Ciszterci rendi katolikus gimnázium, Baja, 1932
Jótékonyság. I. Segélyek. A segélyzőegyesületnek juttatott adományokról már előbb beszámoltunk. Itt csak a következő adományokról teszünk hálás említést : Dr. Tantos Gyula kalocsai kanonok-plébános úr 30 P adományából szándéka szerint 10 P jutott a Ciszt. Diákszövetségnek, 10 P a cserkész- csapatnak és 10 P jutalomra ; a Bajai Takarékpénztár 80 P-t adott tankönyvg beszerzésre, a Ciszterci Diákszövetség a már kimutatott 276 P-én felül mé- 48 P-t adott tandíj segélyre, összesen tehát 324 P-t. E helyen mondunk köszönetét a Liszt Ferenc-Kör vezetőségének is, amiért hangversenyeire mindig küld ingyenjegyet zenét kedvelő tanítványaink részére. Az intézet kegyura 92 tanulónak 3.600 P tandíjat engedett el. Az adományok és segélyek összege: kb. 4.024 P. II. Ösztöndíjak, jutalomdíjak. Ez évben megújult a Tóth Kd/mdn-jutalomdíj. A városi hatóság 7277—kig. 1933 sz. a. hozzájárult az igazgató azon előterjesztéséhez, hogy ezentúl évenkint jutalomra szánt adományából „40 P a magyar irodalom terén kiváló tanuló részére Tóth Kálmán jutalomdíja címén adassék." A tanári kar az alapításuk rendjében fölsorolt alapítványok kamatairól így rendelkezett ; 1. Baja város Tóth Ka/mdn-jutalomdíját, 40 P-t Mészáros János VIII. o. t. kapta a magyar irodalomban való előmeneteléért. 2. A Nemzeti Kaszinó Berényi Dániel-alapítványa fejében 40 P-t küldött, megkapta: Obmann József VII. o. t. 3. A III. Béla éirá/y-alapítvány fejében az intézet kegyurának adományát, 40 P-t Zillich Zoltán VI. o. t. kapta, 4. A Rothfeld-aiapítvány fejében Szász Ottó úr 50 P adományából 25 P-t Pfeil János III. o., és 25 P-t Békási Sándor VIII. o. t. kapott. 5. A Horváth Ferenc és neje Mészáros Borbála-alapítvány fejében dr. Horváth Jeromos, nyug. ciszt. jószágkormányzó úr adománya 20 P, a természetrajzban kiváló Szász Tamás V. o. t.-nak jutott. 6. A Leicsuk-alapítvány 400 P kamatából 200 P Sólyom Mihály Vili, és 200 P Garajszky János VI. o, t.-nak jutott. 7. A Vajda Ottó-jutalomdíjat, 24 P-t Klazsik István IV. o, t. kapta, 8. A Greguss Aurél-jutalomdíjat 22 P-t Mayer Károly III, o. t, nyerte el. 9. A Bernhart Janos-alapítvány 25 P kamatát Sólyom Mihály VIII, o, t., az Önképzőkör ifj, elnöke kapta.