Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

— 43 — nepélyünknek műsorát. Ünnepélyünknek a megrendezés alapcélja szerint is legkiemelkedőbb mozzanatát az adta, hogy vitéz Kosztolányi Károly, m. kir. alezredes, az V. légvédelmi tüzérosztály parancsnoka mondta az ünnepi be­szédet. A beszéd fölemelő és örvendeztető élményt nyújtott magunknak is, közönségünknek is, mert a jeles katonának és a melegszívű családapának nemes és szilárd katolikus erkölcsi meggyőződését sugározta, és egészen szívünk szerint buzdított Szent Imre tiszteletére, erényeinek követésére. Ez a megnyilatkozás értékes, férfiúhoz méltó hitvallói cselekedet volt. Az ünnepély teljes műsora egyébként ez volt: 1. Pitoni (1657—1743): Laudate Dominum. Énekelte az ifúsági ének­kar. — 2. a) Bach: Arioso. b) Pugnani—Kreisler: Praeludium és Allegro. Előadta : Bisztriczky Tibor, hegedűművész, kisért Dankó Aladár zongoramű­vész. 3. Krüger A.: Veszprémi legenda. Szavalta Gajdócsi István VII. o. t. 4. Bárdos L.: Szent Imre herceg. Énekelte az ifjúsági énekkar. 5. Ünnepi be­széd. Mondta: vitéz Kosztolányi Károly, m. kir. alezredes, az V. „légvédelmi tüzérosztály parancsnoka. 6. Kodály Z.: Ah, hol vagy magyarok. Énekelte az ifjúsági énekkar. 7. Németh I.: Alázatos invokáció a szent herceghez. Sza­valta Katanics György VIII. o. t. 8. a) Sarasate: Romanza Andaluza. b) Paganini: XIII. Caprice. c) Zsolt: Valse caprice. Hegedűn előadta Bisztriczky Tibor hegedűművész, zongorán kísért Dankó Aladár zongoraművész. — 9. Meyerbeyer: Koronázási induló a Próféta-operából. Játszotta az ifj. zenekar. Az ének- és zenekart Bálint Ferenc, az intézet karnagya vezényelte. Dec. 6-án, a Kormányzó Ur O Főméltósága nevenapján ünnepi szent­misében kértük a jó Isten áldó segítségét reá és magyar hazánkra. Dec. 8-án, Szeplőtelen Fogantatás ünnepén, a bajai Mária-Kongre­gációk közös, ünnepélyes tagavatásán 22 tanulónkat avatták kongreganistává. Ugyanezen a napon a Mária-Kongregációk közös Immaculata-ünnepélyén, amely intézetünkben folyt le, ifjúságunk is szerepelt énekkel, zenével és szavalattal. Dec. 19-én tartotta intézetünk 157. sz. Damjanich-cserkészcsapata immár hagyományossá lett karácsonyi teáját szép anyagi és erkölcsi sikerrel. A változatos műsor keretében az igazgató a magyar karácsony akkori gon­dolatait fejtegette. A műsor a következő volt: 1. Mikes I.: Feltűnt a csillag. Szavalta Gács Tibor, cserkész. — 2. Kisdi (1651)—Sík: Az angyal énekel. Énekkar. — 3. Furulyaszám. — 4. Szól az angyali ének. Szavalta Hegyi Béla, cserkész. — 5. László Vince dr., igazgató ünnepi szavai. — 6. a) Puer natus in Betlehem. (Gregorián-dal­lam) b) Nagykarácsony éccakája. (Magyar népi ének.) Előadta az énekkar. 7. Mécs L.: Szegény ember kertecskéje. Szavalta : Mészáros László, söv. — 8. Caldara (XVII. sz.) : Zeng már az égi dal. (Kánon.) Énekkar. — 9. Zene, tea, cserkészsorsolás. — Az énekszámokat Bálint Ferenc ének és zenetanár vezette. Márc. 15-ét, nemzeti ünnepünket igyekeztünk mai nemzeti köteles­ségeink teljesítéséről való lelkiismeretvizsgálatnak és lelkes cselekvésre való

Next

/
Oldalképek
Tartalom