Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1939

62 ment zsúr," a „Szendvics" című humoreszkjeivel és „Asszonyfai vásár" című humoros életképével szerepelt. (Uj Nemzedék, 1940. máj. 1. sz). Résztvett a Láthatár című kisebbségi szemle nemzetiségszemléleti munkaközösségében. Sajtó alá rendezi Nemzeti Összefoglaló Irodalomtörténetének nyolcadik kia­dását. Uj Arcú Magyarok című egyfelvonásosai több cserkészszínpadon szin­rekerültek. Mint a Juventus című latin folyóirat munkatársa az idei évfolyam­ban 29 iocosa-t irt (1., 2., 4., 7. szám). Holczinger Titusz, igazgatóhelyettes, a katolikus középiskolák igazgatói és tanárai Fegyelmi Tanácsának kinevezett tagja. A tanári kar II. módszeres értekezletén Petrich B.: Modern nyelvek tanítása című művét is­mertette. Mészáros Ervin dr. az intézet általános szülői értekezletén a jel­lemnevelésről, a VII. osztály szülői értekezletén a nagy diák pedagógiai ve­zetéséről tartott előadást. Értekezése a jelen évkönyvben. Papp Kelemen a III. osztály szülői értekezletén „A szülők szerepe gyermekeik nevelőoktatásában" címen, a tanári kar II. nevelési tárgyú érte­kezletén a történelem nevelőtanításáról adott elő. Simonyi Marián a bajai Nemzeti Kaszinó könyvtárosa és jegyzője. A tanári kar II. módszeres értekezletén „A földrajz nevelőtanítása" címen, az I. o. osztály szülői értekezletén „Iskola és szülői ház" címen adott elő. Sulyok Ignác az I. nevelési tárgyú értekezleten Kisparti János dr.: Középiskolai kérdések c. művét ismertette, a II. o. osztályszülői értekezletén „A szoktatás jelentősége a gyermekkor utolsó szakaszán" címen tartott elő­adást. Szabó László, vármegyei cserkész-vezetőtiszt, leventefőoktató, századparancsnok. Baja thj. város Testnevelési Bizottságának választott tagja. A Bajai Evezős Egylet tagja. A magyar Országos Torna-Szövetség körzeti titkára és Délnyugat-kerületi Intéző-Bizottságának tagja. A Magyar Országos Torna-Szövetség felkérésére megszervezte az országos tornászbajnokságok előkészítését, a rendezésben pedig, mint a helyi rendező Bizottság alelnöke vett részt. Az előkészítő munka során febr. 6-án előadást tartott a torna­sport nemzetnevelő értékéről, cikkeket írt a helyi lapokba. Megkapta a Ma­gyar Országos Torna-Szövetség ezüst plakettjét és elismerő oklevelét. A húsvéti szünetben résztvett a m. kir. Testnevelési Főiskolán rendezett tenisz­tanfolyamon. A második félévi módszeres értekezleten ismertette az „Altalá­nos Utasítások" és „Részletes Utasítások" • testneveléssel foglalkozó fejezeteit. Helybéli orvosok felkérésére javító tornaórákat tartott. Török Bonifác a Bácskai Repülő Egyesület titkára és igazgató­sági tagja; „A"-vizsgás vitorlázó repülő; részt vett az egyesület répülőkikép­zésén. Résztvett a Légoltalmi Liga légoltalmi oktatói tanfolyamán, és oktatói oklevelet szerzett. A Légoltalmi Liga helyi csoportja által rendezett házcso-

Next

/
Oldalképek
Tartalom