Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1939

72 likus ifjúságának összeségét. Az egyesek által havonkint befizetett 5 fillérnyi tagdíjakból eddig mintegy 100 P gyűlt össze. Ezenkívül volt még bevételünk az órák folyamán engedélynélküli használat miatt lefoglalt tankönyvek s egyéb tárgyak (10'50 P) és a talált holmik (eddig 24'33 P) apró váltságfilléreiből. Az intézet földszinti folyosóján u. i. üveg szekrény van elhelyezve a kisebb­nagyobb talált tárgyak számára, amelyeket azután karszalagos ügyeletes tiszt­viselőink szolgáltatnak ki az „árjegyzék" szerinti csekély váltságdíj ellenében jogos tulajdonosuknak. Ezt a munkát az idei isk. évben Mányi József kVII. oszt. t. önként magáravállalta és rendkívüli buzgósággal látta el. Előrelátható tiszta bevételünket a tanév végén a Ciszterci Rend missziói számára Zircre küldjük be. P. Reisz Elemér S. J., a Kat. Missziók apostoli lelkű szerkesz­tője, rendkívül érdekes vetítettképes előadást tartott fiainknak a kinai misz­sziókról. Ezen előadásra való hálás visszaemlékezéssel az I—VI. osztály ta­nulói önként 56 P-t ajánlottak fel 7 pogány kinai fiúcska megkeresztelésére egybekötve azzal a kedves kívánsággal, hogy a kis kinai öcsikék a kereszt­ségben osztályfőnökeik nevét kapják meg. Az egyes osztályok számára kis missziós s egyben hitbuzgalmi könyvtár gyűjtögetése folyik. Már 4 osztályban van szekrényünk. Ezekben — bár egyelőre szerény keretek között — a könyvtár máris működik és pedig oly sikerrel, hogy a jobbára bekötött folyóiratokat tartalmazó könyvtárak egész állománya (mintegy 40 kötet) állandóan közkézen forog. Egyesületünk végzi továbbá a bélyeg, staniol s egyéb szokásos, a missziók számára értékesíthető, hulladéktárgyak gyűjtését is. Ezekből a múlt nyáron a kőszegi missziós szeminárium címére adtunk pos­tára egy nagyobb küldeményt. Eucharisztikus-Gyermek-Szövetség'. Vezetője: Deáki Sándor dr. Az Eucharisztikus Szövetségnek az iskolában 51, alsó három osztályból felvett tagja volt. A fiúk általában havonként járultak a szentségimádáshoz, igen sokan azonban gyakrabban is. Tizenhárom gyűlésen vettek részt és negy­venen szavaltak. A vezetőtanár gyűlésenkint elhangzó buzdításai az erényes élet gyakorlását, s a belőle fakadó lelki örömet, igazi áhítatot hangsúlyozták. A szavalatok által a bátor föllépésre és helyes hanghordozásra szoktatgattuk a fiúkat. Téli időszakban hat alkalommal 18 oktató film tette változatosabbá gyűlésünket. Könyvtárunk az intézet 50 P-ős támogatása révén 14 kötettel szaporodott. Több könyvet újraköttettünk. Jelenlegi könyállományunk 144 kö­tet. A fiúk szorgalmasan, kedvvel olvasták. Tóth Kálmán-Önképzőkör. Tanárelnöke: Deáki Sándor dr. Tisztikara 1939. okt. 1-én alakult meg. Ifj. elnök Badacsonyi György VIII. o., titkár Harta János VIII. o., főjegyző Pogonyi Flórián VIII. o., aljegyző Nagy Pongrác VI. o., pénztáros és háznagy Horváth László VIII. o., ellenőr Eglesz Ottó VIII. o., könyvtáros és lapkezelő Hangya Antal és Juhász László VII, o. t. lettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom