Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1940

A sugárzás jelenségének tárgyilagos értelmezése. A tanuló ifjúság számára írta Székely Károly cisztercita nyugalmazott gimnáziumi tanár. A bajai III. Béla gimnáziumnak tavalyi (1940.) évkönyvében egy szemléltető képet vázoltam a sugárzás lefolyásáról. Jelen soraimban a sugárzás tárgyilagos okát kívánom megérzékeltetni. Erzésvilágunk szubjektív természetszemléletében a természet jelenségeit közönségesen két csoportba szoktuk osztani. Az egyik csoportba azokat a jelenségeket sorozzuk, amelyeket a természetalkotó valóságnak' látható tömegei alkotnak. A másik csoportba pedig a sugárzási jelenségeket állítjuk, amikben a valóság mozgó tömegei láthatatlanok. A valóság tömegeinek aztán még tehetetlenséget is szoktunk tulajdonítani. Az önmagukban tehetetlen tömegek mozgatására pedig vonzó, taszító és távolba ható erőket szoktunk föltenni. Az égi tömegeket a nehézségi erő, a földi tömegeket pedig a nehézségi erőn kívül molekuláris erőknek nevezett kohéziv, athézio, rugalmasság, chemiai rokonség és egyéb erők mozgatják. Ezek a föltevések azonban merőben fantáziánk szüleményei. Nyilvánvaló ugyanis, hogy önállóan létező természeti erőt és tárgynélküli mozgást csak fantáziánk tud elképzelni. Tárgyilagos természetszemléletünkben önállóan létező erők föltevésére szükségünk sincs, mert tapasztalataink szerint az égi testek, köztük a Földünk i.: és vele együtt a rajtuk lévő testeknek részei állandó örvénylő mozgásban vannak. Abszolút nyugalomban lévő testeket és testrészeket föl sem tudunk fedezni a természetben. Fantáziánk említett föltevései tehát azonnal fölöslegesekké válnak, mihelyt a mozgást a természetet alkotó valóság tulajdonságának ismerjük föl, amelyet tőle el sem tudunk választani. E fölismerésünk alapján alakult ki tárgyilagos természetszemléletünk alapfogalma, amely szerint a természetet egy folytonos ör') A valóság megnevezésére az anyag szót is lehetne ugyan használni. Helyette mégis a valóság szót fogom használni azért, mert az anyag szó az anya szóból származott, és azt a gondolatot foglalja magában, mintha az anyag valamely anyától született volna, tehát nem önálló és nem független létező. Valóságon ugyanis a határtalan teret betöltő olyan létezőt kell érteni, amely mindenkor létezett és nemlétezó'vé nem válhat sohasem. (V. ö. a 4, lábj.-tel.)