Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1942

— 9 — tatok a kódexekből, sőt még azt is, ami az én beszédem után talán még nagyon élénken foglalkoztatja lelketeket. Jók, üdvösek lehetnek ezek, de akkor, mikor az Isten dicsőségét kell zengeni, nem üdvös ezek fölött tépelődni. A Szentlélek mit sem fogad ebben az órában szívesen tőled, ha azt annak elhanyagolásával nyújtod neki, ami most egyedüli kötelességed." S a ciszterciek híven követték Szent Benedek és Szent Bernát taní­tását. Olyan bensőséges, olyan áhítatos, olyan fenséges volt istenszolgá­latuk ünnepélyes végzése, hogy aki csak egyszer is látta és hallotta, annak soha nem múló emléke lett. El tudjuk-e képzelni most, az évszá­zadok messze távlatából, milyen kép lehetett az, amikor a ciszterci monostor lakói, Istennek szentelt lelkek, az égbenyúló ívek alatt, férfias hangon, ezer­éves szövegű imádságokkal, énekekkel magasztalták Istent a csendes, csillag­fényes hajnalokon épen úgy, mint viharfergeteges ítéletidőben ? „A temp­lom imakórusán szembenállnak egymással Szent Bernát keményre edzett fiai. A lobogó mécses lángjában csak itt-ott villan ki a fehér ruha, a kukulla, mikor glóriát énekelve mélységesen meghajolnak a köztük levő láthatatlan Isten előtt. Különben éneklő, imádkozó fehér szobrok, akik alig mozdulnak, csak a kódexekből olvasó mellett rezeg a mécses bágyadt lángja. Es míg a környék falvaiban csendes álom boldogítja a lakókat, a ciszterci monostor templomának ablakán hajnalhasadás előtt már két órával kiszivárog az eget­kérő és ostromló imádságok bús, bánatos hangja." S mire a hajnalcsillag csókja felébreszti a szendergő világot, már mindenütt, mint harmatcseppek csillognak Isten kikönyörgött kegyelmei az emberek fölött. Ezt kellene lát­nunk, az Isten előtt való hódolatnak ezt a fenséges látványát, hogy elkép­zelhessük : középkori királyaink és főuraink, ha egyszer végignézték és meg­hallgatták a szerzetesek lélekemelő istenszolgálatát, miért alapítottak monos­torokat a ciszterciek számára. Azért, hogy azokban Isten dicsérete hangozzék értük és helyettük is. Ez az istenszolgálat, a ciszterci szerzetesek napi teendőinek gerince, nap-nap után, hideg templomban épen úgy, mint a nyár hevében a verejtékes munka után, — tekintsük azt bár az imádságos lelkület magaslatáról, vagy az emberi teljesítőképesség hideg mérlegelésével, — mindenesetre hősies telje­sítmény és kétségkívül kereszt is volt. De a Krisztus-követés önként vállalt keresztje, s ezért fakadt belőle oly sok áldás az emreriségre. Mert, hogy a ciszterciek imádságát az Ur bőséges áldással jutalmazta, arra ékes­szavú tanúnk a történelem. Elég fellapoznunk az évenkint Cisterciumban tar­tani szokott ciszterci világkongresszusok, a nagykáptalanok határozatainak nemrég kiadott vaskos köteteit, s látni fogjuk, hogy a fehérruhás szerzetesek imádságáért milyen versengés folyt. Pápák, egyházfejedelmek, világi ural­kodók, főurak, egyszerű emberek boldogok voltak, ha felvették őket a ciszterci imaközösségbe. A Ciszterci Rend rohamos elterjedését is a ciszterciek imád-

Next

/
Oldalképek
Tartalom