Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1941
I. Iskolánk múltja. A török elől menekülő boszniai ferencesek 1686—1690. között húzódtak fel Bácskába. A rendtörténet 1690-ben említi először a bajai rezidenciát. A ferences atyák megtelepedésük után azonnal kezükbe vették az ifjúság oktatását is, és a XVIII. század első felében szobáikban tanítgatták az elemi ismeretekre a város gyermekeit. 1757-ben a városi tanács földesurának, Grassalkovich Antalnak beleegyezésével és a kalocsai érseknek, gr. Klobusiczky Ferencnek engedélyével négyosztályúvá szervezte át, s mikor az ifjúság száma megszaporodott, 1761-ben a mai épület helyén állott magánházba telepítette ki a ferences atyák iskoláját. Az 1757. évet kell ezért iskolánk alapítási évéül elfogadnunk, s ezt a más gimnáziumok mintájára rendezett, de nyilvánossági jogot még nem kapott magániskolát kell ősének tekintenünk. Így az idei év alapításának 186. éve. 1778-ban, mivel az iskola nem felelt meg a Ratio Educationis követelményeinek, meg a város sem gondoskodott anyagi alapjáról, a helytartótanács bezáratta, s a bajai diákok újra a ferencrendi kolostorba jártak tanító szóra. Két-két grammatikus páter tanította ott egyéb tárgyakon kívül a latin nyelvet is. 1791-ben már direktor is kerül a két professzor mellé. A helytartótanács újra meg újra figyelmezteti a várost, hogy szervezze meg iskoláját a törvények értelmében. Végre a város 1813-ban komoly lépésre szánta magát. Epületet emel, biztosítja a fenntartási alapot, és szerződést köt a Szent Ferenc-renddel. így aztán 1815. június 14-én megnyílik a város nyilvánossági jogú „nagygimnáziuma." Az új királyi gimnáziumnak hat osztálya van. Tanárai Szent Ferenc-rendi szerzetesek, tanítási rendszere a Ratio E'ducationishoz igazodik. 1840-ig különösebb eseményt nem jegyzett fel a krónika. Ebben az esztendőben azonban nagy csapás éri az intézetet. A város legnagyobb részével együtt a gimnázium épülete is leég. A hajléktalanná vált tanulók a ferencrendi kolostorba jártak tanulni. 1848—50-ben és a következő év első felében, mikor katonai kórház volt az épület, negyedszer is a Szent Ferenc-