar felkarolására buzdított. Bölcsen s igazán okát adta, miért is vitális nemzeti érdek a magyar ipar pártolása ? s mi volt az oka az eddigi mulasztások hosszú sorozatának ? Fejtegetéseit elfogadjuk, eszmélkedéséhez néhány gondolatot füzünk. Tagadhatatlanul téves alapon mozgott ez ideig minden akció, mely a magyar ipar fellendülését célzá : a magyar liazafiságra apelláltak, valahánj'szor a sorvadó-pusztuló mag} 7ar ipar munkásai feljajdultak. S a magyar hazafiság ékes varázsígéje tüzet támasztott a szivekben, lelkesedés fakadt nyomában. Csakhogy a hirtelen támadó érzés lelohadt, lángja kialudott, kormos pernyéje megmaradt. Nem akadt mindez ideig mélyebben látó szem, élesebben itélő elme, mely észrevette s hirdette volna, hogy a magyar ipar fájának termőbe borulása első sorban nem az érzés dolga, hanem értelmünknek a haza javát szolgáló javaslata, mert saját érdekünk okos tanácsa. Nem volt, ki fülünkbe harsogta volna, mint egykor gróf Széchenyi István, hogy nyerstermelésünk sikerei, pénzpiacunk fellendülése és függetlensége követelik első sorban a mag3 rar ipar pártolását. Ne szánalom, ne múló divat buzdítson tettre, hanem a saját érdekünk. Nem volt, ki az iparos osztályt s az ipari cikkeket közvetítő kereskedőket is felelősekké tudta vagy merte volna tenni a pangásért és hiányokért; mert tévedés olyan sült bolondnak vélni sikia magyart, hogy inkább vásárol lány külföldi cikket, mint bárminő váló honi alkotást. Szó sincs róla, nyeglék is akadtak és akadnak mindenha, kik idegen ízlés, külföldieskedő divat járomszalagján kuncsorognak: de az egész mag}^ar közönséget megdobálni e vád kövével sem nem méltányos, sem nem illő. Most helyes irányban indul a magyar ipar pártolásának dolga: versenyképességre, a termelés és alkotás Ízlésesebbé, gyakorlatibbá és minél jutányosabbá tételére buzdítja az iparost, viszont a magyar ipar pártolásának szükségességéről és hasznáról győzi meg a vásárló közönséget, Semmi érzelmi sallang, semmi cikornyás nagyképűség. Okos beszéd, helyes irány-jelzés: méltó, hogy kövessük is. Ámde a mi sziveinket elfásitá már a közöny, lelkeinket lenyűgözte a szokás bilincse. Kereskedőink, kik az ipari termékeket közvetítik, a nyugati nemzetek iparcikkeinek kolportőrjei; a legnagyobb dicséret, melylyel valamit a vevőnek ajánlanak, hogy az „éclit francia vagy patentirt angol gyártmány." Viszont iparosaink — némi kevés dicséretes kivétellel — rég' letettek reményről és vágyról, hogy a külföld ipari alA BALATONVIDÉK" TÁRCÁJA' Carmen friste. Nem félek én az elmúlástól, Nem rettegem a sírt, halált: A csalódásnak, küzdelemnek A temető jelel határt. S az én lelkem már be van telve Mindazzal, mit az élet ád, Kifárasztá a rögös útban A fel-feltűnő délibáb. Mennyit szaladtam vérző lábbal Ha biztatott a szép réméiig ! S közel érve romot találtam A képzelt tündérvár heh/én. Nemes vággak égtek szívemben, De valót egy sem érhetett : Irigykedő emberek gunyján Mindnek korai vége lett. Elég volt már a szenvedésből, Kifárasztott a küzdelem ; Pihenni vágy', nyugodni óhajt Megzaklatott, szegény szivem. Aludni mély, álmatlan álmát De jó is volna már nekem, Virágos, zöldgyepes sir ágyon Feküdni némán, csendesen . . . Frászt Lujza. Meghalt. (Rajz) Mindennap látják a borkutiak az öreg Ambrus bácsit, a mint kis házi szekérkéjéböl előszedegeti a hirdetményeket s nagy komolyan ragasztgatja a falra,. Mindennap látják, de azért mindig körülveszik. Mert az öreg minden har^g nélkül mindennap, minden hirdetménynek a tartalmát százszor is elmondja. — Miről szól az a sárga ? kérdi most is valaki. — Ez a sárga a Hermann pesti aranyműves hirdetése. Minden nagy vásárra lejön. Mindig egvik fia jön; ón már legalább 100 fiát láttam' Honnan szedik ezt a sok gyereket ? ! Hanem ez a zöld ám valami ! . . . — Hát mi az Ambrus bácsi ? — Hja uracskám ! Ezer ember azon töri a fejét, hogy a másik ezernek a jzsebóből hogy csalhatná ki a pénzt. A többi ezerek folytatják ezt, a munkát. Tudják, hogy Leona lovarnő, vagy micsoda, a nyaka helyett a lábát ficamitotta ki s most nem játszhatik. Na' iszen ez a szép Leona is olyan romlott ám mint a többi. Meghalt mielőtt élt volna. Most valami Dóra nevű komédiásnő jön Leona helyett,. Erre aztán csapják a nagy hűhót ezen a zöld hirdetményen. Na ugyan érdemes is, csak teguap^érkezett, és este már az »Oroszlánbau« olyan duhajkodást csapott, hogy na! Nekem még ingyen jegyet í s adtak, hogy dicsérjem mindenfelé. Na hiszen csak azt várják, mig én dicsérem ilyen elkárhozott,at. — Ah, a szép Dóra, szólt egy ujonjött — pompás egy baba. Kassáról két gavallér jött vele, de az ördöngös szerencsójü Zolnay Ferke elcsapta a kezükről és tegnapi bevezetésül már kapott is egy csókot. — Romlott, mind romlott — morgott az öreg.
