Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1944

16 Febr. 1-én, a köztársaság kikiáltásának első évfordulóján közös szentmisén vettünk részt; ezt ünnepély követte Barta Lénárd, r. tanár előadásávall. Febr. 27-én volt a második-félévi módszeres értekezlet. Márc. 15-én a nemzeti ünnepet szentmisével, s a bajai ifjúság közös ün­nepén való megjelenéssel ültük meg. Márc. 20—22-én az ifjúság lelki- gyakorlatokat végzett P. Szikra Ferenc, szentferencrendi atya vezetésé­vel. Márc. 23—25-én, a tanári kar lelkigyakorlata idején a tanítás szü­netelt. Márc. 27-én tartottuk a második-félévi nevelési tárgyú értekezle­tet. Márc. 30-tól ápr. 8-ig húsvéti szünet. Ápr. 14—17. napjain Bodnár László előadásai Szülők Iskolája címen — a Szabadművelődési Felügyelő­ség rendezésében — szülők, tanárok, nagyfiúk és nagylányok részére tártak elő fontos nevelési és önnevelési tanulságokat. Ápr. 21—26. nap­jain látogatott meg bennünket iskolánk fenntartó kegyura, Endrédy Vendel, zirci apátiúr. Ápr. 21—24-ig Lenner József S. J., pécsi jézustár­sasági gimn. tanár végzett hivatalos ált. iskolalátogatást a K. T. F. meg­bízásából. — Ápr. 22—26. napjain dr. Páti Ferenc, kaposvári áll. gimn. tanár, ápr. 28—29-én Környei Vilmos, mohácsi gimn. tanár végzett tanul­mányi felügyelői látogatást a pécsi tanker. főig. megbízásából. Ápr. 24én tartottuk második-félévi ellenőrző értekezletünket. Máj. 1-én a munka ünnepe: szünet. Máj. 17-én évvégi tornabemutatót rendeztünk a tanítóképzőintézet ifjúságával karöltve a patakutcai sporttelepen. Jún. 1-én, a katolikus ifjúsági napon végezte évvégi közös szentáldozását ifjúságunk, s résztvet't a Grösz József, kalocsai érsek úr vezetésével végbement ünnepségeken. Jún. 7-én dr. Regéczi Ferenc, főorvos, egye­temi magántanár, gimnáziumunk öregdiákja tartott tanulságos előadást szülői értekezletünkön. Jún. 8-án diák-misén és ünnepélyen fogadtuk negyvenéves érettségi találkozóra összegyűlt öregdiákjainkat, akiknek nevében dr. Hoffmann Emil, törvényszéki tanácselnök tett megható nyi­latkozatot az Alma Mater iránt való hűségről. A VIII. osztályban május 7-én, a többiben jún. 14-én fejeztük be a mindennapos tanítást, s ezt követően tartottuk a hittan-vizsgát és az összefoglalásokat. Az évvégi magánvizsgálatok jún. 13., 14. és 16. nap­jain folytak le dr. Fodor Ferenc, ny. budapest-vidéki tanker. főigazgató, egyetemi tanár elnökletével. Június 17-én évvégi osztályozó, 21-én év­záró értekezletet tartottunk. Jún. 22-én Te Deummal és évzáró ünnepély- lyel fejeztük be az iskolai évet. Hatóságok. Az intézet fenntartója: A magyarországi Ciszterci Rend. Rendfőnök: Endrédy Vendel, zirci apát. Katolikus Iskolai Főhatóság: Elnöke: Mindszenty József, bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. A hitoktatás érseki biztosa: Garai Béla, apát, esperes, belvárosi plé­bános. Katolikus Tanügyi Főigazgatóság: Elnökség: Kürti Menyhért dr., elnök-főigazgató, c. tanker. főigazgató, Papp Elemér, alelnök-főígazgató. A dunántúli kerület főigazgatója: Szopek Loránd dr. Állami főfelügyeleti hatóság: A Vallás- és Közoktatásügyi Minisz­térium. Miniszter: Ortutay Gyula dr. Tankerületi főigazgató: Újvári Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom