Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1939

36 együttesen is, külön-külön is beszéltünk a bejárás megszüntetésének lehetőségéről; a tavalyi 49 bejáró száma ezzel az idén majdnem felére apadt. (Találtunk olyan esetet is, hogy jómódú, középosztálybeli, autótulajdonos szülő gyermeke szenvedte a vonaton-bejárás sokféle viszontagságát L) — Tudván-tudjuk, hogy vállalkozásunk egyrészt korántsem új lépés e téren, másrészt meg igen sok akadályba ütközik. Arról nem is szólunk, hogy szándékunkat sokan s könnyen félre is érthetik. Elvégre valóban úgy is van, hogy ennek a roppantul nehéz kérdésnek ez a mi álláspontunk a kényelmesebbik megoldása. Megtartani a tanulók mindennapos, vidékről való bejárásának nyomorúságszülte rendszerét, és e rendszer minden vonatkozásban egészségessé való kialakításán eredményesen megdolgozni : ez a nehéz, ez a hősi vállalkozás. A csak közepesen jó, helybeli szállást is jobbnak tartjuk tanulóink lelki fejlődésére nézve, mint a bár minden nap szülői körbe jutó, de naponként a vonatozás hatásai közt testileg-lelkileg is rongyolódó fiú sorsát. Még az a komoly ellenvetés sem tud bennünket felfogásunktól eltéríteni, hogy eljárásunkkal jótehetségü, szegény, falusi gyermekek elől zárjuk el a gimnáziumi tanulás lehetőségét. Napról-napra látunk magunk előtt bejárásban elfecsérlődni ilyen szép értékeket. A vonatozással velejáró kevés alvás, testi elfáradás, rendetlen étkezés megviseli testi erőiket ; a vonaton jórészt csak vaskosan tréfálózó, sokszor duhajkodó társak megakadályozzák őket modoruknak rendszerint nagyon is kívánatos csiszolódásában, finomodásában; a vonatozó közönségnek közismerten túlságosan- feloldódott, szabados szelleme őket is szabadosságra, felületességre, könnyelmű hajlandóságra neveli át. Nincsen szomorúbb látvány, mint a nyolc éven át való vonatozásban elernyedt, elfásult, örömtelen-lelkű, lelkesedni már semmiért sem tudó diákember. Mi része volt ennek diákörömökben, a diáktársi együttélés izgató, ujjongó, sarkalló élményeiben ? Hiszen mindezeknek csak kis része bontakozik ki a délelőtti előadási órák kapcsán. A bejáró diák csak félig-meddig éli az igazi diákéletet. A bejáró diák nálunk nem jár a mi vízisporttelepünkre, ahol tavaszi-őszi hónapok délutánjain pompás, vidám diákkacagásban újul az erő, frissül az élet. A bejáró diák nem kongreganista, nem cserkész, nem gyürkőzik az önképzőkör szellemi tornáin, nem tagja a sportkörnek, nem járhat vívásra, nem tanulhat rendkívüli tárgyakat, nem tagja az énekkarnak-zenekarnak, alig ismeri a diákmisék diákénekes, felemelő, feledhetetlen áhítatát, nem részesül a diákprédikációk lelket-lendítő hatásaiban, csak ritkán kap részt egy-egy iskolai ünnepély közös teljesítményöröméből, ünnepi, szép hangulatából. A bejáró diák csak üggyel-bajjal készül el leckéivel, de már kedve szerint való olvasásra, elmélyedő önképzésre sem kedve, sem ideje nem igen juthat. Mindeme felsorolt körülmények fontos tartozékai az igazi diákéletnek, mert együttes hatásuk szükséges ahhoz, hogy a kis diákból a leendő sokoldalúan müveit, rugalmas szellemű, gazdag lelkű, szellemi vezetésre hi-