Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1941

Székely Károly 1849—1942. A szeretetreméltó és szeretetet árasztó aggastyán február 25-én örökre eltávozott közülünk. A hosszú és rögös, de csendes sikerekkel és tiszta örömökkel teletűzdelt vándorút végéhez ért. Az Ur pihenőre szólította hű szolgáját. A test visszatért a földbe, a lélek Teremtőjéhez. Az Isten szolgája számot ad sáfárkodásáról, a jó harcok harcosa az örök béke hónába tér, ott a dicsőség koronája ragyog feléje. Ennek az életútnak a megindulásánál a magyar szabadságharc fináléjának szívbemarkoló akkordjai: a megtorló fegyverek dermesztő ropogása és a hős vértanúk elsuhanó sóhajai szolgáltatták a nyitányt. Az elnyomatás borongó évei töltik ki gyermekkorát: tizennyolc éves a kiegyezéskor. A fejlődés korának keserves évei acélossá edzették izmait, kristálytisztává szellemét és törhetetlenné jellemét. Mint a Ciszterci Rend fiatal tanára nagy felkészültséggel, túláradó lelkesedéssel, a tudás és hit pompás fegyverzetében áll be azok sorába, akik a mult hibáinak kiküszöbölése, romjainak eltakarítása után tudnak hinni a szebb jövőben és dolgozni a boldogabb Magyarországért. Egyházának és rendjének mindig tettrekész munkása, erejének legjavát latbavető napszámosa, az érvényesüléstől irtózva menekülő névtelen hőse, Jézus Szíve szerint való szerzetespap törekedett lenni. Nemes lelke az imádságban megnyugvást, munkája eredményében bőséges jutalmat talált. Rendi hatósága negyvenhatéves működése alatt (1876—1922) állandóan a szerzetestanári hivatás szolgálatába állította. Tiszta, logikus elméje, rajongó természetszeretete és ritka valóságérzéke töretlen szorgalommal, sohasem szunnyadó lelkesedéssel párosulva a matematika és a fizika hivatott tanárává, ez utóbbinak kimagasló és tudós művelőjévé avatták. Amikor még sokan az elméletek ködös világában, sokszor a tényektől függetlenített utakon jártak és testetlenített természeti jelenségkutatások labirintusában tévelyegtek, Székely Károly a reális szemlélet, a közvetlen tapasztalat, a megfigyelés és