Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

— 75 — Mindenhez a monostor adja a munkaerőt ősi alkotmánya előírásának megfelelően: „Rendünk szerzeteseinek saját kezök munkája után kell élniök a földmívelésböl és az állattenyésztésből." Kimondott ősi alapelv tehát, hogy a külső világ igénybevétele nélkül kell a maguk fenntartásáról gondoskodniok. A kétkézi munkának ez a nyílt parancsa mindenkit belevon a gazdálkodásba, hiszen az egyébként igen tekintélyes terjedelmű birtok is csak annyit ér akkor, amennyit a rajta dolgozó munkaerő jelent. Dolgozik az cpát is ; Szent Bernát a példaképe, aki örömmel vett részt a mezei és egyéb munkában, s a mai szemmel igen könnyen alacsonyrendűnek tartott munkát sem vetette meg. Életrajzírói megjegyzik, hogy a szent bizonyos büszkeséggel emlegette : Claravallisban ő a legjobb aratómunkások egyike. Szent Teobald (fl247) Vaux de Cernay apátjáról olvassuk, hogy valósággal zavarba hozta szerzetestestvéreit, mikor a legalacsonyabb szolgálatokat és a legkeményebb testi munkákat mindenkor magának tartotta fenn. Legtöbbször azonban irányító szerepe van az apátnak : kijelöli a munkákat, azoknak egységes irányt szab. Parancsnok a szó legnemesebb értelmében. Munkatársai a monostor összes tagjai. Helyettese a perjel, gazdasági ügyekben azonban inkább a gazda. O az egész birtok ügyvezetője, természetesen az apáttól való függésben, mert hiszen a monostori szervezetben az apáton kívül mindenki más csak ügykezelő tényező. A gazda hivatalának fontosságára mutat az is, hogy nem volt hallgatásra kötelezve munka közben, mint a többiek, hanem gazdasági ügyekben bárkivel bárhol beszélhetett. Teljes megbízhatóság, higgadt megfontolás, fáradtságot nemismerő utánjárás és a monostor jövője iránt való igaz lelkesedés a szükséges tulajdonok egyéniségében. Van azonkívül a monostornak pénztárosa, magtárosa, ruhatárosa és más egyéb hivatalnoka. A munka közemberei a szerzetesek mind. Munkájukat jellemzi a közösség, odaadás, hallgatás, tökéletes katonás rend s főképen az, hogy napjában többször megszakítja azt a legsürgősebb esetekben sem mellőzhető közös ima, a zsolozsma. Mert a középkori ciszterci a legerősebb kézi munkában sem parancsra dolgozó munkaszolgálatos, hanem szerzetes, ezért amikor az ideiglenes, földi dolgokkal vesződik, lelkének újból és újból töltekeznie kell az örökkévalósággal. Nagy általánosságban a középkori ciszterciek 17 órát töltöttek imádságban és munkában, s csak 7-et pihenésben. Ciszterci monostorainkban azonban a legjellegzetesebb és legjobb munkaerőt a munkástestvérek adták. Ok a világiak és a szorosabb értelemben vett szerzetesek között középhelyen vannak ; leteszik a szegénység, tisztaság és engedelmesség fogadalmát, részesülnek a Rend lelki és anyagi javaiban ők is, így szerzetesi szempontból egyenlők a tulajdonképeni szerzetesekkel, egyházi viszonylatban világiaknak tekintendők. Hivatásuk nem a közös zsolozsmázás, hanem a gazdálkodás. Imádságaik ezért rövidebbek, egyszerűbbek, s ezeket ők is munka közben, az előírt időben végzik, hogy ők is