Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1938
13 högy „az idegek nyugalmi állapotát..., a lelki harmóniát" minél jobban biztosítsuk ? Örök problémája ez a pedagógiának, melyet Aristoteles így fejez ki : „Nem világos, hogy az értelemre hasson-e inkább a nevelés vagy pedig a lélek erkölcsiségére." Hogy érti Aristoteles „a lélek erkölcsiségét“ ? Az etikában megkülönböztet erkölcsi erényeket: a bőkezűség, az önuralom, az igazságosság, a bátorság; és szellemi erényeket: az okosság, a belátás stb. Az erkölcsi erények szoktatás segítségével, a szellemiek oktatás útján keletkeznek és erősbödnek. Az erkölcsi erények nem természettől fogva vannak az emberben, azt meg kell szereznünk; a természet csak arról gondoskodott, hogy a lélek ezek befogadására képes legyen, vagyis a hajlamot adta meg az embernek. Ehhez kell járulni a cselekedtetésnek, mert, mint ő mondja, azzal, hogy magunk fölött uralmat gyakorlunk, teszünk szert önuralomra. „így tehát nem csekély, hanem igenis nagy jelentősége van annak a körülménynek, bogy így vagy úgy szoktatnak-e valakit mindjárt gyermekkorától fogva ; sőt — mondhatni — minden ettől függ." Szóval nem csupán tudás teszi az erkölcsöt. „Az erénynél a tudás keveset vagy éppen semmit sem nyom.“ Csak ha sokszor és ismételve cselekszünk erényesen, keletkezik bennünk az erényes cselekvésre irányuló tartós lelkiállapot, a lélek erkölcsös habitusa, mely különbözik mind a föllobbanó szenvedélytől, mind a határozatlan tehetségtől. Az erkölcsi erény meghatározott lelkiminőség, „a biztos elhatározás állandó sajátsága", vagyis oly lelkikészség, mely mindig a szélsőségek közepén, tehát a helyes középután halad. Ha végig gondoljuk Aristotelesnek itt röviden vázolt elgondolását, akkor hiány nélkül igazat kell neki adnunk. Hiszen éppen e meggondolást tette magáévá a lelkigyakorlatok rendszere is, melynek oly sok nagy jellem köszönhette kifejlődését. Aristoteles Etikájában hangsúlyozza a nevelés és oktatás fontosságát anélkül, hogy a kettő viszonyának problémáját megoldaná, inkább a kettő összhangját kívánja. Nem akarok itt az egyes nevelésről szóló elméletek bírálatába fogni, mert az kívül esik tervezett dolgozatom keretein. Azonban nem hagyhatom megjegyzés nélkül még Plató a Törvények c. munkájának e mondatát. „A nevelés az ifjúság vezetése és irányítása oly életmódra, melyet az idősebb generáció helyesnek tart." Plató elgondolása határos a nagy szociálpedagógus, Herbert Spencer elgondolásával. Ez utóbbi előtt az egész élet lebeg, midőn a pedagógiáról szól. (L. Pauler A. Herbert Spencer, mint pedagógus. Magy. Paedagogia, 1904. 416. о.) Szerinte a nevelés előkészítés a tökéletes életre. Azt is megmondja, mit tart e célból szükségesnek. Elsősorban a testi egészség fenntartását, aztán az értelem kiművelését, tehát a tudományokat, végül az erkölcsöt,
