Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1933
24 költő, szegedi egyetemi tanár, ápr. 29-én a tornatermünkben egybesereglett bajai tanulóifjúságnak mutatta be költeményeinek színe-javát. 6. Kegyeletes emlékek. A) Intézetünk kegyurának: dr. Werner Adolf zirci apátúrnak nevenapján, szept. 27-én, szentmisén kértük a jó Istent, hogy árassza minden áldását Arra, akinek minden gondolata szerzetesfiai s a gondjaira bízott magyar ifjúság javát célozza. Az elmúlt iskolai év volt Öméltósága apátságának tizedik éve: megválasztásának (1924 jún. 24.) fordulója éppen Tedeumunk napjára esett, azért az igazgató felhasználta e kedves alkalmat arra, hogy az ifjúság és az ünnepélyre egybegyült közönség előtt kegyeletes szavakkal emlékezzék meg az apáti székben eltöltött tíz év áldásos munkájáról. B) Október 15-én testületileg megjelent az intézet városunk nagy ünnepén, mikor hősi halottjainak emlékművét avatta fel a Déri-kertben. Október 22-én pedig tanári és ifjúsági küldöttség vett részt azon a szép ünnepélyen, amelynek keretében a város a kiscsávolyi ovoda falán elhelyezte gr. Klebelsberg Kunó emlékképét. C) Kegyelettel emlékeztünk meg nemzeti nagyjaink : Báthory István, Körösi Csorna Sándor jeles évfordulóiról. D) November 1-én, halottak estéjén, régi szokás szerint az énekkar rótta le az intézet kegyeletének adóját a Rókus-temetőben a cisztercita tanárok és a hősök sírjánál. Cserkész-díszőrséget állítottunk a rendi sírbolt mellé s az intézet hősi halottainak sírjához. Elhunyt jótevőink s tanítványaink jegyzékbe foglalt 42 sírját dr. Gondán Felicíán r. t. vezetésével tanulóink rendbehozták és feldíszítették. Az intézet előcsarnokában pedig, ahol ugyancsak a cserkészek díszőrsége állott, térdeplőt és koszorútartót helyeztünk el : hősi halottaink rokonai idejöttek emlékezni elhunyt kedveseikről s imádkozni értük. — Halottak napján, a gyászmise után, az intézet hősi halottainak emlékére az emléktábla előtt gyászünnepélyt tartottunk, s ezen Csehy Alfonz hittanár emlékezett meg hatásos beszédben intézetünk hősi halottaíról. E) Május hónak egyik vasárnapján az intézet kegyurának rendelete szerint a Ciszterci Rend nagy szentjének Clairvaux-i Szent Bernátnak emlékét ujítia meg évente a szentbeszéd. Ez évben, május 13-án, összekötöttük Szt. Bernát emlékét a Rend Cisteaux-i harmadik apátiának Harding Szent Istvánnak emlékével, akinek törvénvei biztosították Rendünk fönnmaradását, s hálás rágondolással ünnepeltük halálának nyolcszázados évfordulóját. F) Május 6-án, az anyák napján, a hittanár szentbeszéde emlékezett meg az Istenanyáról és az édesanyáról, a legszebb égi s a legnagyobb földi szeretetről. G) Intézetünk rétfi cisztercita tanára (1901—1903.) Rónai Lajos nov. 17-én halt meg Zircen. Hálás kegyeletünket iránta leikéért bemutatott szentmise-áldozattal róttuk le. H) Tíz éve, 1924 május 21-én halt meg a Cisztercita Rend nagy apátja: dr. Békefi Rémig, aki előbb két évtizednél tovább a budapesti egyetem tanára volt. Halálának e tizedik fordulóján, pünkösd másnapján, tanítványai — élükön Hóman Bálint kultuszminiszter, Szekfű Gyula, B.