Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1936

45 A magyar cserkészet ez évben ünnepli fennállásának 25 éves jubi-. leumát. Ünnepét csendben lélekkel, magyaros lélekkel akarja megülni, ezért hirdette és tette kötelezővé minden csapat számára a történelmi tábor meg­rendezését. Ez idén Bakonykoppány mellé megy a csapat. Köszönetét mondunk e helyen azoknak, akik nemes szívük szeretetét csapatunkra is kiterjesztették. Köszönetünk szól elsősorban dr. Werner Adolf zirci apát úrnak, aki 200 pengőt adott csapatunknak, hasonló hálával mondunk köszönetét vitéz dr. Bajsay Ernő alis­pán úrnak 100 pengős, a Bajai Takarékpénztár 50 pengős, Makay Antal úr 20 pengős, dr. Tantos Gyula kanonok úr 15 pengős, dr. Szabó-Szabovljevits Dusán ny. alispán úr 10 pen­gős, dr. Varga Damján egy. ny, r. tanár úr 10 pengős, Kühn Szaniszló igazgató úr, Majthényí Gyula tanár úr 10 pengős adományáért. A csapat pénztári forgalma: bevétel 886.90 pengő, kiadás 487.47 pengő, maradvány : 399.43 pengő. Sportkör. Sportkörünk alakuló gyűlése október 1-én volt. Célkitű­zése ugyanaz, mint a múltban : a test észszerű gyakorlása, minden túlzástól mentesen. 120 sportköri órán kb. 3800 tanuló részvételét jegyeztük fel. Október végén rendeztük asztali tenisz versenyünket. Decemberben rendezte a MOTESZ jelvény szerző torna versenyét. Vasjelvényt nyertek : Friedrich II.. Badacsonyi V., Horváth V., Maróti VII., Ko­csis J. VII,, Pálfalvi VII., Pétiké VII., Lábay VIII., Madarász VIII., Micsky VIII. Bronzjelvényt nyertek: Bari VII., Bálint VII., Pétiké VII.. Sámuel VII. Februárban rendeztük házi torna bajnokságainkat. Május hónapban rendeztük meg céllövő versenyünket, atlétikai bajnokságainkat. Sportkörünk szorgalmas munkával készült a IV. Károly király staféta-versenyre, a ver­seny azonban elmaradt. Sportkörünk tisztikara: ifj. elnök : Rull VIII. o., alelnök : Mézes VII. o. athletika : Vágvölgyi VIII. o., torna : Vas VIII. o., játék : Schwarz VIII. о., úszás : Rácz VIII. o., cél­lövés : Madarász VIII. o. Sportköri vezetőségünk éberen ügyelt arra, hogy egy-egy sportese­mény necsak a résztvevők testét-lelkét nevelje, hanem a nézők magatar­tása is a ciszt. diákhoz méltó legyen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom