Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1938
24 megszűnik és belőle is kitör az eleven, derűs, lobbanékony, szabad mozgást, testedzést kedvelő egyéniség. A gyakorlati életben a következő módon oldható meg a szervezet fejlesztésének a feladata. A serdülő fiút és lányt reá kell szorítani az otthoni életben is a sok mozgásra, testi munkára, akár a sí, a labdajáték, az úszás, a reggeli torna, kirándulások, napi séta, mozgalmas játék formájában, hogy így a testi erők megfeszülése az esetleg túlzóan jelentkező sexuális energiákat helyesen dirigálva transzformálja. Óvakodni kell az elkényeztetéstőfl és attól a félelemtől, hogy ezek az erőfeszítések megártanak a gyermeknek. Ami a testnevelés természetes eszköze, az nem lesz és nem is lehet a fejlődés hátrányára. Itt ugyanis a lelkiélet harmonikus kifejlődésének természetes alap- szolgálatáról van szó. Aki tehát a lelkiek érdekét keresi, az álljon a testiek szolgálatába is. Ügy gondoljuk, hogy az iskola egész szelleme számolhat a serdülő helyzetével. Az óra alatt nem szabad a legkeményebb szigorral követelni a mozdulatlanságot. A szervezet, a vérkeringés, az idegzet szinte megköveteli a test gyakoribb helyzetváltozását. A tízpercek a szabadabb mozgások idejét jelentik . , . Mozgás, játék, ugrálás, futkározás legyen a jelszó! Az ilyen eleven gyermeksereg helyes irányú életet folytat. Természetesen a „nyugodt", „békés", „mozdulatlan", „szerény" gyermeket is reá kell szorítani a mozgásra. Ő maga nem tudja, mennyi jót teszünk vele, ha lassú mozgású szervezetét frissebbé tesszük. Ne higgyük, hogy a mozdulatlanság a jóság jele. Gyakran a „nyugodt", „békés" és „mozdulatlan" gyermek mögött már bizonyos fokú depresszió van, amely a legnagyobb testi-lelki károkat okozhatja később. Az otthon és az iskola ismerje fel a testnevelés nélkülözhetetlenségét és kölcsönös együttműködéssel segítse elő ennek észszerű módozatait." A pubertásról nagyon sokat írtak. Csaknem mindenütt rendkívül komoly, sőt egyik-másik helyen csaknem megfélemlítően sötét színeket találunk. Pl. Th. Roth így ír: „Werdezeit-Krisenzeit." H. Richter a Psychologie und Pädagogik der Entwicklungsjahre. Berlin, 1923. 5. lapon ezt mondja: „A pubertáskor az ember megváltozásának valóságos kora, ez a magasabb énnek fájdalmas születése." Ez idézetek elolvasása után nem hiszem, hogy volna valaki, aki nem tartaná komoly dolognak azon gyakorlati próbálkozásokat, melyekkel minden nevelő igyekszik az ifjúságot egészségesen, minden megrázkódtatás, krízis nélkül átjuttatni a pubertás koron azáltal, hogy elősegíti a fiú normális fejlődését és így csökkenti az idegességi tüneteket, melyek a gyakori fejfájásban, kedélyéleti hullámzásban, nyugtalanságban, bizonytalanságban, kapkodásban, türelmetlenségben, nagyfokú szórakozottságában, érthetetlen
