Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1939

II. Iskolánk az 1939—40. iskolai évben. Zivataros esztendő. Félő aggodalommal indultunk munkánkba az iskolai év elején. Komor fellegek gomolyogtak, villámok villogtak akkor Európa egén. Munkaindító, első értekezletünkön megilletődötten ajánlottuk hazánkat, munkánkat, magunkat az Úristen oltalmába, és kérve-kértük kegyelmét, segítsen bennünket, hogy a súlyosnak ígérkező időkben fokozottabb felelősségtudattal s minden tőlünk telhető erőnek teljes latbavetésével állhassunk helyt köteleségeink teljesítésében, jövőt építő, szent nevelőhivatásunk hűséges szolgálatában. Azután ki is tört a vihar. Országok és népek életét rázta meg, döntötte romokba vagy vetette a lét-nemlét kérdésének válságába. Az emberi erők soha nem látott arányú, földet-rengető tusáját a természet életének is valósággal rendkívüli jelenségei kísérték: ritkaságszámba-menően hosszú és igen kemény tél után mérhetetlen károkat okozó áradások szörnyű tavasza következett. A háború megpróbáltatásaitól eddig még megóvta magyar hazánkat az Úristen jóságos gondviselése, de az elemi csapások a mi népünk életét is keservesen sújtották. Mikor a közlekedés gyorsasága és a hírszolgálatnak valaha nem is álmodott tökéletessége valósággal kicsinyre fogta össze a világot, lehetetlen elképzelni is, hogy érző ember ne remegjen együtt a kicsiny haza és a nagyvilág minden, embereket megrázó bajával. Ilyen értelemben nincsen többé gondoktól megóvó messzeség, s nincsen vidéki, kisvárosi, önmagába-feledkező nyugalom. A vidéki kisváros életét, egy kisvárosi gimnáziumnak egykoron csendesnyugalmú bástyáit is folytonosan ostromolja a nagy élet minden nyugtalansága. Pedig az iskolának múlhatatlanul nyugalomra, békességre, csendre van szüksége. A nevelés lélekérlelés. Lassú folyamat. Enyhe, szép, melengető napsütést kíván. Pusztító viharok letörik az ígéretes, zsenge kalászokat. Óvnunk kell őket, ahogyan emberi erővel óvni tudjuk. Ezért nem éreztük aprólékoskodásnak az iskolák minden nemes hagyományának gondos őrízgetését ebben az iskolai esztendőben sem. Ezért nem számítottuk akadékoskodásnak vagy a rohanva-rohanó idők kérlelhetetlen