Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

— 118 — Szent Márton „Sacerdos" ("f"1213) Huerta-i szerzetes, a Siguenza-i püspökségről lemondva, alázatosságból az alacsonyabbrendű munkák vállalásában versenyzett az újoncokkal. Boldog Sándor (fXIII. sz.) Foigny-i munkástestvér, aki egész életét a monostor tehenészetében töltötte, csak halálos ágyán vallotta meg, hogy skót herceg volt. Tiszteletreméltó Flamenna Johanna ("f"1559) Beaupré-i apácáról, mint a legmélyebb alázat példaképéről írnak életrajzírói. Ciszterci monostoraink életszentségre törekvő lakóinak harmadik éltető forrása: a kereszt. Ez a kereszt, a Krisztus-követés önként vállalt keresztje, a ciszterci szerzetesnek azt hirdeti, amit hirdetett Keresztelő Szent János: Tarts bűnbánatot ! Ez a mai világban olyan komoran és idegenül hangzó szó : bűnbánat, a ciszterci szerzetes mindennapi kedves himnusza. Ebben gyökerezik szívének alázatossága és tisztasága, a nagy lelkek hősiessége, az önakarat felett való teljes uralom. Szent Bernát mondotta egyik szerzetesének : „Edes fiam, ha tisztában volnál a szerzetes kötelességével, úgy minden falatot, amit lenyelsz, előbb könnyeiddel kellene áztatnod. Azért jövünk a monostorba, hogy a magunk és a nép bűneit sirassuk." Akit a bűnbánat igazi szelleme eltölt, az önmagával szemben hajlíthatatlanul szigorú. Nem a test összetörése a cél, hanem a lélek uralmának biztosítása. A test nem akadály, hanem egészen alkalmazkodó eszköz legyen arra a szellemi működésre, amit Isten szolgálata feltételez. A Ciszterci Rend szentjei közül az önmegtagadásban különösen boldog emlékű Teobald (fl213) Eberbach-i apát tűnt ki, akinek kortársai a „hihetetlen önmegtagadások embere" jelzőt adták. Szent István (f 1156) Obazine-i apát önmegtagadásból még a betegek számára sem tartotta megengedhetőnek a húsételt. Boldog Montmirail-i János (i"1217) Longpont-i szerzetes, aki mint Fülöp Ágoston lovagja, egykor oly sok megbántottnak nyújtott védelmet, önakaratának teljes legyőzésével viselte el, ha az utcán csúfolták, sőt örült neki. Az önuralomnak és a szenvedő Krisztus követésének csodálatraméltó hőse Szent Aleydis (fl249) Schaarbeek-i apáca, aki egyetlen zokszó nélkül, sőt a legnagyobb örömmel viselte el szenvedéseit, s amikor a leprában már minden testrésze elrothadt, csak nyelve maradt épen, avval is szüntelenül Istent dicsérte. Jól tudták a ciszterciek, hogy a szenvedésnek az az igazi értéke, amit Szent Bernát tulajdonított neki : „Megvallom, hogy nem vagyok méltó a mennyországra, nincsenek érdemeim. Azonban az én Uram, Jézusom kettős címen birtokolja azt: az örökség cimén és szenvedéseinek érdeme folytán. Az előbbi csak őt illeti, de az utóbbit megosztja velem irgalmasan. Erre támaszkodik bizalmam és nem esem kétségbe" S amíg a vezeklők bűnbánata elsősorban önmagukat szentelte meg, addig azok érdemszerző ereje kiáradt embertársaikra is. Ocram-i Boldog Piacid ("j"1248) vezekléseit és bőjtjeit nemcsak önmaga lelkéért ajánlotta fel, hanem „népe bűneiért" is. „Az a kenyér — mondotta Szent Bernát — amit a néptől kapunk, figyelmeztet minket,