Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1935
33 galomba vonult. Nemcsak kötelességből, hanem hálás és szerető tiszteletbői is írjuk róla a következőket. Dr. Kaufmann György főigazgató úr vezetése alatt a nyolc esztendő a nyugodt munkásság és a legbékésebb s egyben a legtermékenyebb harmónia jegyében folyt le. A főigazgató úr iskolai munkánk irányításában és vezetésében mindig nagy megértéssel és elismeréssel támogatta törekvéseinket és igyekezetünket, tanulóinknak kegyelmesen igazságos bírája volt, a tanároknak együttérző és melegszívű jóbarátja. Intézetünk átépítésének nehéz éveiben jótanáccsal, közbejárással segített bennünket. Velünk dolgozott, velünk reménykedett s velünk örült a sikeres befejezésen. Látogatásairól felvett jegyzőkönyvek a tapintatos bíró, az elismeréssel nem fukarkodó hivatali főnök, a hivalkodás nélkül irányító vezető képét vetítik elénk. Ennek a képnek emlékét hűségesen megőrzi intézetünk s megköszönvén az együtt töltött nyolc esztendő tanulságait, a főigazgató úr életének és munkásságának elkövetkezett őszére, nyugalmi napjaira, az égi nagy pedagógusnak, a jó Istennek minden áldását kérjük. A szegedi tankerület új főigazgatója dr. Kisparti János augusztus végén foglalta el hivatalát. A rövid másfél hónap alatt is, míg intézetünk életének irányítója volt, megismertük benne az igaz pedagógus szívet és mély pedagógus elmét s örömmel jelent meg üdvözletére Szegeden intézetünk képviseletében az igazgató és Holczinger Titusz igazgatóhelyettes, egyben meghatott lélekkel búcsúzóra a régi tankerülettől. Az 56 éves bajai cisztercita gimnázium kezdettől, 1879-től fogva a szegedi tankerülethez tartozott. Főigazgatói voltak: Mészáros Nándor 1879—1882., Fehér Ipoly 1882—1892., dr. Platz Bonifác 1892—1906., dr. Szele Róbert 1907—1921., dr. Lippay György 1921—1928. s dr. Kaufmann György 1928—1936-ig. Szívesen és hálásan emlékezünk e nevek viselőire, mert intézetünk megerősödése, virágzása s félszázados becsületes munkája nemcsak a magunk, hanem vezetőink érdeme is. Dr. Závodszky Levente, egyetemi m. tanár, a pécsi tankerület kir. főigazgatója, okt. 15-én vette át hatáskörébe intézetünket a VKM. 6500— 1935, ein. sz. rendelete alapján. Az új főigazgató úrnak tudományos és pedagógiai érdemei rég megelőzték hírét. Okt. 23-án történt bemutatkozó látogatásakor nemes egyéniségét is megismerhettük s munkásságára az áldásosztó Isten minden segítségét kívántuk. Apáturunk Öméltóságának, az intézet kegyurának előterjesztésére a Kát. Középiskolai Főhatóság elnöke: dr. Serédi Jusztinián bíboros herceg- prímás úr őeminenciája az új ügykörrel megbízandó rendi kát. főigazgatói hivatalra dr. Kiss Albin cisztercita rendtársunkat, tanügyi főtanácsost, a budapesti Bernardinum igazgatóját nevezte ki. Nagy tudásának vezetése mellett s életének példája nyomán hisszük, hogy meg tudjuk majd tökéletesen valósítani magunkban a cisztercita tanító-nevelő ideált s ennek szellemében tanítványainkat az Isten és a haza derék fiaivá képezhetjük. A kát. főigazgató úr ez évben még nem vette át az autonomikus tanügyi közigazgatást, csupán az érettségi vizsgálatok ügyének intézése jutott ügykörébe. 2. Személyi ügyek. A nm. VKM. Vágó Rezső testnevelő kartársunkat a Rend szolgálatában eltöltött 40 évi működése után saját kérelmére 1935 szept, 1-i hatállyal nyugalmazta, 1895 szept, 1. óta töltötte be állását 4