Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1935
40 Kongregáció és az Eucharistikus Szövetség tágas, napsugaras helyiséget kapott gyűlései számára a mértani rajzteremben. A folyosók vallásos tárgyú képei egy pillanatra sem hagyják elhomályosodni a választ e kérdésre: ad quid venisti ? Minden osztálytermünkben a kereszt mellett Szent Imre arcképe figyelmezteti ifjainkat a szentimrés lelkűiét kialakítására. Általában pedig az állandó vérrévált vallásgyakorlatok teszik alapját az intézet nevelő munkájának, melynek célja a gerinces katolikus-magyar intelligencia kitermelése. Ez állandó vallásgyakorlatok részei voltak a négy közös gyónás és áldozás; a három gyászmise intézetünk elhunyt tanáraiért, tanítványaiért s jótevőiért ; a szentségimádás a farsangi napok alatt, az ünnepélyes szentmisék az iskolai és egyházi év nevezetesebb napjain, vasárnaponkint a szentbeszéd, szombatonkint lelki olvasmány a bejáró tanulók számára a vasárnapi szentbeszéd pótlásául, a hétköznapi szentmisék az őszi és tavaszi napokon, részvétel egyházunk különböző szertartásain: Sz. Balázs napján, hamvazószerdán, a szent sírok látogatásán, a feltámadási és úrnapi körmeneten stb. Ez évben vezettük be azt a szép és üdvös szokást, hogy a szentmise egyes részeit magyarul s karban mondják együtt a tanulók a miséző pappal. Évi rendes szentgyakorlataít márc. 26., 27. s 28-án tartotta az ifjúság dr. Magyarász Ferenc cisztercita plébános, intézetünk egykori tanárának vezetésével. Nem katolikus tanulóink is pontosan teljesítették vallásbeli kötelességeiket s e téren szívesen támogattuk hitoktatóik munkáját. 10. Hazafias nevelés. Ismételjük idevonatkozó régibb gondolatainkat. Amennyire összeforr Rendünk tanítói munkássága a vallásos eszmények szolgálatával, annyira egy a nemzeti gondolat ápolásával, a hazafias nevelés hangsúlyozásával is. A hazafias érzés ma többet kíván tanártól is, tanulótól is egyaránt. Kívánja a többmunkát minden téren, minden vonatkozásban. Ma még inkább és még többször, mint valaha, hangsúlyozzuk a nemzetépítő erénveket: a munkát, a kötelességteljesítést, a jobb jövő érdekében a lemondást, az önmegtagadást, a soha nem hamvadó hitet és magyar reményt. Pedig-pedig évről-évre nő a fásultság, veszedelmesen gyarapodik a gyermekben is, az élet szörnyű nehézségei miatt a felnőttekben is a megalkuvás titkos vágya. Fáj, de igaz a szomorú valóság, hogy a mai diákság nem érzi már a magvar fájdalmat, nem csügg a magyar reményen annyira, mint szeretnők. De nem csoda. Mikor ránk zúdult a nemzeti veszedelem, még a legnagyobbja is gondtalan, kisded éveit élte, az apraja meg már csonka országunk fiának született: magyar fájdalom, magvar reménv nem átélésből, csak közvetett érzéstől fakadhat szívökben. Tudjuk ezt jól és szerinte alkalmazzuk az eszközöket, a módszereket. Néhányát felsoroljuk itt is. Különös gonddal és szeretettel ápoljuk és gondozzuk hősi halottaink emlékét. Nemcsak virággal, koszorúval díszítjük márványtáblájukat és arckép-csoportjukat, hanem az alábbi kánon szerint is megtiszteljük emléküket: 1. Minden év halottak estéjén, nov. 1-én, kivilágítjuk hősi halottaink emléktábláját, térdeplőket helyezünk eléje s elhunyt diákjaink hozzátartozói és tanulóink is gyertya-áldozattal ott róják le emlékező hálájukat. — A temetőben fekvő hősi halottaink sírját gondozzuk s a sírok mellett ez estén cserkészőrséget állítunk. 2. Minden év november 2-án, halottak napján, szentmise után ünnepélyt tartunk
